A békediktátum előzményei és következményei

 

Szerző: Bedő Zoltán

 

Jelen írásunkkal a Párizs melletti Kis– és Nagy–Trianon-palotát összekötő folyósón napra pontosan száz évvel ezelőtt aláírt békediktátumra emlékezünk, amely Magyarországot területének 67, összlakosságának 60 és magyar anyanyelvű polgárainak 30%-tól fosztotta meg. Továbbá szarvasmarha állományának 70, erdeinek 89, vasérclelőhelyeinek 83, sóbányáinak 100, arany- és ezüstbányáinak 99%-tól, és még hosszason folytathatnánk. A ránk nézve tragikus és kis híján végzetes történések időrendi sorrendben való felelevenítésekor elsősorban, de nem kizárólagosan Raffay Ernő történésznek a Trianonnal kapcsolatos kutatásai során feltárt tényekre, valamint az okmány szövegére támaszkodtunk.


Árulások és cselszövések sorozata, hazugságok és rágalmak áradata, birodalmi törekvések és fosztogatási vágy, nagyhatalmi gőg és érdek. Íme, néhány tényező azok közül, amelyek a világtörténelem legnagyobb gaztette, a békeszerződésnek csúfolt trianoni diktátumhoz vezettek. Szembesülnünk kell a felháborító és szomorú ténnyel, hogy Trianonban tulajdonképpen a halálos ítéletünket íratták velünk alá. Így nagyon is megalapozottak voltak a magyar békeküldöttséget vezető gróf Apponyi Albert (1846–1933) szavai, aki a förmedvény elolvasása után kijelentette: „ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lenni, nehogy megöljék…”

Trianon szerteágazó okai mélyen a múltban gyökereznek, és az ország földrajzi fekvése és magatartása is közéjük sorolható, hiszen a Magyar Királyság útjában állt, és útját is állta a keletről jövő hódítóknak. A keresztény Európa védőbástyája volt a középkorban. A több évszázadon át tartó küzdelem és a háborúk okozta éhínség, valamint a nyomukban járó járványok pedig a magyar ajkú lakósság folyamatos pusztulásához vezetettek, miközben az itt menedéket kereső népek létszáma megsokszorozódott. Olyannyira, hogy az első világháború kitörésekor elérkezettnek látták az időt az ország testének javukra történő feldarabolására, amely szándék egybeesett a német befolyásnak véget vetni akaró angol, de főleg francia törekvésekkel.

Sajnos nincs lehetőségünk kitérni a mohácsi vésztől (1526), Trianonig vezető út állomásaira, sem a magyarellenes, sok esetben Bécsből összehangolt román, szerb és cseh lépésekre. Csupán a háborút megelőző és azt követő fontosabb és kizárólag Romániával kapcsolatos történések és következményeik megemlítésére szorítkozhatunk.

 

A nemzettudat elsorvasztása

Magyarországon az 1867-es kiegyezést követően egyre jobban terjedtek a liberális eszmék – a nemzeti érzés rovására. A kapitalista termelési viszonyok bevezetésével pedig semmivé foszlott az eddig megtartó közös tudat, és gyakorlatilag darabjaira esett szét a magyar társadalom. A kozmopolitizmust hirdető új irányzat iránt főleg az értelmiség volt fogékony oly mértékben, hogy 1910-es években ez már a nemzeti öntudat elsorvadásához vezetett. És sajnos nem csak köreikben.

Ehhez társult a nemzetben gondolkodást szintén maradinak, illetve károsnak tartó szociáldemokrata, valamint marxista, illetve orosz mintára leninista, vagyis bolsevista elveken nyugvó eszmerendszerek térnyerése. A nemzetromboló ideológia fő szószólója és terjesztője ekkor már Károlyi Mihály volt a pártjával együtt, valamint a velük szövetkező szociáldemokraták és kommunisták. Így az október 25-én megalakult Magyar Nemzeti Tanácsban is ők kerültek túlsúlyba, kiegészülve a szabadkőműves Jászi Oszkár vezette Országos Magyar Polgári Radikális Párt névre keresztelt szélsőliberális alakulattal. Ezzel Magyarország sorsa megpecsételődött.

 

Magyarellenes lépések

Annak megértéséhez, hogy Trianon gyalázata miként eshetett meg, elsősorban a kívülről irányított hazaáruló magyar vezetőknek a keresztre feszítésünkhöz alkalmat teremtő bel- és külpolitikai, ellenségeinket segítő főbb lépéseit kell számba venni.

Október 28-án, gróf Károlyi Mihály és szövetségesei IV. Károly (1887–1922) magyar király hozzájárulásával átveszik a hatalmat.

