erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Emlékezzünk 1916. októberben elhurcolt kézdivásárhelyi többségben idős emberekre


Kézdivásárhelyre bevonuló magyar tüzérség (Fotó: 1916 Vasárnapi Újság)

1916. szeptember 26 - 1916. szeptember 29. A Falkenhayn vezette német–osztrák-magyar erők döntő vereséget mérnek az 1. román hadseregre, és visszafoglalják Nagyszebent. Számos ágyút és vasúti kocsit, illetve vonatot zsákmányolnak. (Részlet Kézdivásárhely 1916 írásban és képekben)

A románok szeptember 29-én elrendelik a visszavonulást, ezzel a nagyszebeni csata eldőlt, ez volt a német csapatok első nagy győzelme Erdélyben

A románok meghátráltak, ezzel együtt megindult Felső-Háromszék kifosztása és a túszszedés Kézdivásárhelyről több mint 104 embert hurcolnak el és zárják lágerbe Răducăneniben.

 

A románok október 8-án Brassó elestekor kezdtek menekülni. Eddig aránylag kevés esetben hordtak el értéket, amit szekérre pakoltak és a lakósokat kényszerítve fuvaroztattak át a hegyen. Meneküléskor ez valódi rablásba ment át. Kézdivásárhelyen az „üzleteket mind kirabolták — úgy mondják — Brasován János korcsmáros (24-es honvéd) 18 éves Traján nevű fia vezetett.” - írja Szadecky Kardos.
A városban a lakásokat kevésbé dúlták fel, azokat inkább a csőcselék törte fel és rabolta ki. Faluról becsődítették az embereket szekerekkel, hogy az összetarhált élelmet és más árucikkeket szállítsák át Romániába.
A kézdivásárhelyi Bende István meséli el édesanyjának, Dáni Rozáliának az 1916-os a kálváriáját, aki akkor 16 éves volt. Ő volt az utolsó túlélője azoknak, akiket elhajtottak a románok mikor kivonultak Kézdivásárhelyről.


Csiszár-Bene bolt 

„Ojtozban élt, egy nap a román csendőrök végigjárták a falut, hogy akinek igavonós állata van bé kell menjen Kézdivásárhelyre, mert a katonaságot meg kell segíteni élelemmel. Nagyapám azt mondta, hogy Rózsika menj el te én már öreg vagyok. Ha elmész, az ökrök ismerik az utat, még magukra is haza jönnek. Többed magával behajtották Kézdire: Megállították a Bene boltja előtt. Zsákokat hordtak ki, megrakodták a szekeret, azt hiszem liszt volt a zsákokban. Elindították őket Bereck felé. A martonosi útelágazásnál összebeszéltek, hogy meg kellene szökni, mert ennek jó vége nem lesz. De végül is azt mondták, hogy az ökröket nem hagyhassák. Azt mondták a románok, hogy Bereckig kell vinni az élelmet. De mikor felértek, nem be kell menni Ojtozba ott a katonaság. Ott már azt mondták, hogy Sósmezőre kell menni. Így ment ez egészen Bákóig. Onesten is megálltak, akkor Ón falva volt, úgy mondták. Az állatok is kimerültek, egyszer vagy kétszer megetették. Így ment ez csalogatták, csalogatták. Nagyon kifinomultak voltak és nagyon tudtak hazudni. Az árut lepakolták és elvitték a gyűjtőtáborba. Oda a Gyimeseken keresztül jöttek sokan Csíkból is, több mint kétszázan voltak. Az állatokat elszedték. Ott Bákoban a férfiakra ráfogták, hogy tetvesek. Megfürösztötték őket petróleumban. Télvíz idején petróleumban úgy megfáztak, hogy. A férfiak a cuptorok (kemence, kályha) mellé befeküdtek reggelre sokan meghaltak. Aztán anyámat Hús városáig vitték. Arról volt szó, hogy a magyarokat beosszák családokhoz dolgozni. Ojtozból Borbáthné aki idősebb volt maga mellé vette édesanyámat, vele volt szerencséje. Nem nagyon adtak ételt nekik. Borbáthné ellopta a tojást a tyúkok alól és pityókával megfőzte, ez tartotta bennük a lelket. De sokan meghaltak étlen. Már nem emlékszem a nevekre akikkel még együtt voltak, kicsi gyerek voltam mikor anyám mesélte. Kivitték őket kapálni, édesanyám leült a kapával és a villám megütte. Azt hitték, hogy meghalt, és aztán voltak ott német orvosok azok is túszok, beleásták a földbe. Anyám helyre jött. Tizennyolc hónap után hazaengedték őket. Gyalog indították el őket Ialomicáig gyalog. Haza jövetelkor tudta meg, hogy a testvére a szomszéd faluba volt. Betegen indult haza. Édesanyám útközben temette el a sáncba. Egészen Ploiestig jöttek. Ploiesten ültették vonatra. Kézdivásárhelyről megint gyalog ment haza. Este volt, találkozott egy öreggel, aki megismerte és azzal ment haza.”

Kézdivásárhelyen feltörték az üzleteket és lakásokat, a fosztogatott holmit innen a velük csődült romániai román parasztság hurcolta szét. Itt a határ közelsége is elősegítette a város teljes kifosztását. Kézdivásárhelyről temérdek búza, rozs és kukorica vándorolt át a határon. Maga Kézdivásárhely nem szenvedett tűzkárt, és egyetlen háza sem sérült meg. A marhaállomány azonban teljesen elpusztult. A román katonaság parancsnoka minden lovat és ökröt összeszedett a meneküléskor.
Kézdivásárhely életében az 1834-es tűzvész után a legtragikusabb esemény 1916. október 10-ei éjszaka eseményei voltak. Ugyan is magyar hadsereg nyomására visszavonulni kényszerülő katonaság októberben elindított Răducăneni felé 104 túszt, jobbára idős polgárt, köztük jeles személyiségeket is, akik közül kevesen tértek haza.

A folytatásban Máhig Berárd plébános visszaemlékezéseit közöljük a fogolytáborban eltöltött időről.

Tóth László

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog