Vajon mi lehet a kirakat mosoly mögött? Találkozott Biden és Putin


Fotó: EPA-EFE

 

Azt, hogy a kameráknak intézett mosolyok mögött mi rejtőzik/ött soha nem tudjuk meg, de hatását lehet fogjuk érezni. Nagyon kevés lényeges dolog szivároghatott ki a találkozó kapcsán, hogy a sajtó nem volt mire rácuppanjon. Joe Biden erőfitogtatása, amit a G7 csúcstalálkozón megkezdett a genfi találkozón is éreztetett. Ez főleg az amerikai népnek szólt, és tudomásukra hozza: hogy az USA diktálja a világpolitika napirendjét és továbbra is megmaradt a világ rendőrének.

 

A CNN Bidenhez közelálló csatorna csak annyi lényeges dolgot közölt, hogy Joe Biden érezettete, hogy nem adott hitelt Vlagyimir Putin szavainak. A CNN így fogalmazott:  nézeteltéréseket állapítottak meg - mondta Joe Biden amerikai elnök, de nem égbekiáltó, és szerinte Oroszország nem akar új hidegháborút. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Biden úr tapasztalt államférfi, és ők ketten "ugyanazt a nyelvet beszélik".

Putin visszafogott volt a kijelentésekben elmondta, hogy a két külügyminisztérium kérdések széles körében tárgyalásokat fog indítani. A felek megállapodtak, hogy konzultációkat kezdenek a kiberbiztonságról is. Putyin a tárgyalásokat konstruktívnak nevezte, amelyeken nem volt ellenséges a hangulat. Közölte, hogy a felek igyekeztek megérteni egymás álláspontját, ugyanakkor óvott az illúzióktól.
Közölte, hogy kielégítette az a magyarázat, amelyet Biden április 13-án telefonon adott neki arra, hogy egy márciusi televíziós interjúja során igenlően válaszolt arra a riporteri kérdésre, vajon gyilkosnak tartja-e őt. Az amerikai elnök ekkor tett javaslatot a csúcstalálkozóra.

Székhelyek

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog