erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

 

Bill Peckman atya véleménycikke a saját Facebook oldaláról.

Az irgalmasság cselekedetei elfogytak, hogy a helyüket a társadalmi igazságosság hamis ideája vegye át. Kivéve a természetfelettit az istentisztelet lényegéből, leegyszerűsítettük a szentmisét.

 

"Hogyan jutottunk el idáig?

A legfőbb hiba az volt, hogy hátat fordítottunk a természetfelettinek. Háziasítottuk Istent. Funkcionális ariánusokká váltunk. Azt jelenti ez, hogy úgy viselkedünk, mintha Jézus pusztán ember lenne, egy guru, egy személyi tréner, egy különleges szociális munkás.

Hogy világos legyek: nem minden plébániáról beszélek. De mint az Egyház ebben az országban, levettük a szemünket a célról.

A szentmise elkezdett egyre kevésbé Isten előtti hódolatnak tűnni, és sokkal inkább hasonlítani egy közösségi összejövetelre. A templomaink már nem néztek ki katolikusnak, és elárasztották őket az ikonrombolók. A templomoktól, amik vizuálisan közvetítették a katolikus hitet, eljutottunk a széles körben elterjedt "szakrális terekig", amik inkább néznek ki színházaknak.

Egyes helyek színházszerűen is működnek. A hódolat szórakozássá alakult át. Sokkal fontosabbá vált az, hogy mit nyerek vele én, mint az, hogy mit tudok odaadni érte.

Kivéve a természetfelettit az istentisztelet lényegéből, leegyszerűsítettük a szentmisét. Nem csoda, ha a hit Krisztus valódi jelenlétében az Eucharisztiában lecsökkent. Nem csoda, hogy a papi hivatások száma lecsökkent. Míg a nemzedék, aki bevezette mindezt, rajong ezekért, a következő nemzedékek tömegesen menekülnek ettől.

A természetfelettitől megfosztott istentisztelet után a katolikus életvitel következett. Az imaélet a plébániákon elsorvadt. A plébániatemplomok miseszolgáltatókká váltak. Örömteli látni a növekedést a szentségimádások számában.

A természetfelettire irányuló figyelem megszűnésével a tudatosság is lecsökkent. A sorok a gyóntatószékek előtt eltűntek. A családok mérete lecsökkent azzal, hogy elkezdtük magunkat kifogamzásgátolni a létezők közül. A gyerekek hangos lármáját a szürkeség tengere vette át. A meghajlás a szekuláris kultúra előtt lényegében harc nélkül zajlott le. A tetteket magyarázkodás váltotta fel. Az irgalmasság cselekedetei elfogytak, hogy a helyüket a társadalmi igazságosság hamis ideája vegye át.

Ebben a közhangulatban könnyű volt az embereknek távozni. A természetfeletti nélkül semmi mást nem kínálunk, mint bármely baráti társaság. A természetfeletti nélkül az objektív erkölcs megszűnik. Ahogy a szemünk lekerül a célról, a katolikusok 78%-a egyszerűen nem jön szentmisére többé. A forrás és foglalat nélkül, ami az Eucharisztia, a katolikus élet meghal. Egyszerűen éhenhal.

De azok, akik távoznak, még ha nem is mennek máshová, továbbra is vágyódnak. Sokan "spirituális, de nem vallásos"-ként azonosítják magukat. Továbbra is viszonzatlan vonzódás van bennük a természetfeletti iránt. Ha ezt nem találják meg közöttünk, máshol fogják keresni, még ha ez valami saját maguk által összetákoltat is jelent majd. A saját felelősségünkre lesajnálhatjuk és lekicsinyelhetjük őket. A tény, hogy nem vonzza őket egy közösségi összejövetel, nem az ő hibájuk, hanem a miénk."

Az eredeti, teljes írás: Pap: "Miért hanyatlik az Egyház?"

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog