erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

1956. október 23.; Budapesten kitör a forradalom

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
(Albert Camus)

 

1956. október 23-án, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) által szervezett budapesti tömegtüntetéssel – és számos vidéki megmozdulással – kezdődött az országot hamarosan lángba borító forradalom, aminek legfőbb kiváltó oka a sztálinista diktatúra által keltett általános társadalmi elégedetlenség volt. A Gerő Ernő vezette MDP ellenséges fellépése nyomán a feldühödött tömeg az esti órákra agresszívvá vált, rövid időn belül fegyvert is szerzett, a Magyar Rádió épületét őrző karhatalmisták sortüze után pedig felkelést indított a diktatórikus rendszer megdöntésére.

Az 1956. október 23-ával kezdődő eseménysorozat előzményei gyakorlatilag a kommunista hatalomátvételig nyúlnak vissza, a Rákosi Mátyás irányításával kialakított sztálinista diktatúra elhibázott gazdaságpolitikája – kollektivizálás, túlzott mértékű és irracionális iparosítás –, az abból eredő szegénység és az MDP által gyakorolt terror ugyanis már az ötvenes évek elejére komoly feszültséget eredményezett. A Sztálin halálát követő változás jegyében kinevezett miniszterelnök, Nagy Imre reformprogramja aztán egyfelől enyhítette a fennálló konfliktust, másfelől azonban engedményeivel ki is engedte a szellemet a palackból.

Persze, az 1956-ban bekövetkező társadalmi robbanás nem történhetett volna meg, ha 1955 során az MDP Rákosi által irányított klikkje Moszkvában nem éri el Nagy kibuktatását, és – Hegedüs András miniszterelnöksége révén – nem a saját keményvonalas módszereit hozza vissza a gyakorlatba. Miután azonban az események épp így alakultak, a Hazafias Népfront és a Petőfi Kör révén komoly társadalmi és értelmiségi bázissal rendelkező Nagy Imre eltávolítása – és MDP-ből való kizárása – ismét komoly elégedetlenséget szült, Rákosi klikkjére pedig abból a szempontból is „rájárt a rúd”, hogy 1956 februárjában, a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán Hruscsov – titkos, ámde később kiszivárgott beszédében – erőteljesen bírálta elődjét, és desztalinizációba kezdett úgy a Szovjetunióban, mint az egész szocialista blokkban.

Az irányváltás következtében Rákosi Mátyás pártfőtitkár 1956 nyarán ismét megbukott – igaz, Gerő Ernő került a helyére –, június 28-án pedig kitört a poznani munkásfelkelés, mely veszélyes példát szolgáltatott a lengyelekkel egyébként is rokonszenvező magyarok számára. Az elégedetlenséget ezenfelül még az is szította, hogy a szovjet csapatok a semleges osztrák állam 1955-ös kikiáltása után is hazánkban maradtak, pedig szerződés szerint csak az addig megszállt Ausztria ellenőrzése miatt tartózkodtak Magyarországon.

A bel- és külpolitikai eredők következtében 1956 ősze tehát igencsak forrónak bizonyult. Október 6-án, a rehabilitált Rajk László újratemetésén kétszázezren tüntettek részvételükkel a rendszer ellen, a hónap során pedig az egyetemisták országos szervezkedésbe kezdtek. Október 16-án, Szegeden megalakult az MDP-től független MEFESZ, mely Budapest mellett hamarosan a vidéki nagyvárosok – Sopron, Pécs, Miskolc – hallgatóit is egységbe fogta, illetve október 20-án 10, majd 22-én 16 pontban rögzítette – többek között a Vörös Hadsereg kivonására és a Rákosi-féle rendszer lebontására vonatkozó – követeléseit.

A budapesti megmozdulás előestéjén aztán Lengyelországban újabb – Wladislaw Gomulkát később hatalomra juttató – felkelés robbant ki, melyet a magyar közvélemény rokonszenvvel figyelt, a hallgatói szervezet pedig szimpátiatüntetéssel kívánt támogatni. A MEFESZ október 22-én a Műegyetemen országos gyűlést tartott, ahol a 16 pont elfogadása mellett a küldöttek arról is megállapodtak, hogy másnap délután 3 órakor demonstrációt tartanak Bem József szobránál.

Október 23-án délelőtt a tüntetés engedélyezése körül hatalmas zűrzavar alakult ki, ugyanis a Szabad Nép pozitív hangvételű cikke ellenére Piros László belügyminiszter nem engedélyezte a demonstrációt. Piros aztán két óra körül megváltoztatta döntését, ezzel egy időben pedig az ÁVH erőit is mozgósította az esetleges zavargások megfékezésére. Közben – a budapestieket megelőzve – a debreceni egyetemisták már 23-án reggel hangot adtak elégedetlenségüknek, később pedig a karhatalom itt alkalmazott először fegyveres erőszakot a demonstrálókkal szemben. A nap folyamán egyébként Miskolcon is jelentős munkás- és diákmegmozdulások kezdődtek.

Az események centrumában, a fővárosban eközben a MEFESZ kezdeményezéséhez többek között a DISZ, a Petőfi Kör, illetve az Írószövetség is csatlakozott, utóbbi szervezet elnöke, Veres Péter pedig a Bem-szobornál tartott tüntetésen később beszédet is mondott. A Bem téren körülbelül ötvenezren hallgatták végig a szónoklatokat és a Sinkovits Imre által elszavalt Nemzeti dalt, majd öt óra körül a tömeg átkelt a Margit hídon, és a Parlament elé vonult, ahol Nagy Imrét követelte. A politikus, aki egyébként nem támogatta a tüntetést, csak az MDP Központi Vezetőségének utasítására, este 9 órakor jelent meg a 2-300 000 fősre duzzadt tömeg előtt, és végül csalódással töltötte el a várakozókat, ugyanis nem ígért többet 1953-ban meghirdetett programjánál. Ez az ajánlat október 23-án este már kevésnek bizonyult.

Nagy Imre békítő szavai tehát nem értek el eredményt, ugyanakkor az állampárt kétszínű viselkedése és ellenséges fellépése időközben agresszivitásra sarkallta a Rákosi-címertől megszabadított nemzetiszínű lobogókkal demonstráló tömeget. Piros László hezitálása mellett a Kossuth téri több órás várakozás már magában is feszültséget eredményezett, ám az igazi olaj a tűzre – a belgrádi tárgyalásokról aznap hazatérő – Gerő Ernő pártfőtitkár este 8-kor elmondott rádióbeszéde volt, melyben esztelen módon soviniszta és nacionalista vádakkal illette a tüntetőket, és lényegében hadat üzent nekik.

A Kossuth Rádió adása az utolsó illúziókat is eloszlatta afelől, hogy az MDP hajlana bármiféle kompromisszumra, és amellett, hogy valószínűleg megsokszorozta a Dózsa György úton álló gigantikus Sztálin-szobor ledöntésére készülő tömeget, a Magyar Rádió épülete előtt tüntetőket is felpaprikázta, valamint a Szabad Nép szerkesztőségének, és számos őrsnek és katonai intézménynek az ostromához is hozzájárult. A rádiónál egyébként az egyetemisták már október 22-e este óta követelték a 16 pont beolvasását, ám kérésüket még úgy sem teljesítették, hogy több ezer demonstrálóból álló erősítés érkezett a Bródy Sándor utcába, akiket a karhatalom képtelen volt szétzavarni. Miután a rádió őrei belátták tehetetlenségüket, a demonstrálók rendelkezésére bocsátottak egy közvetítőkocsit, ez azonban a látszat ellenére használhatatlan volt. A tüntetők a csalás lelepleződése után természetesen még inkább felbőszültek.

Közben – az MDP Központi Vezetőségének döntése nyomán – a Magyar Rádió védelmére a honvédség és az ÁVH is fegyveres osztagot indított, az egyenruhások egy része azonban a térre érkezve átállt a tüntetők oldalára. A demonstrálók időközben más helyről is sikeresen felfegyverezték magukat, ez a körülmény pedig menthetetlen módon a vérengzés felé sodorta az eseményeket. A Magyar Rádió épülete előtti szűk téren összepréselődött ideges tömeg és a tüntetőktől rettegő fegyveresek közti feszültséget tovább fokozta a sötétségből eredő bizonytalanság, és gyakorlatilag szinte csak idő kérdése volt, mikor dördül el az első lövés. Erre este tíz óra körül került sor, azt követően pedig a Rádió védői tüzet nyitottak a demonstrálókra; megkezdődött a Bródy Sándor utcai épület ostroma, ami egészen hajnalig elhúzódott. Az MDP KV az éjszaka érkező hírek nyomán eközben úgy döntött, segítséget kér a szovjetektől, így a Vörös Hadsereg alakulatai október 24-én hajnalban bevonultak Budapestre, és számos stratégiai ponton összecsaptak az őket feltartóztató felkelőcsapatokkal. Megkezdődött a forradalom fegyveres szakasza.

Szerző: Tarján M. Tamás

 

rubicon.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog