Nyomtatás

A románok percepciójában a kommunizmus bukása és a decemberi forradalom volt az utóbbi 100 év legnagyobb eredménye és ugyanakkor a legnagyobb kudarca is.

 

A legutóbbi IRES-felmérés résztvevőinek feltették a következő kérdést: „Ha visszagondol Románia történelmének utóbbi 100 évére, akkor ön szerint, mi az ország legnagyobb eredménye?”

A válaszok mindenesetre váratlanok voltak. Az első helyen, a válaszolók 20 százaléka szerint, a „kommunizmusból kikerülés/az 1989-es forradalom” áll és csak a második (15 százalékkal) a „Nagy Egyesülés”. A meglepetés kontextuális is lehet, hiszen a centenáriumi évben vagyunk és az összes román történelmi tartomány (így! – E-RS) egyesülését Románia Királyságával gyakrabban emlegették, mint korábban. Még akkor is, ha negatív kontextusban („még nem rendelkezünk egy eseménytervvel”, vagy „nincs országprojektünk”), az Egyesülés (így! – E-RS) témája gyakran felbukkant az információforrásként vezető helyen álló tévék műsoraiban. Következésképpen arra lehetett volna számítani, hogy az Egyesülés szerepel majd az első helyen, ha másért nem, akkor a felemelő dolgokhoz igazodási kényszerből. De ha ez nem így történt, akkor ez azt jelenthetné, hogy egy szokványos évben, amikor az Egyesülés csak ritkán és talán kizárólag iskolai környezetben kerül szóba, csak minden tízedik román tekintené főbenjárónak az 1918-as eseményt.

Mindenesetre egyértelmű volt, hogy az átélt esemény emlékezete jelentősen megelőzi a történelmi emlékezetet. Hiszen a megemlített közelmúltbeli események között volt még az EU-csatlakozás (8%), a NATO-csatlakozás (1%), sőt, még a kommunista rezsim is (7%) és külön említve a kommunista korszak nagy építkezései (a Nép Háza, a metró és más hasonlók), melyek szintén 1 százalékkal szerepeltek a válaszolók által említettek között.

A közelmúlt emlékezete gyaníthatóan más európai társadalmakban is elsőbbséget élvez a történelmivel szemben, annál is inkább, hogy az emberek gondolkodása elsősorban egyéni perspektívájú. És még ha a kérdés objektív fordulatot tartalmaz („Ha visszagondol Románia történelmének utóbbi 100 évére…”) a szubjektív érzésnek – spontán módon – elsőbbsége van egy átfogóbb és egyénfeletti tapasztalatra kiterjesztett gondolatmenettel szemben. Valójában ez a liberális mentalitás fő hatása, az egyénnek az érdeklődés középpontba állítása és a szubjektivitás szupremáciája. Magának a politikának is kezd az egyén a szubjektumává válni és nem a közösség, ami olyan iszonyatos feszültségeket kelt, melyeknek részben már nem is vagyunk tudatában. A románok tömeges távozása és az ebből következő demográfiai és költségvetési egyensúlyhiányok voltaképpen a liberális politikák közvetlen következményei, melyek hajlamosak hitelteleníteni, valamint elavultként és elnyomóként bemutatni a közösséget. Maga a család is erős nyomásgyakorlásoknak van kitéve, az utóbbi 20 év szociális politikái zömmel az egyén felé irányulva.

Ezen kívül a kommunizmus bukása igazán korszakalkotó tényező, mely minden bizonnyal egy objektív történelemben is a XX. század végének meghatározó eseményeként marad majd fenn. Következésképpen nem lesz ellentmondás az objektív és a szubjektív sík között, a kommunizmus bukása minden 45 év feletti számára döntő és főleg megannyi vitának alávetett esemény lévén. Hiszen a kérdés némiképp kétértelmű, ugyanis nem világos, hogy olyan valamiről van-e szó, amiben a megkérdezettek is részt vettek, vagy akaratuktól függetlenül történt meg. Ezzel magyarázható, hogy a közvetlenül utána következő kérdésre (Mi az ország legnagyobb kudarca az utóbbi 100 évben) a legtöbben (10%) szintén a forradalmat nevezték meg. Tehát a decemberi forradalom egyszerre Románia legnagyobb eredménye és legnagyobb kudarca is az utóbbi évszázadban.

Ez olyan paradoxon, melynek nem tulajdonítottunk kellő figyelmet és mely talán a románok jelenlegi politikától való jelentős eltávolodását is megmagyarázza. A kommunizmus bukása, természetesen, eredmény volt, de az csak a kezdet, a nulladik pont volt, ahonnan éppenséggel a politikának el kellett volna kezdődnie. Következésképpen a kommunizmus bukását és az úgynevezett forradalmat elpazarolt óriási történelmi esélynek, példátlan lehetőségek eltékozolásának érzékelték. Arról nem is beszélve, hogy a forradalmárok „győzelme” ellenére, a megtorlás szerzőit a mai napig nem büntették meg. A győzelem és a kudarc már az elejétől fogva összefonódott.

Horaţiu Pepine

dw.com/eurocom.wordpress.com: Paradoxul istoriei recente