Október 31-én megalakul a Károlyi-kormány, és egy tíztagú katonai különítmény otthonában meggyilkolja gróf Tisza István volt miniszterelnököt, az egyetlen nagyformátumú politikust, aki megmenthette volna az országot. Ezzel minden szempontból megkezdődött Magyarország mélyrepülése.

November 1-jén Linder Béla hadügyminiszter kiáltványban rendeli el az 1 millió főt számláló, harcedzett és veretlen magyar hadsereg leszerelését, majd megengedi az erdélyi román katonák felesküdését a Román Nemzeti Tanácsra.

November 3-án az Osztrák–Magyar Monarchia nevében Padovában aláírják a fegyverszüneti egyezményt, amely érintetlenül hagyta a magyar állam politikai határait.

November 9-én a Román Nemzeti Tanács ultimátumot intéz a magyar kormányhoz az általuk románok lakta területeknek nevezett 26 magyarországi vármegye átadására. Jászi Oszkár nemzetiségi ügyekkel megbízott magyar miniszter kérdésére pedig, hogy „végtére is mit akarnak a románok”, Iuliu Maniu kijelentette: „teljes elszakadást”. A magyar kormány mégis fegyvert biztosít, valamint anyagi és műszaki támogatást nyújt a Román Nemzeti Tanácsnak.

Ezt követően november 13-án gróf Károlyi Mihály kormánya Belgrádban találkozót kezdeményez a Francia Keleti Hadsereg parancsnokával, Henrys tábornokkal. Ennek „eredménye” egy szégyenteljes katonai egyezség, amely az ellenséges erőknek megengedi, hogy mélyen behatoljanak Magyarország területére. Ráadásul november 16-án kikiáltották a Magyar Népköztársaságot, ezzel megteremtve az utolsó feltételét is a román hadsereg hazánk ellen intézett támadásának. Erre a parancsot Constantin Prezan vezérkari főnök adta ki 1918. november 18-án.

 

Erdély román megszállása

A Keleti-Kárpátok hágóin átkelve a román haderő legelőször Székelyföldre vonult be. November 26-án Csíkszeredát, december 6-án Székelyudvarhelyt, másnap pedig Sepsiszentgyörgyöt szállta meg. Marosvásárhelyen december 2-án, Brassóban 7-én jelentek meg a román katonák, és december közepére mindenütt elérték a Maros folyása mentén húzódó demarkációs vonalat. Annak átlépésére és az általa kijelölt stratégiai pontok, így például Kolozsvár megszállására Henri Mathias Berthelot tábornok, a Francia Dunai Hadsereg főparancsnoka a román vezérkar kérésére önhatalmúlag adott engedélyt december 12-én.

A románok 1919 januárjában tovább folytatták az előrenyomulását. Hadra fogható magyar hadsereg hiányában szinte sehol nem ütköztek szervezett ellenállásba, de ez nem is illett volna Károlyi Mihály miniszter, majd ideiglenes köztársasági elnök pacifista elképzeléseibe. Ezek után került sor a Gyulafehérváron december 1-jén megtartott román nagygyűlésre, amely elhatározta 26 vármegye Magyarországtól való elszakítását és a Román Királysághoz való csatolását. Ezt a román kormány nemzetközi jogilag elfogadhatatlan módon december 13-án törvénybe iktatta, és a királyság hivatalos közlönyében (Monitorul Oficial) meg is jelentette.

A történteket azonban számba sem véve, Károlyi kormánya december 20-án elvezényelte Kolozsvárról az általuk addig is állandó visszavonulásra kényszerített Székely Hadosztályt, így a román hadsereg december 24-én ellenállás nélkül vonulhatott be Erdély fővárosába. Egy olyan hadsereg, amely állapotát a hírszerzői jelentések így ecsetelték: „Ezek a csapatok katonailag nagyon csekély értékkel bírnak. Egybehangzó jelentések szerint felszerelésük nagyon rossz, a legkülönbözőbb mintájú fegyverekből és egyéb cikkekből áll. Ruházatuk komikus keveréke a polgári és több nemzetbeli katonai öltözéknek. Fegyelmük nagyon laza, ellátásuk nagyon rossz. Az egyes katona harcra kedvtelen és gyáva, az első puskalövésre megszalad.”

A párizsi békekonferencia meghívására várva azonban Károlyi ennek tudatában is késlekedett a fegyveres honvédelem megszervezésével. 1919. január végétől engedélyezte ugyan a helyi jellegű katonai ellenállást, de a teljes fordulat csak március elején következett be, amikor is szatmárnémeti beszédében egy későbbi felszabadító háború lehetőségét is felvetette. Ekkor azonban már az egész történeti Erdély román megszállás alatt állt! A frontot végül a Vaskoh–Csucsa–Zilah–Nagybánya–Máramaros vonal mentén sikerült a Székely Hadosztálynak állandósítani, hősies ellenállásukkal megakadályozván a románok további előrenyomulását.

Az elfoglalt országrészeket a román hadsereg parancsnoksága hadműveleti területté nyilvánította, és azonnal intézkedett a fegyverek beszolgáltatásáról. Szükségállapotot, sajtócenzúrát, éjszakai kijárási tilalmat és utazási korlátozásokat vezetett be. A vasutak, a posta és a távírók a román nagyvezérkar közvetlen utasításait hajtották végre. Aki a parancsoknak nem vetette magát alá, azt katonai törvényszék elé idézték, és 48 órán belül kiutasították Erdélyből. Fokozatosan teret nyert az új román közigazgatás, átvették a hivatalokat. Hűségesküre kötelezték a köztisztviselőket, az állami alkalmazottakat, a tanárokat, tanítókat, ügyvédeket, bírákat, közjegyzőket. Aki ezt nem vállalta, elbocsátották az állásából.

 

Magyarország román megszállása

1919. március 21-én Kun Béla vezetésével a kommunisták átvették a hatalmat Budapesten, kikiáltották a Tanácsköztársaságot – ezzel kezdetét vette az augusztus 1-jéig tomboló vörös terror. Válaszul Bukarest bolsevizmus elleni háborút hirdetett, és a franciák által immár kellőképpen felszerelt hadseregével általános támadásba lendült. Ennek következtében a Kratochwill Károly ezredes vezette és a román előrenyomulásának eddig sikeresen gátat vető Székely Hadosztály két tűz közé szorult. Elől a román, hátul a vörös magyar csapatok szorongatták őket, elvágván az utánpótlásvonalakat is. A példátlan árulás hatására kilátástalan helyzetbe került állomány nagyobbik fele április 26-án letette a fegyvert a románok hadvezetés előtt. Ezzel megnyílott az út Budapest felé, ahová augusztus 4-én vonult be a román hadsereg, és csak november 14 vonta vissza egységeit.

 

A béketárgyalások

Mindeközben 1919. január 18-án Párizs környékén elkezdődtek a béketárgyalások, de ezekre Magyarország képviselőit nem kaptak meghívást. Ők csak egy évvel később, 1920. január 7-én érkeztek a francia fővárosba, nyolc, egyenként sok száz oldalas dokumentációval alátámasztott jegyzékkel. Ezeket ugyan udvariasan átvették tőlük, de rögtön hozzá is tették: érdemi vitára vagy alkudozásokra ne számítsanak. Hetekkel később derült csak ki, hogy az anyag jelentős része még a döntéshozók asztaláig sem jutott el…

A Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóban addig elszigetelt, gyakorlatilag szobafogságban tartott magyar küldöttséget csak január 16-án fogadták és hallgatták meg. Ekkor hangzott el Apponyi legendás beszéde – a közhiedelemmel ellentétben nem Versailles-ban a tanácskozás nyilvánossága, hanem Párizsban, a francia külügyminisztérium egyik szűk kis helyiségében, az antant főhatalmainak képviselői előtt. A francia, brit, olasz, amerikai és japán küldöttek türelmesen végighallgatták a magyar gróf másfél órás, angolul és franciául is előadott, olaszul összefoglalt szónoklatát, ám érdemi reakciók nem születtek. Egyedül Lloyd George brit kormányfő tett fel néhány kérdést, különös érdeklődést mutatva a magyar népesség eloszlását bemutató térkép iránt.

 

A békediktátum

A békediktátum végleges szövegét a magyar küldöttség 1920. május 6-án kapta meg, a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsának – Mirellande által aláírt – kísérő levelével együtt. A szerződésbe foglaltak elleni tiltakozásul gróf Apponyi Albert visszaadta a küldöttség vezetésére vonatkozó megbízatását a magyar kormánynak. Mirellande-nak címzett levelében ezt a lépését többek között így indokolta: „ez a békeszerződés sérti azon népek kétségbevonhatatlan jogait, melyeket anélkül, hogy akaratukat nyilváníthatták volna, új államoknak ítéltek oda, tehát nyilvánvaló ellentétben áll azzal a szabadsági elvvel, melyet a magyar békeküldöttség abban a hitben, hogy a szövetséges hatalmak egyetértésével találkozik, alapul vett.”

A diktátumot végül Benárd Ágoston népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ írta alá, kényszer hatására. Átkos hatásait azóta is nyögjük gúnyhatárokon innen és túl, de a Trianonban kiötlött, elpusztításunkat célzó ördögi terv ellenére még mindig vagyunk. És amíg van bennünk kellő hit, öntudat és tartás, lenni is fogunk. Ehhez kérjük a Jóisten további segítségét.

 

Eredeti cikket itt olvashatja. hirmondo.ro

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog