Viszont, ha nem vagyunk materialisták, akkor némileg más a helyzet.

Nézzük meg, miket állít a tudós. Azt írja, hogy nagyon egyformák vagyunk, nincs bennünk meg a genetikai változatosság lehetősége. Nem értek egyet. Szerintem ennyire soha nem volt sokszínű az ember, hiszen Amerikában például nem csupán mulattok vagy meszticek élnek, hanem ezek a fajták az utóbbi évszázadokban esetenként kínaiakkal, indiaiakkal, arabokkal és ki tudja még milyen származású emberekkel keveredtek. Hogy csak egy példát mondjak, a gyönyörű színésznő, Salma Hayek édesapja libanoni-mexikói származású. Vagy Európában a covid előtt, mikor még szabadon lehetett utazni – és feltehetőleg azóta is –, összevissza házasodott (vagy házasság nélkül élt nemi életet) mindenki, függetlenül attól, melyik országban született.

Aztán arra hívja fel a figyelmet a tudós, hogy a XXI. század közepére már a jelenleg szegényebb országok is elérnek a jólétnek egy olyan szintjére, hogy csökkenni fog ott is a születések száma, és lassan majd elfogyunk a Földön.

 

Ez mondjuk, nem lenne akkora baj, legfeljebb a multik szomorkodhatnának, hogy a kevesebb ember kevesebbet fogyaszt majd, de alapvetően ez sem biztos, hiszen, ha például Afrikában vagy Indiában megszűnik a szegénység, akkor a „kevesebb” ember „minőségibb”, drágább cuccokat fog vásárolni.

Amúgy ezt az ijesztgetési irányvonalat erősíti a jelenlegi covid-helyzet, vagyis, hogy nem látjuk a járvány végét, és tényleg felmerülhet bennünk a gondolat, hogy kipusztul az emberi faj. Ebből a nézőpontból kifejezetten gusztustalan az „emberiség” halálát vizionálni, mikor a valóságban naponta tízezrek halnak meg ebben szörnyű fertőzésben.

Ám az ember, vagyis a homo sapiens már sok mindent átélt, meteor becsapódástól kezdve szökőárakat (manapság cunaminak mondják), vulkánkitöréseket, földrengést és járványokat szintén. És ha mégis eltűnne a Föld felszínéről, akkor is megmarad az élő természet a nagybetűs Gaia a Földön. A táj nem covidos, s bár egyes emberek, illetve embercsoportok (és nem az emberiség!) igyekeztek ezt a tájat, a természetet pusztítani egészen az őskortól elkezdve napjainkig bezárólag, mégsem sikerült. Sivatagossá tettek bizonyos területeket a mértéktelen fakivágással, elszennyezték a vizeket és a levegőt, a természet mégis él.

A keleti vallások úgy tartják, mindennek vége szakad egyszer, még Brahma sem él örökké. De aztán minden újraindul. Lesznek új Brahmák, új élet, új emberek. Mi, itt Európában és Magyarországon abban hiszünk, hogy valamiféle küldetésünk van ebben a világban. Nem véletlenül élünk itt, nem elrendelés nélkül. Ezt üzeni Gaia is nekünk karácsony idején.

Forrás: orszagut.com