A transzpolitika nyomorúsága


Szerző: Czopf Áron
Látószög blog

Vannak emberek, akik sehol sincsenek jelen igazán. Az étkezőasztalnál a telefonjukat nyomkodják, az év első napjaiban már a vakációjukat tervezik. Miközben Amerika már a világ szinte bármely pontján megtalálható, Franciaország szinte a saját területén sem. Mire megemésztjük és elvetjük a legellentmondásosabb ideológiákat, már csak az álarcot viseljük, és gondolkodásunkban – talán tudtunk nélkül – a politika transzvesztitái lettünk. (Sz-H kiemelés)

 

„Vannak emberek, akik sehol sincsenek jelen igazán. Az étkezőasztalnál a telefonjukat nyomkodják, az év első munkamegbeszélésén már a vakációjukat tervezik, és míg Nápolyban a szusi, Tokióban a pizza esik nekik a legjobban. A technológiai fejlődés csak megerősítette az ilyen emberek helyzetét. Miközben Amerika már a világ szinte bármely pontján megtalálható, Franciaország szinte a saját területén sem. Ez a fajta jelenlétkiesés ma már politikai probléma. Ahogy az Egyesült Államok az ipari termelését helyezte át Kínába, úgy szervezi ki például Európa a reményeit, a politikai képzeletét és a problématudatát Amerikába. Természetesnek vesszük, hogy általában többet tudunk a legfrissebb washingtoni fejleményekről, mint Pozsony, Prága vagy Varsó politikai életének eseményeiről. Mintha nem is itt élnénk.

»A szabadság Nyugatról jön.« A távolság effajta reáltranszcendenciáiban lehorgonyzott identitás utoljára a romantika korában volt képes politikai stílust teremteni: immár egy forradalmi lelkesedés jegyében, ugyanakkor még egy arisztokratikus kultúra formaszigorának alávetve. Ebben az átmeneti, tünékeny és extatikus állapotban fogant meg a 19. század politikája, egy különleges csillagzat alatt, ami lehetővé tette az esztétikai és politikai kategóriák keveredését. Az angolok jól iskolázott németek akartak lenni, a franciák a gentleman-státuszra törekedtek, a németek pedig lopva Párizs lélegzetét figyelték. Mindeközben Észak-Európa babérligetekkel álmodott, a Napóleont térdre kényszerítő orosz tábornokok előszeretettel fejezték ki magukat franciául, Byron görögnek érezte magát, Gribojedov pedig perzsa háremekért rántott kardot. »Nézzen körül. Nem áll-e mindenki fél lábbal a levegőben? Mintha mindenki utazna. Senki számára nincs meghatározott létezési szféra.«

Csaadajev rendkívüli éleslátásról tanúságot téve jellemezte így az orosz lelki alkatot, de kritikájával a politikai romantika gyengeségére is rátapintott. Hiszen amint elfogadjuk, hogy a fenséges és kívánatos dolgokat csakis a megközelíthetetlen messzeségben pillanthatjuk meg, azonnal megfosztjuk a szellemet az aktív jelenléttől és tartózkodásra kényszerítjük. A vágyak és célok ekkor százfelé ágaznak, az emberi viszonyok pedig egyre képlékenyebb alakzatokat vesznek föl. Ilyen fennforgás mellett Európában már alig van szükség bármiféle felforgató szándékra. (...)

Eközben a tisztátalan viszonyok, melyek között a politikai jelentések újabban megfogannak, feljogosítanak bennünket, hogy Carl Schmitt kifejezésével élve a „szavak promiszkuitásáról” beszéljünk. Vannak ugyanis olyan nemzedékek, amelyek a politikai nyelv tisztaságára nem ügyelve hagyják, hogy a fogalmak, eszmék és identitások frivol összetételekben párosodjanak egymással, egészen a teljes értelmetlenségig. Egyesek szerint ez a posztmodern. Mások a történelem hanyatló fázisaira, illetve a korfordulókra jellemző elbizonytalanodás jeleként értelmezik ugyanezt. Bárhogy legyen is, Európa már biztosan elérte a perverziónak ezt az állapotát, mivel a huszadik század után úgy viszonyul a politikához, ahogy csak egy orgia résztvevői viszonyulhatnak a szexualitáshoz – utólag. Ezt az állapotot szokták posztpolitikai konszenzusként jellemzi. Kétségkívül találó megnevezés, de megvan az a hibája, hogy akaratlanul is bizonyos közömbösséget sugall a fennálló problémával szemben és így elzárja előttünk a gyanú, a megvetés és a remény útjait. Ahhoz, hogy érvényeset állíthassunk a politika elfajzásáról, sajnos továbbra is ragaszkodnunk kell az orgia hasonlatához, továbbá kölcsön kell vennünk Jean Baudrillard szóhasználatát is, aki az álruhában járó nemiség – másként szólva a szexus világán túli szexualitás – mintájára transzpolitikáról beszél. Olyasmi ez, mint a posztpolitika, de annál még hangzásában is nyugtalanítóbb. Ezzel tehát meg is találtuk azt a táblát, amely minden tekintetben alkalmas rá, hogy a kortársi liberalizmus szemöldökfájára függesszük.

Amit ugyanis mostanában közkeletűen liberalizmusnak neveznek, az valójában transzpolitika, ami úgy viszonyul a politikához, ahogy a transzszexualitás a nemiséghez.

»Amint az orgiának vége, a felszabadulás nyomán mindenki az identitását, nembéli hovatartozását keresi” – írja Baudrillard arról, hogyan is váltunk transzpolitikusokká – tehát miként lettünk egyszerre „politikailag közömbösek és nem-különbözőek, androgünek és hermafroditák, miután magunkévá tettük, megemésztettük és elvetettük a legellentmondásosabb ideológiákat, már csak az álarcot viseljük, és gondolkodásunkban – talán tudtunk nélkül – a politika transzvesztitái lettünk.«” 

 A teljes cikk itt olvasható Látószög

 
 

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog