Nyomtatás

Tematikus nappal emlékezik meg a lengyel függetlenség 100. évfordulójáról az M5 kulturális csatorna vasárnap, a műsor nézői a nagy múltú magyar-lengyel kulturális, történelmi és társadalmi kapcsolatokról kaphatnak képet a meghívott vendégek és az élő bejelentkezések segítségével - mondta el Siklósi Beatrix csatornaigazgató az MTI-nek.

 

Az M5 csatorna stábja a nap folyamán több alkalommal bejelentkezik Varsóból és tájékoztatja a nézőket az ottani ünnepségekről, emellett a budapesti megemlékezésekről is hírt adnak.

A csatornaigazgató kiemelte, hogy az évforduló alkalmából exkluzív interjút adott az M5 csatornának Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök, ezt is a Függetlenül - 100 éve szabad Lengyelország című műsorfolyamban láthatják a nézők.

A vasárnap 9 és 19 óra között hat alkalommal jelentkező műsorban szó lesz a magyar-lengyel kapcsolatokról, filmről, színházról, irodalomról, történelemről és zenéről. A stúdió vendége lesz Vásáry Tamás és Bogányi Gergely zongoraművész; valamint Kovács István történész, író, a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok szakértője is - tette hozzá a csatornaigazgató. A műsorban felidézik a lengyel kultúra emblematikus alakjait, így Andrzej Wajda filmrendező életművét és Chopin muzsikája is felcsendül.

A fiatalabb korosztályt is igyekeznek megszólítani, ezért Gaskó Balázs egy gyerekcsoporttal a nap folyamán budapesti lengyel emlékhelyeket keres fel, amelyeknél játékos vetélkedőkkel idézik fel a lengyel vonatkozású eseményeket.

A vasárnapi tematikus műsor annak eredményeként valósul meg, hogy a közelmúltban együttműködésről állapodott meg a lengyel közszolgálati kulturális csatorna vezetőjével. Ennek eredményeként a lengyel adón október 23-án már megemlékeztek az 1956-os forradalomról. A lengyel függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóján, november 11-én az M5 kulturális csatorna is bekapcsolódik a lengyelországi emlékév eseményeibe, hiszen a két nép történelme ezer szállal kapcsolódott és kapcsolódik ma is egymáshoz. „Lengyelország és Magyarország kapcsolata nemcsak egy történelmi emlék, hanem egy nagyon is élő kulturális és társadalmi viszony, amit ápolni és fejleszteni kell!”- emelte ki a csatornaigazgató.

 

(forrás: MTI/MTVA)