|
Kurszk nemcsak második világháborús csatájáról híres, hanem ősi szkíta és hun emlékeiről is. Az ukrán határ közelében fekvő város környékén legutóbb hun előkelők kurgánsírjait fedezték fel.
Lefoglalt leletek
A régészek már a Kurszki Régészeti Múzeumba helyezték azokat az ősi hun aranykincseket, melyeket még 2010-ben kincsvadászok ástak ki Fatezsszk körzetben, Zseleznogorod városhoz közel. A környék nagyon gazdag késő-szkíta és főleg hun kori leletekben, éppen ezért az orosz régészek úgy vélik, elérkezett az ideje, hogy a hunokkal kapcsolatos elméleteiket átírják. Eddig ugyanis kételkedtek abban, hogy Attila rokonai ilyen északi ponton megtelepedtek. A kincsrablók elfogása után, még 2010-ben régészek szálltak ki a terepre és ott még ásatásokat végeztek. A sírokból ló csontok, valamint emberi maradványok is előkerültek. J. Tejralom a leleteket 380/400-440/450 közé helyezte, vagyis azon hunok kincsei lehettek, akik nem vonultak nyugatra, hanem inkább az északi sztyeppe zóna népeire terjesztették ki fennhatóságukat. Vélhetően a Kijevhez nem túl messze fekvő, folyók által körülvett rész kiváló uralkodói székhely volt Attila rokonai számára.

A hunok emlékei
A Zseleznogorod város közelében mintegy száznegyven darabot számláló kincslelet került elő, értékük meghaladja az egymillió dollárt. Ezek között lószerszámok (hám, kantár), két ünnepi kard, aranyozott és féldrágakövekkel berakott övdíszek kerültek elő. A bronz kincsek között pedig a jellegzetes sztyeppei állatstílus remekei, köztük egy oroszlán figura is napvilágot látott. A régészek megállapították, hogy a leletek a hun ötvösök munkája lehetett, hiszen a polikróm stílus éppen rájuk volt jellemző. A kincsek leginkább a Fekete-tenger északi peremén talált leletekkel, valamint a hasonló korú kaukázusi kincsekkel mutatnak rokonságot, de a kutatók felhívták a figyelmet, hogy a hunokkal ez a divat egészen Nyugat-Európáig terjedt.

Elveszett kincsek
A környék legelső ismert hun kincslelete még 1848-ban tárult fel. A lelőhelyet máig obojaninak nevezik. Később, a polgárháború kezdetén parasztok egy felbecsülhetetlen értékű kincsre leltek, Sztaroszudzsanszkoje közelében, ahonnan arany díszek, ruha maradványok, ezüstök és bronzedények kerültek elő. 1939-ben, a háború kitörésének évében pedig Orla város közelében brossok, gránát berakásos aranylemezek és egy aranygyűrű került elő. A fenti leltek nagy része sajnos elveszett, más részük viszont a Kurszki Régészeti Múzeum tárlóiban található. Kurszk körzetében legutóbb az 1980-as években gázvezeték építése közben újabb sírok pusztultak el, a kurgánokból csodás hun-kori aranytárgyak, míves ötvös remekek kerültek elő.
OB Forrás: barikad.hu |