erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Csíkszeredai főkonzul: Mindig vannak, akik bántják a magyarokat

Január végén lejár a csíkszeredai főkonzul megbízatása. A diplomata arról beszélt, hogy mandátuma idején szorosabbá váltak a magyar-magyar kapcsolatok. Zsigmond Barna Pál arról is beszélt: mindig vannak, akik életfeladatuknak tekintik, hogy bántsák a magyarokat.

 

Az Orbán-kormány 2010-ben új fejezetet nyitott a nemzetpolitikában - állapította meg Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, akinek hat éves főkonzuli megbízatása január 31-én jár le. A diplomata az M1-nek  nyilatkozva

az egyik legjelentősebb lépésnek a 2011 januárjával bevezetett honosítási eljárást nevezte, amivel azóta több százezren éltek.

Kiemelte ugyanakkor, hogy több olyan pillanat is volt, amikor a román állami szervek "bántották" a magyar vagy a székely szimbólumokat.

Miközben a román törvények lehetővé teszik a magyar vagy a székely szimbólumok használatát, mindig vannak, akik életfeladatuknak tekintik hogy bántsák a magyarokat".

Ilyenkor igyekeztek felemelni a szavukat, és jelezni, hogy ezzel nem értenek egyet, mert egy másik Európában, másik demokratikus Romániában hisznek, ahol szabadon lehet használni a magyar nyelvet, a magyar és székely himnuszokat, zászlót, mivel ez nem gyengíti, inkább erősíti Romániát.


Zsigmond Barna Pál örvendetesnek nevezte, hogy a 2016 decemberi romániai választásokra összeállt egy magyar összefogás, ami úgy tűnik, a későbbiekre is megmarad Székelyföldön, illetve Erdélyben. Nem sikerült viszont konzulátust nyitni Marosvásárhelyen, ami nem a magyar félen múlott, és a magyar kormánynak továbbra is célja maradt - mondta még a távozó főkonzul.

Megemlítette azt is, hogy

a székelyföldi foci- és hokiakadémia sok ember, sok munkájának és a magyar kormány támogatásának köszönhetően jöhetett létre,
és ezek több száz gyereknek adnak esélyt.

origo.hu 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog