Putyin és a történetírás

A mai orosz politika hogyan viszonyul történeti kérdésekhez? Miért fontos ez a magyar közgondolkodás számára? - szólt magyar ruszistáknak föltett körkérdésünk. Halász Iván válasza.

 

Folytonosság a Szovjetunióval

A mai orosz politika úgy viszonyul a történeti kérdésekhez, mint számos más állam vezetése; markáns identitáspolitikával próbálja megerősíteni közösségeit, utólag igyekszik megváltoztatni a múltat, illetve így akarja elterelni a figyelmet égetőbb társadalmi problémáktól. Ebben Oroszország nincs egyedül, legtöbb szomszédja többé-kevésbé ugyanezt teszi. Újdonság, hogy 2019-ben az Európai Parlament is bekapcsolódott ebbe, amivel igen ingoványos talajra tévedt, hiszen Európában számos ellentétes történelmi narratíva létezik. Oroszország éppen harminc éve vált független állammá. Igaz, a függetlenségét megnagyobbodott önmagától, azaz a Szovjetuniótól kellett megszereznie, amelynek leépítésében az akkori, jelcini vezetés tevékenyen közreműködött. Putyin viszont a Szovjetunió megszűnését már a XX. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának tartja. Ez is jelzi a probléma összetettségét.

 

Az 1990-es években az orosz elit még sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta a szovjet múltat. Az ezredforduló után azonban az ambivalens emlékű szovjet korszakot beillesztette az orosz államiságok láncolatába. A 2020. évi alkotmánymódosítás az Oroszországi Föderációt a Szovjetunióval folytonosnak nyilvánította. A korábbinál jóval ideologikusabb, valós vagy vélt dicső múltba forduló megfogalmazásai a térségben elterjedt korszellemet tükrözik. Kiemelt figyelmet szentel a nemzetfelfogásnak, a családnak, a „munkaalapú” gazdaságnak és nem utolsósorban a „kodifikált” nemzeti emlékezetpolitikának is. Hangsúlyozza az ősök emlékét, a tőlük kapott eszméket és az Istenbe vetett hitet, az állami folytonosságot és egységet. Kimondja továbbá azt is, hogy az „Oroszországi Föderáció tiszteletben tartja a Haza védelmezőinek emlékét, és garantálja a történelmi igazság védelmét. Nem engedi meg, hogy valaki tagadja a népnek a Haza védelme során tanúsított hőstetteit.” A Nagy Honvédő Háború ugyanis mélyen beépült az orosz nemzeti tudatba, és a második világháborús győzelem tagadhatatlanul a Szovjetunió népeinek teljesítményén múlt, akkori vezetőitől és későbbi értelmezőktől függetlenül.

Mi következik ebből a magyar közgondolkodás számára? A két történelmi narratíva nyilván sok ponton ütközik egymással (1849, részben 1944/1945, mindenképpen 1956). Ha Magyarország pragmatikus, alapvetően jó orosz kapcsolatokra törekszik, emlékezetpolitikai szinten se nem célszerű, se nem méltányos bolygatni a háború után kialakult antifasiszta konszenzust. A történészeket viszont mindenképpen szabadon kell hagyni dolgozni és publikálni.

*

Kép: Az 1995 és 2000 között épült Megváltó Krisztus-székesegyház Moszkvában. I. Sándor cár a Napóleon fölött aratott győzelméért hálából templomot kívánt emltetni, felépítésére azonban csak a halála után került sor; 1931-ben Sztálni felrobbantotta, a helyére szánt Szovjetek Palotáját mégsem tudta megvalósítani. A templom szimbolikus események helyszínéül is szolgál: itt kanonizálták a Romanov-családot, ravatalozták fel Jelcint és más notabilitásokat.

 

Forrás: orszagut.com

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog