További információért kattintson a képre.

 

erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

A többség diktatúrája

A katalán függetlenségről az elmúlt vasárnap tartott népszavazás Spanyolország belső ügye, és a helyzetet Madridnak a spanyol alkotmányos renddel összhangban kell kezelnie – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve, a spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. És mindez az EU miniszterelnökének tekinthető személy szájából hangzott el, vagyis ez mondhatni a 28 tagországot tömörítő szervezet hivatalos álláspontja. Éppen ezért nem lehet és nem szabad szó nélkül hagyni.

 

Felháborító és vérlázító üzenete van ennek a nyilatkozatnak – legalábbis a demokratikus gondolkodású emberek számára. Bennünk pedig, akik átéltük a Ceauşescu-féle kommunista diktatúra borzalmait, szomorú emlékeket ébreszt. Hiszen azokban a sötét években is az alkotmányra hivatkozva tartották fizikai és szellemi nyomorban az ország lakosságát, tűntették el a nekik nem tetszőket és indítottak újabb hadjáratot a magyar közösség ellen. Az alaptörvény ugyanis eleve úgy volt megfogalmazva, hogy többféleképpen értelmezhető legyen, és ezt a hatalom kénye-kedve szerint meg is tette. Ugyanakkor, ha bármelyik állam, vagy nemzetközi szervezet szót emelt a Román Szocialista Köztársaságban tapasztalható kollektív jogfosztás, terror és nincstelenség ellen, román részről ezt belügyekbe történő beavatkozásként kezelték, és az ország függetlenségére hivatkozva a kritikát elutasították. Ezért megdöbbentő visszahallani Junckner szájából ezt az érvelést.

Megdöbbentő, hogy az Európai Unió egy országában kísérletet tehetnek a szabad véleménynyilvánítás megakadályozására. Hogy embereket ütlegelhetnek válogatás nélkül, ennek érdekében. Hogy mindezt az alkotmányra hivatkozva teszik. Hogy egyetlen, magát demokratikusnak mondó és tekintő európai ország sem tiltakozik ez ellen. És egyben tragikus is. Mert lehet, hogy a jelenlegi spanyol alkotmány nem teszi lehetővé, hogy a katalánok saját sorsukról dönthessenek, a megoldás viszont akkor sem az erőszak alkalmazásában rejlik, hanem az alkotmányt kell a helyzetnek megfelelően újrafogalmazni. Ellenkező esetben ugyanis a többség demokratikus keretek közé bújtatott diktatúrája érvényesül.

 Bedő Zoltán

 

Székely Hírmondó

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog