Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

A melegjogok érdemi térhódításának hiánya ellenére is, az elmúlt években egyre erősebbek lettek a homofób hangok.

 

„Románia ugyanis nem tekinthető olyan országnak, ahol a melegjogok óriási teret nyertek volna az elmúlt időszakban. A homoszexualitás nagyon kései, 2001-es (!!) dekriminalizációja (csak összehasonlításképp: Magyarországon 1961-ben történt meg ugyanez) óta sem mondhatjuk, hogy látványosan javult volna a melegek és leszbikusok helyzete. Még ha az elmúlt egy-két évben valóban megjelentek a nyilvánosságban a témát érintő, főként kulturális megnyilvánulások, még az országban mainstreamnek számító nyugatos nemzeti liberalizmus nagyjai is rendre elutasítóan nyilatkoznak a kérdésről. De a melegjogok érdemi térhódításának hiánya ellenére is, az elmúlt években egyre erősebbek és hangosabbak lettek a homofób hangok, és az ortodox egyház hathatós közreműködésével mozgalommá is szerveződtek.

Egy olyan alkotmánymódosítási polgári kezdeményezés formájában, amelynek célja a házasság férfi és nő kapcsolataként való meghatározását tűzte ki célul, és amely a 20 milliós országban 3 millió aláírást gyűjtött össze. Ami nem kis szám.

A mozgalom kialakulásának több szintje is van, melyek közül megkerülhetetlen az ortodox egyház megtépázott tekintélyének amerikai neoprotestáns civil szervezetek segítségével történő megerősítése.

De a dolognak van egy összefonódó társadalmi és pártpolitikai dimenziója is.

Nem egyedülálló fejlemény a világon, de mindenesetre hatványozottan igaz Romániára, hogy a politikai képviselet ideája és gyakorlata is komoly válságban van. A politikai pártokba és a parlamentbe vetett bizalom igen alacsony: egy decemberi felmérés szerint a román állampolgárok 10 százalékának van bármiféle bizalma a pártokban, a parlamentben pedig 15 százaléknak.

A 2000-es években beindult gazdasági fejlődés hatására megizmosodott középosztály már évek óta nem talál valódi pártpolitikai képviseletre, az őket képviselni akaró pártok vagy hiteltelenek, vagy gyengék, beágyazottság nélküliek. Tartós kapcsolat nem alakul ki képviseltek és képviselők között, inkább csak ideiglenes, karizmatikus típusú egymásra találások jönnek létre.

A másik oldalon, a rendszerváltás veszteseit képviselő szociáldemokraták ereje is folyamatosan gyengül a sorozatos korrupciós botrányok és kormányzási bénázások hatására. És bár a párt és a választói blokkja közötti kapcsolat évtizedekre megy vissza, a lojalitás erős, a kapcsolat meggyengülése mégis érzékelhető. És minden jel szerint a folyamat zajlik tovább.


Ám miközben erős politikai képviselettel nem, pozitív, összetartó politikai narratívával igenis rendelkezik az urbánus középosztály: ez a korrupcióellenesség ügye.

Az elmúlt években rengeteg több tízezres, olykor százezres tüntetéssorozat is szerveződött, amikor a szocdem hatalom megpróbálta meggyengíteni a korrupcióellenes apparátust és az igazságszolgáltatást – hogy saját bőrét mentse.

A korrupcióellenesség ügye óriási összetartó erőt ad ezeknek a társadalmi csoportoknak – hogy milyen okból és milyen következményekkel, arra most sajnos nincs idő kitérni –, és többek között egy pozitív politikai identitással látja el az embereket. Eszerint a narratíva szerint ők a politika megtisztulásának, nyugati színvonalra emelésének a harcosai, akik szembe szállnak az elmaradott, két kiló krumplival megvásárolható balkáni parasztokkal.”

Papp Szilárd István

 

merce.hu