erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

A kézdivásárhelyi túszok kálváriája, avagy út Raducaneni felé


Kézdivásárhely Városháza a 19. század eleje

Emlékezzünk 1916. októberben elhurcolt kézdivásárhelyi többségben idős emberekre cikk folytatása

Máhig Berar plébános visszaemlékezése 1918. március

 A túszok összeszedése

„Igaz történelmi hűség szempontjából meg kell jegyeznem, hogy nem okt. 10-én, hanem 9.én este fél tizenegykor történt meg gyászos, szenvedésteljes elhurcoltatásunk.

 

Szép verőfényes napra viradtunk okt. 8-án, éppen vasárnap vala. Az ágyuk már hallatszottak.

Hétfőn nem mozdultam ki a házból, d. u. a szokásos időben megtartom rózsafüzér ájtatosságot, ájtatosság közben az uj kinevezett polgármester Negoescu küldöncöt meneszt értem, hogy azonnal jelenjek meg a primarian, a tanácsházban. Visszaizenek, hogy templomi szolgálatot teljesítek, most nem megyek. De alig végzek egy két tizedet a rózsafüzérből, már ujra a templomban van a küldönc, hogy menjek azonnal, mert katonák által kisértet el. Annyira udvarias akart lenni, hogy kocsit küldött értem – Megszakitom az ájtatosságot és bizva az isteni Gondviselésben, felmegyek a szobámba, – Özv. Bakóné úrnőnek átadom a konvent kulcsait és egy vékony kabátban behajtatok a piacra. Ott találkozom a polgármesterrel, ki megnyugtatni kiván, hogy ne féljek nem lesz semmi bántódásom és nem katonák fognak kisérni a tanácsba, – mintha az nem teljesen mindegy lett volna – a parancsnok után tudakozom. Ekközben már ott terem a két fogdmeg – egy vad marcona kinézésű szakálas oláh katona és az a bizonyos polizei, fekete arcu. A polgármester románul tárgyal egy két szót velünk és azok haida-haida szóval biztatva bekisérnek a tanácsba. – Mielőtt az ott már elcsukott polgártársaimhoz ereszt kikutatja zsebeimet, a pénztárcát nem találva meg, betaszit engem is a gyászos emlékű börtönné vált polgármesteri irodába. Siralom háza lett nekem is otthonom, de csak rövid időre.

Mi lesz velünk? Legtöbben éreztük, hogy valami igen nagy dolog előtt állunk. – Egymást vigasztaljuk – biztatjuk. – Egyeseknek hozzák a vacsorát, Fekete Márton polgártársunk Marci fiával izenek, hogy küldesse fel a pellerint és breviáriumot. Meg is kaptam nagy nehezen. Körülnézek, hát ott látom polgártársaim szine javát. Mindegyiknek az arcán a nagy kérdőjel, mi lesz itt. Az est beálltával az örséget szigoritják már nem volt szabad elhagyni a termet. – azt még láttuk, hogy a városháza udvarán két, utazásra kész felpakolt katonaszekér állott. Bizonyos, hogy azok mennek velük, – mi is –. Ugy kilenc óra tájban leszegezik az összes ajtókat, fellélegeztünk, – hátha minket itt akarnak felejteni és csak azért zártak el, hogy ne lássuk lopás pusztitás koronáját. De alig másfél óra mulva nyitják a börtönné lett tanácsterem ajtóit. Az őrző katonákat felváltotta a csendőrség. Mint a rabokat megolvasnak bennünket – azután telik még néhány perc – egyszer csak berontanak hozzánk, haida afara – kifelé kifelé kiáltással levisznek bennünket a piacra. – Ez oly gyorsan ment, hogy sokan össze sem tudtak szedelőzködni. A piacon négyes sorban állítanak bennünket. Rengeteg sok katonaságot látunk ott. – A piac körül fekvő házakból ki és be szaladgáló katonaságot. Lázas futkosás, úgy látszik az oláh természet ebben a válságos órában se tagadta meg magát – ami még elemelhetett elvitte, – édes emléket akar vinni; hisz a hirneves Erdélyből telik, de az egyszer porul járt, mert az Erdélyből az oláh számára Ardeál lett, mint az oláh katona maga is bevallja, mert ugyancsak prüszköltek tőle.”

(...)

„A piac közepén, a városháza előtt felállitott menet utoljára látja városát. Körülnéz keres egy ismerős alakot, valakit hozzátartozóitól, hogy utoljára bucsut mondhasson neki, kiben emberi érzést, szánalmat hiába keres. Siralmas könnyekig meginduló szomoru volt ez az öreg, tehetetlen beteges emberekből álló menet. Hisz 70-80 százaléka 60 év felül álló városi és vidéki polgárokból állott, kik  azért nem menekültek, mert részint beteg, részint katonai szolgálatra alkalmatlanok voltak. >>Haida<< kiáltással a menet megindult szoros négyes sorokban.”

(Folytatjuk)

Tóth László

 

Forrás Székely Üjság 1918.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog