erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Politico: Szörnyű veszély Romániából – ráléphet az illiberális magyar-lengyel útra a melegházasság elleni referendummal

A vezető amerikai lap, a New York Times Madridból terjedelmes helyszíni tudósításban fejezi ki roppant aggodalmát, amiért a katalán függetlenségi népszavazás és az ott történtek felébresztették a spanyol nacionalizmust. Hirtelen Madridban házak lakói teszik ki a spanyol zászlót, miközben a spanyol lobogó mutogatását és magát a spanyol nacionalizmust eddig Franco tábornok egykori autoriter uralmával azonosították. A lap szomorúan állapítja meg, hogy „amint Európa az új évezred harmadik évtizedéhez közeleg, visszatért a nacionalizmus”. Egy megszólaltatott madridi elmondta még a korábbi helyzetről: „Amerikában az emberek büszkén hazafiak, de Spanyolországban, ha büszke vagy a hazádra, akkor lefasisztáznak”.

 

Az amerikai Politico hírportál brüsszeli kiadása „Románia ’illiberális fordulatot’ vesz a melegházasság elleni lépéseivel” címmel megjelent cikkében húzza meg a vészharangot, amiért Romániában konzervatív kampányolók népszavazást akarnak rendezni, amelynek eredményeként az ország összeütközésbe kerülhet Brüsszellel. Polgárjogi csoportok arra figyelmeztetnek, hogy a referendum „az országot a magyarországi és lengyelországi illiberális útra terelheti”. A negyven csoportot összefogó „Koalíció a Családért” mozgalom novemberben akarja megtartani a népszavazást a melegházasság alkotmányos megakadályozásáért. Kezdeményezésükhöz 3 millióan csatlakoztak. Mozgalmukat a befolyásos ortodox egyház is támogatja.

A Google eltávolította a Russia Todayt Youtube-os prémiumcsomagjából, jelenti maga a globális orosz tévéhálózat német nyelvű portálja. A döntést annak nyomán hozták, hogy az amerikai kongresszus vizsgálódik, miszerint az orosz médiumok befolyásolták az amerikai elnökválasztást. A Russia Today igazgatósága szerint politikai nyomásról van szó. Az orosz tévé különböző nyelvű adásainak 5 milliárdos nézettsége messze a legtöbb a Youtube-on. Ezzel párhuzamosan az amerikai igazságügyi minisztérium a múlt hónapban minden olyan, a Russia Today Americának fenntartási szolgáltatást végző amerikai cégtől megkövetelte, hogy idegen ügynökként jegyeztesse be magát. A tévé vezetése közölte, mindez annak ellenére történik, hogy a kongresszusi vizsgálatnál több mint száz alkalommal említik hálózatuk nevét, de egyetlen bizonyítékkal nem szolgálnak az állítólagos beavatkozásra.

/ECHO TV nemzetközi sajtószemléje/

Forrás: lovasistvan.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog