Páva István gyűjtés közben.

 

A Hagyományok Háza koncerttel tiszteleg a hetvenéves néprajzkutató, Pávai István életműve előtt. A koncertet jövő tavasszal Erdélyben is élvezheti a közönség. A november 12-ei jeles esemény zenei rendezője Árendás Péter.

 

A Hagyományok Háza a Zenetudományi Intézet és a Zeneakadémia Koncertközpontnovember 12-én koncerttel ünnepli a hetvenéves Pávai Istvánt a Zeneakadémián. Ritka alkalom, ha egy születésnapi műsor úgy tiszteleghet az ünnepelt népzenekutató előtt, hogy kizárólag a saját gyűjtéseiből válogatott dallamok szólalnak meg. Pávai István a közel félévszázados gyűjtőmunka során a korábban zenei szempontból már jól feltárt néprajzi tájegységek mellett olyanokat is felkeresett, amelyek dallamanyaga még a kutatók számára is kevéssé volt ismert. Elsősorban a néptáncokat kísérő hangszeres és énekelt zene, valamint az interetnikus népzenei kapcsolatok dokumentálására törekedett.

Pár mondatban nehéz összefoglalni a kiváló népzenegyűjtő pályáját – nyilatkozta a Pesti Műsornak adott interjúban Árendás Péter zenei rendező. – Pávai gyűjtőként valódi mélyfúrásokat végzett, és addig ismeretlen adatközlőktől évtizedek óta nem játszott népzenei kincseket bányászott elő.”

A koncertnek nemcsak ünnepeltje, hanem rendezője és résztvevője is Pávai István, aki már számtalanszor bizonyította, hogy a tudományos eredmények felhasználása és a minőségi szórakoztatás igénye nem egymást kizáró tényezők. A program bemutatja a keleti magyar nyelvterület kevéssé ismert dallamvilágának változatosságát és szépségeit, kiemelt figyelemmel a kutató származási helyére, a Székelyföldre. „…ódon tűzben ragyogó ékszerek a székely dalok – írja Kodály 1919-ben, majd így folytatja. – A székely dalokból… feldereng egy egységes magyar zenei nyelv képe, egy régi tradíciótól keményre csiszolt, monumentális stílusé.”

Pávai István etnomuzikológus, egyetemi tanár Székelyudvarhelyen született. Tanára – az egykori Kodály-tanítvány – Jagamas János volt, mesterének az 1950-es években gyűjtött anyagai, nagy hatással voltak az ifjú Pávaira.

A koncert anyagát a szervezők a következő év tavaszán kívánják bemutatni Erdélyben.

 

A műsor a Hagyományok Háza honlapján tekinthető meg:

https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/pavai-istvan-70

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog