erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

 

Az Európai Parlamentnek a menekült- és migránsáramlatok kezelése tárgyában elfogadott áprilisi állásfoglalása, valamint a Magyarországot – ismételten – elmarasztaló májusi határozata újból világossá tette, hogy a migránsbarát európai balliberális többség valójában nem megoldást keres az újkori népvándorlás okozta kontinentális válságra, hanem igazából akár az illegális bevándorlás legitimálása vagy éppenséggel az állandó terrorral való együttélés árán – no meg az európai polgárok és nemzetek jól felfogott érdekei ellenére – a módszeres és intézményes bevándorlás útját kívánja egyengetni. Akik viszont ehhez az egyre nyilvánvalóbbá váló, Európa kultúráját és identitását, nemzeti összetételét és stabilitását veszélyeztető „nem hivatalos projekthez” nem kívánnak csatlakozni, azokat a „brüsszeli bürokraták” már-már kiközösítő ítélete és kilátásba helyezett szankciói sújtják.

Ennek szenvedő alanya Magyarország, újabban pedig Lengyelország, valamint visegrádi, illetve szomszédos szövetségeseik vagy szimpatizánsaik.
Tegnap esti felszólalásában Tőkés László európai képviselő kemény szavakkal bírálta az EU vezetőinek azt a képmutató magatartását, hogy miközben tehetetlenül vagy tétlenül asszisztálnak a migrációs válság elhatalmasodásához, ezzel együtt a Magyarország és a visegrádi országok kínálta alternatív megoldásokról sem akarnak hallani, sőt mintha szándékosan akarnák útját állani bármely valós megoldásnak.
A migránsok elhelyezése kötelező kvótájának a visszautasítása miatt az EU urai kötelezettségszegési eljárással fenyegetik Magyarországot. Az említett EP-határozat a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelyének érvényesítését is kilátásba helyezi, sőt az EP a terrorcselekmény miatt Szegeden elítélt Ahmed H. védelmére kelve tulajdonképpen a terroristákat veszi védelmébe, és az igazságszolgáltatás függetlenségének a sérelmére gyakorol nyomást Magyarországra a nevezett elkövető felmentése érdekében. Erdélyi képviselőnk határozottan visszautasította azokat a zsaroló szándékú fenyegetéseket, melyek – egyebek mellett – az európai pénzforrások megvonását vagy más szankciókat helyeznek kilátásba Magyarországgal és más tagországokkal szemben. A kialakult helyzetért nem Magyarországot kell a vádlottak padjára ültetni, hanem azokat, akiket az Unió elhibázott bevándorláspolitikája miatt terhel a felelősség – mondotta. Éppen ezért az Uniónak nem Magyarország megrendszabályozásán kellene fáradoznia, hanem sokkal inkább saját politikáján kellene változtatnia.

Közlemény

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog