Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 


A Németország új kormányát alkotó hitvány percemberkék tehát szimpla végfelszámolók, akik a „nem létező létezőként” hetvennégy évig engedélyezett negyedik (s egyben utolsó) német birodalom romjainak eltakarítását kapták feladatul.

 

"Csak azt az apróságot kellene tisztáznunk, hogy miért is kellett Németországnak kényszerűen „kis országként” viselkednie az elmúlt hetvennégy év során? És itt kénytelenek vagyunk kicsit érdesebben fogalmazni, mint Sophia Besch. Tehát, ne szépítsük: a harmadik, birodalmi Németországot legyőző globális szuperstruktúra sem akkor, 1945-ben, sem azóta nem számolt el azzal a nem egészen jelentéktelen összefüggéssel, hogy a tudta, beleegyezése, sőt, mint az 1938-as Anschluss és aztán ugyanannak az évnek az őszén Münchenben Csehszlovákia felszámolásáról szóló egyezségből kiderül, kifejezett és aktív támogatása nélkül Hitler meg sem jelenhetett volna a színen. Vagyis hogy a Harmadik Birodalmat maga ez a globális szuperstruktúra hozta létre, vagy legalábbis ő maga provokálta ki megszületését. Hogy aztán professzionális látványtechnikai tűzijátékok közepette totálisan megsemmisítse, s létrehozásának „bűnéért” a lehető legnagyobb történelmi büntetést mérje az akkori német népre. Illetve annak azóta megszülető – pontosabban, mint látni fogjuk éppen hogy és éppen ezért egyre inkább „meg nem születő” – nemzedékeire.

Ma már mindenki számára evidencia, és Besch írása sejtelmesen éppen erre céloz, hogy a globális „szuperstruktúra” a szó szoros értelmében „visszautasíthatatlan” ajánlatot tett a német népnek a Harmadik Birodalom megsemmisítését követően. E brutális diktátum lényege az volt, hogy a német nép, persze saját tudására és szorgalmára építve, korlátlan anyagi jólétet teremthet magának, ami meg is történt. Ám ezért cserébe örökre lemond azokról a bizonyos „történelmi narratívákról”, amelyeket a globális szuperstruktúra megbízásából most Sophia Besch beemel a globális beszédtérbe. Vagyis magyarul, a fizikai élvezetek kielégítésre alkalmas anyagtömeg korlátlan gyarapításának jogáért a német nép örökre el kellett hogy felejtse önmagát. Nincs múlt, nincs történelem, nincs kultúra, nincs önazonosság, nincs saját lelki, erkölcsi, szellemi talapzat.

Van viszont helyette a globális multikulti ócska és undorító moslékja, amit viszont, nem mímelt, hanem „valóságos”, sőt demonstratív élvezettel kell az utolsó falatig mindennap jóízűen elfogyasztani. Nos, a német nép „válasza” önmagáért beszél, hisz a németség demográfiai jövője és ezzel fizikai léte megpecsételődött. Láthatóan nem tud, nem mer és nem is akar már semmiféle jövőképről sem elmélkedni, sem azt megvalósítani. Egy darabig még elhedonizálgat itt, aztán „consummatum est”, számára tehát a lét „elvégeztetett”.

Ahogy az 1976-ban csendesen az életből kivonuló Heidegger írta sokat sejtetően, elvégeztetett a „létezőnek a létből való brutális kiszakítása”, pontosabban, a létezőnek arra való rákényszerítése, hogy önmagát szakítsa ki önként és kéjjel a létezésből. A Németország új kormányát alkotó hitvány percemberkék tehát szimpla végfelszámolók, akik a „nem létező létezőként” hetvennégy évig engedélyezett negyedik (s egyben utolsó) német birodalom romjainak eltakarítását kapták feladatul. És Sophia Besch írása valójában cinikusan ehhez kívánt most sok sikert. Ebben a kontextusban a mostani, mindent felszámoló kegyetlen „migrációs” végjáték már csupán hab a megromlott, szétrohadó birodalmi tortán."

 Bogár László

 

Magyar Hírlap