Kató Béla: az erdélyi reformátusok négyszáz temploma és egyházi épülete újul meg magyarországi támogatással

II

A járvány idején a templomi istentiszteletek száma nagyot esett, az építkezés viszont nem sínylette meg a korlátozásokat: a magyar kormány támogatásával az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) közel négyszáz templomának és egyházi ingatlanának felújítása történt meg vagy folyik ebben az időszakban - tájékoztatta az EREK közgyűlését csütörtökön Kató Béla, az EREK püspöke.

 

    Az egyházkerület honlapján közölt beszámoló szerint hamarosan elkezdődik a bánffyhunyadi magyar iskolaközpont építése, és elindulhat Marosvásárhelyen egy református elemi és egy szakiskola felépítése. Ha ezek a fejlesztések és bővítések is befejeződnek, akkor az erdélyi reformátusok valamennyi iskolája megújulva nézhet a következő időszak elé - mutatott rá a püspök.
    "Azt azonban mindannyiunknak tudni kell, hogy bármilyen nagyvonalúan is támogat a magyar állam ebben a törekvésünkben, az ő adománya önmagában nem elegendő, ha nincs mögötte egy olyan közösség, amely a keresztyén értékrend szerint építi fel az életét, újítja meg azt, és mindezeket a sajátjának is vallja" - figyelmeztetett Kató Béla.
    A tavalyi kihagyás után két év értékelésére gyűlt össze csütörtökön az EREK közgyűlése a kolozsvári Farkas utcai templomban. Az eseményen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is részt vett, aki a keresztyénekre háruló óriási felelősségről beszélt köszöntőjében.
    Soltész Miklós elmondta: az elmúlt kétezer év történelme bizonyította, hogy bármilyen gonosz idők, pusztítások jöhetnek, a kereszténység kitart, mindig újra életre kel, ebben azonban felelőssége van mindenkinek, hogy merje felvállalni Krisztus tanításait.
    Az államtitkár közvetítette az anyaország további támogatási szándékát a kellő anyagi háttér biztosításáról ahhoz, hogy az erdélyi reformátusok lelkiekben építkezhessenek. A magyar kormány idén újra jelentős támogatást nyújt az egyházkerületnek: közel egymilliárd forinttal segíti az EREK templomainak felújítását, rendbe tételét.

MTI

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog