Nyomtatás


Az Új Selyemúthoz tartozó projektek a berlini MERICS kutatóintézet térképén: Amerikának eddig semmilyen szerep nem jutott. (Grafika: MERICS, fordítás: Makronóm)

Szerző: Nagy Márton

Kicsit megkésve, kicsit tétován, de végül a világ nyugati hatalmai is felismerték, hogy ha nem akarják elveszteni a vezető szerepüket, akkor muszáj valamilyen választ adniuk a kínai Új Selyemút projektre: ez lett a Build Back Better World kezdeményezés, melyről a júniusi csúcstalálkozójukon állapodtak meg a G7-es vezetők. A részletekről egyelőre keveset tudni, de ha bejön Biden víziója, azzal új szintre emelkedhet az USA-Kína rivalizálás. A történet nyertese a fejlődő világ lehet, a nagyhatalmak a szegényebb országok kegyeiért versenyeznek – és nem mellékesen akár még Magyarországnak is csurranhat-cseppenhet a billiódolláros gigaüzletekből. Románia érdekesebb helyzetben van, nagyon hamar elhatárolódott és leszögezte, hogy nem enged be semmilyen kínai befektetést az országba. esetleg hátrányos helyzetbe kerülhet, mert kimarad a versenyhelyzetből. Nem szabad előre szaladni hisz a Fehér Ház közleményében nem szerepel, hogy Európa bármely országa bekerülne a támogatottak közé. ( Sz-h)

 

"A nyugati ellenselyemút-projekt kapcsán mások azt is problémaként látják, hogy a multilaterális jelleg miatt közel sem lesz olyan gördülékeny egy-egy beruházás tető alá hozása, mint amikor Kína egymaga szervezi meg ezeket. Emiatt több szakértő is aggódik, hogy a mostani bejelentés valójában nem lesz több egy üres ígéretnél, mivel esélytelennek látják, hogy a nyugati országok ennyi stratégiai kérdésben belátható időn belül meg tudnának állapodni.

Ha azonban nem lesz igaza a kritikusoknak, úgy

a B3W akár a fejlődő világ aranykorát is jelentheti majd.

Azok az országok ugyanis, akik megfelelnek a nyugati értékrend ízlésének, ugyanakkor pragmatikusan eddig sem zárkóztak el a kínai pénzektől, most duplán nagyot szakíthatnak. Egyik oldalról Kína igyekszik majd meggyőzni őket arról, hogy az ő pénzéből építsenek infrastruktúrát maguknak, de a másik ajtón már a G7-ek is ott kopogtathatnak, akik szintén hajlandóak lehetnek majd a támogatásra. Azoknak az országoknak pedig, akiknek eddig nem tetszettek a kínai projektek (és hitelek) feltételei, most lesz egy alternatívájuk, így ők sem maradnak le a fejlődésben. A korábban már említett diktatúrák pedig továbbra is bátran dörgölőzhetnek Kínához, aki valószínűleg továbbra is segít majd nekik.

Azaz nagyon leegyszerűstve a dolgot: ha bejön Biden álma az ellenselyemútról, az beindíthatja a versenyt a fejlődő országok infrastrukturális fejlesztéseinek terén. Ez azt jelenti, hogy

Kína és az Egyesült Államok gyakorlatilag abban fognak egymással versenyezni, hogy ki tudja jobban segíteni a fejlődő világot.

Persze a segítség nem igyen érkezik, az ár viszont a nyugati és a kínai pénzek kapcsán is ugyanaz lesz: a kedvezményezett országok befolyást adnak a nagyhatalmaknak az infrastruktúráért cserébe.

Magyarország lehet a két selyemút kereszteződése?

A G7-ben három uniós tagállam is jelen van, és az üléseken az Európai Unió is képviselteti magát. Ezt figyelembe véve némiképp meglepő, hogy a világ vezetői áldásukat adták Biden Kína-ellenes tervére. A vezető uniós gazdaságok ugyanis, mint Németország és Olaszország, élénk kapcsolatokat ápolnak az ázsiai óriással, utóbbi pedig magához a BRI projekthez is csatlakozott. De hasonló cipőben jár Magyarország is, hazánk szintén azon európai országok közé tartozik, akik kiemelt helyen kezelik a kínai kapcsolatokat. Sőt, Magyarország a keleti nyitás szellemében kifehezetten korán csatlakozott az Új Selyemút partnereihez. (...)

Ezzel csak egy gond van jelenleg: a Fehér Ház közleménye nem utal arra, hogy Európa bármely országa is a támogatottak körébe tartozna. Ez persze a későbbiekben – például egy sikeres lobbitevékenység hatására – még változhat. Ha ez így lenne, azzal Magyarország abba a szerencsés helyzetbe kerülne, hogy a két világhatalom egymással versenyezve igyekezne majd segíteni a magyar infrastrukturális beruházásokat. Az sem zárható ki viszont, hogy mivel a Kína-barát politika ellenére továbbra is a nyugati integráció oszlopos tagja vagyunk, Bidenéknek eszük ágában sem lesz Magyarországra fordítani azokat a pénzeket, melyekkel a fejlődő világot akarják kirántani Kína vonzáskörzetéből."

A teljes cikk ITT olvasható: mandiner.hu