erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

A román diplomáciát foglalkoztató kérdések

 

Teodor Meleşcanu román külügyminiszter

 

A román diplomáciát éppen habozásai és implicit és célozgatásokon alapuló stílusa miatt nem könnyű meghatározni. Ráadásul az elnök és egy eltérő irányultságokkal rendelkező politikai szövetség közötti jelenlegi társbérlet még tovább bonyolítja a helyzetet.

 

"A külügyminiszter, például, azt a benyomást keltette, hogy különleges jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak, az Európai Unión belül is és elsősorban Románia szomszédjaira összpontosít. Míg a Németországgal, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal meglévő „nagy” kapcsolatot az elnökre bízta, a külügyminiszter átvette a szomszédokkal tárgyalás szerényebb feladatát, melynek keretében talán a budapesti volt a legfontosabb látogatása. Más körülmények között egy magyarországi látogatás észrevétlen maradt volna, de a Nyugat-Európa és Visegrádi Csoport közötti politikai nézetkülönbség, valamint az AEÁ és Oroszország kapcsolatait is érintő szélesebb kontextus miatt a román külügyminiszter irányválasztása különösen felkeltette a figyelmet. A román diplomácia kedden kezdődött éves összejövetelére, különben, Magyarország külügyminiszterét, Szijjártó Pétert is meghívták, akinek alkalma van a román diplomaták előtt ismertetni Európára vonatkozó saját elképzelését.

Vajon a Visegrádi Csoport politikájához igyekezett közelebb kerülni a román külügyminiszter? Azt mondanánk, hogy nem annyira, mint inkább Magyarországgal kívánta oly módon megújítani a kapcsolatokat, hogy diplomáciai mozgástere legyen, ha az európai fejlemények hirtelen új irányt vennének. Úgy tűnik, Romániának nincs semmilyen kiváltságos horgonya Európában, bár iszonyatosan szeretné ezt hinni. Iohannis elnök, például, a Macron elnökkel tartott sajtókonferencián megemlítette a Franciaországgal meglévő stratégiai partnerséget, de kollégája – bár nem cáfolta meg nyíltan – inkább megerősített partnerségről beszélt, ami nyilvánvalóan mást jelent. Egy stratégiai partnerség azonos előfeltételezéseket osztó országok közötti, közös célokon alapuló kapcsolatot feltételez, márpedig a franciák sohasem rejtették véka alá, hogy Romániát periférikus országnak tekinti, ahol mindent teljesen más mérce szerint mérnek. E tekintetben rendkívül tanulságos volt a franciaországi elnökválasztás összes jelöltjét felvonultató tévévita, melynek során Románia maximálisan bántó hangon zajló vita témája lett. Végül a román példa (a munkanap hossza) „kikerült”, mert méltatlan volt egy európai vitához.

Következésképpen nem árt a kisebb lélegzetű, közelebbi – többek között földrajzi értelemben is – és végső soron hitelesebb kapcsolatokat is jó állapotban tartani azokkal, akik sok tekintetben jobban hasonlítanak rád. A „kétsebességes Európa” előrehaladtával (a román hivatalosságok meggyőződésével ellentétben) egyre értékesebbeknek bizonyulnak majd az azonos kategóriába tartozó országokkal fenntartott szoros kapcsolatok."

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog