Ma anyanyelvünk gazdagsága szűkül, esztétikai szépsége, formagazdagsága romlik. Egyedülálló, ősi karaktere nemkülönben.

Már nem hagyhatom szó nélkül. Hallgattam, amitől szenvedtem évek óta. De a romlás oly mértéktelen, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Anyanyelvünk gátlástalan, tudatlan, félművelt meggyalázása, megrontása nem pártpolitikai vagy ideológiai kérdés. Fájdalom, de ez az egyetlen ügy, amiben mindkét oldal, ha nem is egyetértve, de közösen munkálkodik. Jobb és bal, hogy egyszerűsítsem a tényállást.

 

Előrebocsátom: mindkét politikai fertályon kiváló ismeretterjesztő nyelvészek tevékenykednek. Említem Kálmán Lászlót és Nádasdy Ádámot a Klub rádióból, Balázs Gézát a Kossuthból. De külön kiemelem a sok művelt betelefonáló és levelező olvasót, akinek fontos anyanyelvünk ügye. Nem velük óhajtok vetélkedni, mert más szemszögből közelítem meg a nyelvhelyességet. A kérdés csak az, sikerrel tehetem-e? Azt gyanítom, ha elszaporodnak az önkéntes és a hivatalos nyelvvédők, a közös iparkodásnak lehet eredménye.

Elő-előveszek és olvasgatok régi nyelvvédő könyveket. Köztük a legszellemesebbet, Kolozsvári Grandpierre Emil erdélyi író Herder árnyékában című esszékötetét. Fontos az erdélyi származás. Mert azt tapasztalom, hogy a trianoni határokon túlra szorított magyarok szebben, hibátlanabbul tudnak magyarul, mint a magyarországiak. Emil könyvcíme fenyegető célzás. (Herder azt jósolta a XVIII. században, hogy a magyarság kipusztul a Kárpát-medencében.) Az idegen uralom alá nyomorított őshonos magyarokat most azért szorongatják anyanyelvükben is, mert ennek fölszámolása nemzettudatuk és létük elvesztésével járna. A népirtás modern eszközével, amire nincs szava a viszkető fenekű szoknyás Helsinki Bizottságnak meg a többi álhumanitárius nyüzsgöncnek.

Az Árpád-kortól egy ideig a latin volt a hivatalos „magyar” nyelv, azaz a kereszténység nyelve. Nem veszélyeztette a magyarság mibenlétét, nyelvét sem, sőt, segítette európaivá válásunkat. Szent Gellért azzal a feltétellel települt le hazánkban, ha kap munkatársnak egy tucat magyarul tudó szerzetest. Kapott. A világvallások között az egyetlen nem keleti, távol-keleti vallás a kereszténység, sőt kifejezetten európai. Aki ma a kereszténységet támadja, az Európát veszélyezteti. Görög és latin jövevényszavaink gazdagították nyelvünket és fogalomkörünket, nem csorbították szókincsünket, nyelvünk szerkezetét, saját logikáját. Mert minden ellenkező híresztelés ellenére, nyelvünknek van logikája. A legenda szerint Neumann János azt mondta, anyanyelvének köszönheti felfedezéseit. Ma anyanyelvünk gazdagsága szűkül, esztétikai szépsége, formagazdagsága romlik. Egyedülálló, ősi karaktere nemkülönben.

A nyelveknek, mint a folyóvizeknek, saját törvényeiket betartva megvan a természetes öntisztulásuk. A XIX. század nyelvújításaiban is érvényesült ez az öntisztulás. Sok új fogalommal és azok szóalakjaival gazdagodtunk, de a félresikerülteket kidobta nyelvérzékünk. A germanizmusok ellen azonban már küzdenünk kellett, piszkították nyelvi világunkat, és gondolkodásbeli tunyaságra hajlamosítottak. És ez a lustaság ma is érzékelhető a köz- és a magánbeszédben. Amit fölfokoz a média.
Az anyanyelvgyilkosok többféleképpen sorvasztják éltető elemünket, a gondolkodás inkarnációját, a „kommunikáció” fő eszközét. Nemcsak az idegen szavak helytelen használatával, hanem a nyelvszerkezet rombolásával, ködösítő kifejezésekkel, pontatlanságokkal.

A magyar agglutináló nyelv, akárcsak a török vagy a finn. Az alapszóhoz jelzőt, ragot, toldalékot, képzőt illeszt. A mai közbeszédre ható médiumok, politikusok megfeledkeznek a ragozásról, a datívuszról, a részeshatározói esetről. A -nak/-nek és -ra/-re ragokról is. Ezzel a mondanivalójukat ködösítik, pontatlanítják.

„Gyorsvonat indul Szeged felé a 13. vágányról.” Kekeckedésnek tűnik, de a felé szó fölösleges használata már nemcsak rútít, hanem értelemzavaró is. A népdalban „megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára”. És a menetrend szerint az útba eső állomásokon is megáll. De ha csak felé megy, nem biztos, hogy oda is tart. Még jobban érzékelhetjük a felé szó használatának bugyutaságát, ha más példát veszünk. „Kritikát mond Gyurcsány felé.” Értelmezhetetlen. Gyurcsánynak mond kritikát valakiről, csak úgy odadobva a véleményét, vagy kifejezetten Gyurcsányt bírálja? Demeter Márta azt mondta: „tette a jelzést a kormány felé”. Rút, terpeszkedő kifejezés a „tette a jelzést”. A felé szó használata ködösít. Kinek jelzett? A kormánynak vagy a köztük tartózkodónak? Helyes mondat: jelzett a kormánynak. A felé használat típushiba. Ebbe a csoportba tartozik az a meghatározás, amelyet Andor László ex-EU-biztos mondott Rónai Egonnak: „a közvélemény irányába…” (Azért mondok néha neveket, hogy „filológiailag” hitelesítsem állításaimat.)

Felé-féle ködösítés a kapcsán, a kapcsolatban használata is bizonyos esetekben. „Tiltakoztak Putyin kapcsán.” Mi a fene ez? „Az arculatváltással kapcsolatban”, „a spanyol merényletekkel kapcsolatban”. Homályos célzások, amelyek nem is nyelvészeti, hanem fogalmazási pongyolaságok, tehát értelemzavaró stilisztikai hibák.
Hasonló, de már szinte kiirthatatlan vétség az időben meghatározás pongyola használata. „Időben adta be a pályázatot.” „Időben ért oda az előadásra.” „Időben érkezett a vonat.” Mivel az ember kizárólag térben és időben létezhet, a föntebbiekkel nem mondtunk semmit. Helyesen: „jó időben”, „jókor”, „idejében” vagy „pontosan”, netán egyéb határozószavakkal a történésnek megfelelően.

Otrombaság, bőbeszédű locsogás az igével kifejezhető közlésbe fölösleges főnevet iktatni. „Támadást hajt végre” – támad. „Megbeszélést tartott” – tárgyalt, vagy megbeszélt valamit. „Ellenőrzést végez” – ellenőriz. Őrület: „fejlődést hajt végre” – fejleszt. „Hibát vét” – hibázik. „Tájékoztatást ad” – tájékoztat.

Persze lehet stilisztikai szerepe is a terpeszkedő kifejezésnek. A zseniális Szabó Dezső Az elsodort falu című regényében a stílushibából is ironikus eszközt nemesített. Amihez persze a megfelelő szövegkörnyezet is kellett. „Széthízott, kibajuszosodó dámák, nyafka milliomos rüfkék, özvegy keresztény asszonyok riszálták hazafias jótékonyságukat a halál zsúfolt előszobájában. Hisztérikus pesti dögöcskék (…) az ágyék őrültjeinek, a vér kergetettjeinek a férfihús új meg új hulláma kellett. Egy előkelő bankár feleségét nagytitkon kitiltották a kórházból, mert félig gyógyult hadnaggyal a szükséghelyen találták gyors elintézésben.” A terpeszkedő körülírással ironizál, álcázza az ige durvaságát. (Jókai fölfedezte, hogy minden magyar cselekvő ige alkalmas a nemi aktus durva szavának helyettesítésére.)

E hibakörbe tartozik: „Levelet küldött Trump számára.” Helyesen: Trumpnak. De az már maga a borzalom, ha „helyreállítják a romokat”. A szocialista Lendvai Ildikó jól tud magyarul, mert kicikizte ellenzéktársnője képzavarát: „helyreállítja a kátyúkat” ahelyett, hogy betömné az úttest lyukait.

(Magyar Demokrata/3szek.ro)