A Magyar Nemzeti Múzeumban tisztítás ürügyével barbár módon lecsiszolták, majd le is polírozták a jelvényt, aminek köszönhetően az egyik jel felső része majdnem teljesen megsemmisült.

A budapesti hun jelvényt a letéti szerződésünk értelmében már régen ki kellett volna állítania a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Ehhez azonban el kellett volna készülnie a tárgyleírásnak, ami eddig - minden segítségem ellenére - a muzeológusok erejét meghaladó vállalkozásnak bizonyult.

E leírásnak ugyanis nagy a tétje. Ha a szakma és a nagyközönség számára is nyilvánvalóvá válna, hogy a hun jelvényen székely jelekkel írt magyar szöveg olvasható, akkor az évszázados finnugrista hazudozást nem lehet tovább folytatni az egyetemi katedrákon és a "tudományos" folyóiratok hasábjain.. Be kellene ismerni, hogy a hunok azonosak a magyarokkal s a középkori magyar krónikák igazat írtak az őstörténetünkről, a hunfalvyzmus meg csak egy szimpla ostobaság.

A Múzeumnak az a - nyilvánosan nem vállalt - álláspontja a jelvény bal felső jeléről, hogy az "bizonytalan". Ez a bizonytalan jelző a jel alakjára vonatkozna, azt kell érteni alatta, hogy ez a jel - a mai állapotában és első pillantásra - alacsonyabbnak tűnik az utána következő kettőnél s talán nem is létezik. Ez azonban nem volt mindig így. E helyzet csupán a Múzeumban végrehajtott barbár leletpusztítás eredményeként alakult ki. A jel felső része eredetileg világosan kirajzolódott a lemezen.

A kérdéses jelszakasz a hosszú ideig földben rejtőzködő jelvény korrodálódott részére esett, de - a meglévő és alább látható eredeti fényképfelvételek szerint is - mindvégig pontosan követhető volt a jel alakja. Ezt a korrodálódott részt akarta eltüntetni a példátlan hozzá nem értésről tanúbizonyságot tevő múzeumi restaurátor, s ebbéli buzgalmának köszönhetően majdnem teljesen megsemmisítette a jel felső részét is. Szerencsére ez a jelpusztítás nem sikerült tökéletesre, mert a jelárok alja egy halovány koszcsíkként még legutóbb is látszott a "szépen" kifényesített sárgaréz felületen.

Megmaradt a jel pontos alakja az 1998-ban kiadott "A székely rovásírás eredete" c. kötetem címlapján és 60. oldalán is. A rajzot én készítettem a legnagyobb gondossággal egy fénykép retusálásával - azaz a rajz legkisebb részletei is arányosak és pontosak. Ez volt a hun jelvény első közlése, s az efféle első közléseket jobb helyeken dokumentumnak szokás tekinteni; hiszen adott esetben - miként most is - pótolhatatlan adatokat ment meg az utókor számára.

Ez történt a hun jelvénnyel is, amelynek az eredeti alakját ma már csak az átvétel előtt és az átvételkor készített rajzok és fényképek őrzik. Ezeken azonban a bal felső jel ugyanolyan magas, mint a másik két jel. Szó sincs bizonytalanságról: ez a jel a székely írás "sz" betűjével azonos.

Ezt az 1998-as rajzot közölte Erdélyi István és Ráduly János is a közelmúltban megjelent rováskorpuszában - ami miatt Rezi Kató Gábor úrtól, a Magyar Nemzeti Múzeum fóigazgató-helyettesétől kritikában részesült. Lényegében azt állította a főigazgató-helyettes úr, hogy a bal felső jel teteje nem létezik, azaz Erdélyi Istvánék hibás rajzot közöltek volna. A szerzők a kifogásolt rajz mellett közreadtak ugyan egy fényképet is, amelyen a jel felső részének elvileg látszania kellene, de ezt a képet a nyomdának sikerült szürke pacnivá változtatnia, ezért a kötetben megjelent fotóval nem sokra megyünk.

Szerencsére még mindig rendelkezésre állnak az eredeti felvételek, ezért a kérdés könnyen ellenőrízhető és eldönthető. A Múzeum által keltett zavar könnyen eloszlatható.

1. ábra. Ezt a rajzot Mráv Zsolt régész készítette a hun jelvény múzeumi átvételekor; az első jel ugyanolyan magas, mint a mellette lévő további két jel - mert a jelvény még nem volt barbár módon lecsiszolva

2. ábra. A Múzeum által adott átvételi elismervény, amelyből a fenti részletet (a jelvény rajzát) az 1. ábrán már bemutattuk

3. ábra. 1998 óta 4000 példányban fogyott el a fenti könyvem, rajta a hun jelvény pontos rajzával; ezt a rajzot közölte Erdélyi István és Ráduly János is; azóta a Múzeumban barbár módon lecsiszolták a jelvényt, amit a könyvcímlapon lévő rajz nem tudott követni: azon az eredeti állapot látszik továbbra is

4. ábra. A lecsiszolás előtt készített, az eredeti állapotot híven tükröző fényképen a korrózió ellenére is jól látszik az első jel alakja: az pontosan olyan magas, mint a mellette lévő két további jel

5. ábra. A fenti fénykép nagyított részletén jól látszik az első jel eredeti alakja, amelyet a Múzeumban végrehajtott "tisztítás" majdnem teljesen megsemmisített

6. ábra. A fekete háttér előtt, surló fénnyel készített fényképen pontosan kirajzolódnak az első jel körvonalai: a három első jel a Magyar Nemzeti Múzeumban végrehajtott barbár lecsiszolás előtt még egyforma magasságú volt

7. ábra. A fenti - eredeti állapotot tükröző - fénykép kérdéses részlete nagyítva; jól látható, hogy az Erdélyi István és Ráduly János által közölt rajz pontos, a három jel egyforma magasságú

8. ábra. A hun jelvény három betűjének maradéka a barbár lecsiszolás után és a polírozás előtt; e képen is látható az első jel, de ha nem akarom látni, akkor ráfoghatom, hogy "bizonytalan"; további "tisztítás" után a másik két betű is eltüntethető, egy esetleges beolvasztás után pedig a lelet léte is megkérdőjelezhető lenne; a jelek szerint mindez a rémálom a Magyar Nemzeti Múzeumban akár meg is történhet és büntetlenül is maradhat

Az első jel létezésének kétségbevonása azért lényeges kérdés a Múzeum számára, mert Tomka Péter régész a jelvényen lévő feliratot latin AK monogramnak tekinti. Ez a magyarázat - ha igaz lenne - cáfolná a hun kori eredetet és a magyar nyelvű olvasatomat.

A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy ha a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai ragaszkodnak a képtelen ötletükhöz, miszerint az első jel bizonytalan (azaz talán nem is létezik), akkor még csiszolniuk kell egy keveset a jelvényen, valamint meg kell semmisíteniük a rendelkezésemre álló eredeti fényképeket és az általam, illetve Erdélyi Istvánék által több ezer példányban kiadott kötetekben lévő rajzokat is - a lepecsételt és aláírt átvételi elismervényről nem is beszélve.

Aligha fog nekik sikerülni, ezért talán érdemesebb lenne végre igazat mondaniuk a hun jelvényről.

Azon azonban el lehetne gondolkozni végre, hogy miért is alapította Széchenyi Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeumot, s miért is tartja fenn a magyar állam az adófizetők pénzéből ezt az intézményünket. Úgy vélem, hogy nem a legfontosabb régészeti leleteink megsemmisítése, letagadása és elrejtése végett.

Varga Géza írástörténész