erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Lucian Boia: Nem kötelezhetjük a magyarokat, hogy örvendjenek Trianonnak

Lucian Boia román történész szerint nem lehet arra kötelezni a magyarokat, hogy örvendjenek a trianoni döntésnek. A mítoszromboló könyveiről híres román történész annak kapcsán adott hosszú interjút a News.ro hírportálnak, hogy a múlt hét végén mutatták be Az 1918-as nagy egyesülés körül - Nemzetek, határok, kisebbségek (In jurul Marii Uniri de la 1918. Natiuni, frontiere, minoritati) című könyvét.
Néhány kevésbé ismert  mozzanat a béketárgyalásról.

 

A történész természetesnek tartotta, hogy míg Románia az Erdéllyel való egyesülés centenáriumának a megünneplésére készül, a magyarok szomorúan emlékeznek vissza a történelem eme szakaszára.
"Mit akarunk? Kötelezzük őket arra, hogy örvendjenek Trianonnak? Ez abszurdum. Természetes, hogy nekik nem tetszik Trianon. Magyarország sokat veszített, többet, mint amennyit abban az esetben veszített volna, ha megegyezéses alapon lehetett volna megrajzolni az új határokat. Legyőzött ország volt, és a dolgok így alakultak. Azt hiszem, képeseknek kellene lennünk arra, hogy románokként örvendjünk 1918 december elsejének, ugyanakkor meg is értsük a magyarokat, hogy számukra, bárhol is éljenek, nem örömforrás Trianon" - jelentette ki Lucian Boia.
A történész hozzátette: ebből az ellentétből az az egyedüli kiút, hogy ha egyik nép is, másik is a múltjáról beszélve a jelenre és a jövőre koncentrál.
Lucian Boia nem tartotta valószínűnek, hogy a közeljövőben román-magyar történelemkönyv szülessék. Úgy vélte: a románok és a magyarok nézetkülönbsége nehezebben rendezhető, mint korábban a németeké és a franciáké. Ezt azzal magyarázta, hogy míg a németek és a franciák történelmi, kulturális és civilizációs szempontból egyenrangúaknak érezték magukat, a románok és magyarok viszonylatában ez nem áll fenn.

"A románok fölött évszázadokon át uralkodtak a magyarok, most pedig a magyarok érzik román uralom alatt magukat. Ezek olyan frusztrációk, amelyek nehezebben gyógyulnak. (.)

De nekünk is, a magyaroknak is és minden európainak a jövő a tét, nem a múlt" - jelentette ki.
Lucian Boia úgy vélte, a román történetírásnak le kellene mondania arról, hogy az ország mai állapotát visszavetíti a múltba, és az ókori dákok, vagy az 16. és 17. század fordulóján uralkodó, rövid időre Moldvát és Erdélyt is hatalma alá hajtó Mihály havasalföldi vajda példájával próbálja igazolni Erdély birtoklásának a jogosságát. Úgy vélte, erre megfelelő bizonyíték az, hogy Nagy-Románia léte tartósnak bizonyult. Míg a vele egy időben megalkotott Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlott, Románia egyben maradt.


A könyve kapcsán a történész a Mediafax hírügynökségnek is nyilatkozott. Úgy vélte, fennáll annak a kockázata, hogy a nagy román egyesülés centenáriuma a megújító kutatások serkentése helyett csupán egyes közhelyek újbóli kinyilatkoztatására korlátozódjék.


Lucian Boia bukaresti történész az elmúlt 22 évben 34 könyvet írt, amelyek némelyike igazi kasszasikernek számított Romániában. Könyvei egy részét angolra, franciára és németre is lefordították, magyarul a Történelem és mítosz a román köztudatban, a Miért más Románia? és a Románia elrománosítása jelent meg. Könyvei sikere ellenére Lucian Boia továbbra is különcnek számít a román történetírásban.

Néhány kevésbé ismert  mozzanat a béketárgyalásról.

A triamoni tárgyalások hangulatát jellemzi Apponyi Albert előszava Benda Jenő riportkönyvéhez, 1920. júniusából.

„... tehetetlenül ültünk a Château de Madridban, vagy sétáltunk a Bois de Boulogne-ban (hogy ezt szabadon tehettük, még különös kegy volt), Párizsba detektív kíséretében benézhettünk, kirakatokat bámulhattunk, sőt pénzünket is ott hagyhattuk bevásárlásokban, de arra, hogy érveinket összemérjük ellenfeleink érveivel, hogy állításaikra reápiríthassunk, tetteiket reájuk olvashassuk, soha alkalom nekünk nem adatott. [...] És mégis: az az idő, amelyet ilyen lelki kínok közt töltöttünk el, kedves emléket is hagyott bennünk –gondolom, mindnyájunkban – annak a jelenségnek révén, amely azt tűrhetővé tette, sőt időnként kellemessé, lélekemelővé. Mert csoda történt ott Neuilly-ben, szeretetre méltó csoda, melyet vajha tudnánk itt nagyobb méretekben megismételni: együtt volt vagy hatvan magyar ember, és nem volt sem pártoskodás, sem veszekedés, sem versengés, sem gyűlölködés, sem intrika, sem érvényesülési tülekedés, hanem a legteljesebb harmóniában, a szent cél iránt való önzetlen odaadásban, kölcsönös szeretetben és megbecsülésben, fegyelmezetten végezte ennek a társaságnak minden tagja a reá bízott munkát...”

Egy képriport a békeszerződés aláírásáról.

„A reggelinél Apponyi, aki rendesen a Journalt olvassa lapjaim közül, megkritizálta a Journalban aznap megjelent szépasszonyt: ezúttal kivételesen tetszett neki. A Journal ugyanis egy idő óta nap nap után közöl egy női fotográfiát ezzel a címmel: Ki a leg­szebb francia asszony? Apponyi sorra lekritizálta őket. Ezúttal meg nem állhattam, hogy azt ne fecsegjem: – Milyen érdekes volna, ha kegyelmes uram is részt venne a szavazásban?! Ezek a képek ugyanis azért jelentek meg az újságban, hogy a közön­ség szavazzon, melyik a legszebb asszony.
– Én nem szavazok francia nőre – mondotta Apponyi nem minden él nélkül –, én csak magyar nőre szavazok!
– Éljen! – mondottam félhivatalos kötelességtudással. A mellettem ülő Kiss Sándor pedig azt súgta nekem, hogy ő ezen a téren teljesen nemzet­közi érzésű.
– Ezen a téren tehát bolsi Méltóságod? – súgtam vissza.
– Ezen a téren teljesen bolsi vagyok! – mondotta nemeskéri Kiss Pál fia. […]”

(Fabro Henrik gyorsírásos naplóbejegyzése, Neuilly, 1920. február 29.)

A 26 politikusból, diplomatából és szakértőből, háromfős irodai személyzetből, továbbá hat gépíró­nőből, négy nyomdászból, négy irodaszolgából, hat újságíróból, öt vasutasból és hatfős vasúti éttermi személyzetből álló, 1920. január 5-én a Keleti pályaudvarról Apponyi Albert gróf vezetésével útra kelt békedelegáció – amelyhez útközben, illetve később még néhányan csatlakoztak – szállását Párizs határán kívül, egy neuillyi szállodában jelölték ki.

Mozgását pedig korlátozták, nehogy a magyar küldöttek politikusokkal vagy új­ságírókkal lépjenek kapcsolatba a francia fővárosban, s így nagyobb nyilvánosságot szerezzenek nézeteik terjesztéséhez.

A körülményeket illusztrálja egyebek mellett az is, hogy ennek a második emeleti két szűk szobájában működött a békedelegáció irodája és irattára, s itt helyezték el az állami nyomdából kölcsönzött kis kézisajtót is, melynek lendkerekét a delegáció 50 év alatti férfi tagjai váltott műszakban, párosával forgatták.

Forrás: Benda Jenő: a Béke kálváriája 
             mta.hu
             MTI

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog