További információért kattintson a képre.

 

erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

1946. október 5. Gróf Bethlen István halála

„Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra.”
(Bethlen István a nyilasoknak az Országgyűlésben)

1946. október 5-én hunyt el gróf Bethlen István, a Horthy Miklós nevével fémjelzett keresztény-konzervatív rendszer legjelentősebb államférfija, aki egy évtizedes kormányzása alatt konszolidálta a politikai életet, növekvő pályára állította a megcsonkított ország gazdaságát, ezzel együtt pedig a korszak kulturális és szociális reformjait is megalapozta. Bethlen, miután következetes konzervativizmusával a második világháború után is megőrizte hitelét, az országot felszabadító és újra megszálló szovjetek szemében különösen veszélyes politikai ellenfélnek bizonyult, ezért életét moszkvai fogságban, egy börtönkórházban fejezte be.

 

Az 1874-es születésű politikus apai ágról a Bethlenek, anyai ágról pedig a Telekiek famíliájára vezethette vissza őseit, vagyis nem csak Erdély, hanem az egész ország arisztokratái között előkelő helyet foglalt el. Bethlen István tanulmányait – származásának megfelelően – a bécsi Theresianumban, majd a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karán folytatta, később pedig a Mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémiát is elvégezte. A gróf az erdélyi politikai életbe már a 19. század utolsó éveiben bekapcsolódott, 1901-ben pedig országgyűlési képviselőnek is megválasztották, mely pozícióját – az 1919–21 közti időszak kivételével – egészen 1939-ig megtarthatta. Bethlen a dualizmus időszakában előbb a szabadelvűek oldalán, az 1904-es válságot követően azonban ellenzékben, a függetlenségiek, majd az alkotmánypártiak táborában politizált.

Bethlen 1918 őszén, a Monarchia összeomlása és Magyarország széthullása idején a Károlyi-féle köztársasági kormányzat konzervatív ellenzékének vezéralakja lett: 1919 februárjában megalapította a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját, a kommunisták hatalomátvétele után pedig – bécsi emigrációban – létrehozta az Antibolsevista Comitét. Utóbbi szervezet vezetőjeként a gróf jelentős szerepet játszott a Horthy Miklós nevével fémjelzett keresztény-konzervatív rendszer hatalomra kerülésében, ennek megfelelően befolyása tovább növekedett, részt vett például a párizsi béketárgyalásokon is. Az időközben kormányzói pozícióba emelkedett Horthy már 1920-ban szívesen látta volna Bethlent a miniszterelnöki székben, ám a pártok határozottan ellenezték kinevezését; helyette Teleki Pál alakíthatott kormányt, ám miután a híres földrajztudós – az első királypuccs idején tanúsított kétértelmű viselkedésével – diszkreditálta magát, 1921 áprilisában lemondásra kényszerült. Ekkor már nem volt akadálya Bethlen kinevezésének, így április 14-én létrehozhatta kabinetjét, melynek élén egy évtizedig irányította Magyarországot.

A hatalomra kerülő miniszterelnöknek 1921-ben két komoly feladata volt: fejlődő pályára kellett állítania a megcsonkított, háborús terhektől és jóvátételtől sújtott országot, ehhez pedig először meg kellett teremtenie azt a stabil politikai rendszert, ahol zavartalanul kormányozhatott. Utóbbi célkitűzés korántsem volt egyszerű, ugyanis a KNEP ebben az időben még meglehetősen erőtlen volt, ráadásul Bethlen István – 1921 októberében – Horthy oldalán lépett fel a második királypuccs idején, ezzel pedig hosszú időre saját pártjának legitimista szárnyát is elidegenítette magától. A miniszterelnök – utóbb sikeresnek bizonyuló – politikai „hadjáratát” 1921 decemberében, a Peyer Károllyal megkötött titkos paktummal kezdte meg, melyben a szociáldemokrata vezér lemondott a vidéki munkásság szervezéséről, feladta a sztrájkjogot, cserében viszont pártja a törvényes kereteken belül politizálhatott.

Bethlen tervében a következő programpont a Kisgazdapárt megnyerése volt, mely 1922 februárjában hozzá is járult a kormányfő tagságához; a miniszterelnök tekintélye – és Horthy támogatása – nyomán hamarosan vezetői pozícióba került, irányítása alatt pedig megszületett az Egységes Párt. Bethlen, miután a Kisgazdapárton belül elérte célját, váratlanul miniszterelnöki rendelettel korlátozta a választójogot, így az 1922. évi nemzetgyűlési választások után úgy alakíthatta át az új kormánypártot, hogy ott hívei kerülhessek többségbe. A szóban forgó rendelet máig a kormányfő egyik legvitatottabb intézkedésének számít, mivel eltörölte az 1919-ben megadott általános választójogot, a törvényhatósági jogú városok kivételével pedig mindenütt visszaállította a nyílt szavazást. Bethlen István antidemokratikus lépése azonban nagyon is hatásos volt, hiszen annak nyomán – a dualizmushoz hasonlóan – ismét megszületett egy „leválthatatlan kormánypárt”, mely – az 1926-ban létrehozott országgyűlési felsőház mellett – a keresztény-konzervatív rendszer legfőbb biztosítéka lett. Az Egységes Párt megerősödését az mutatta meg leginkább, hogy Bethlen 1923 során megszabadulhatott a Gömbös Gyula vezette fajvédők szárnyától.

A politikai konszolidáció után a fő feladat az ország fejlődő pályára állítása volt, ami a pénzügyek rendbetételén túl a gazdaság és a közigazgatás szerkezetének gyökeres átalakítását jelentette. Mivel a világháborús vereség nyomán Magyarország a hitelezőktől is elszigetelődött, a Bethlen-kormány az első években egyedül a szanálás és az adóemelés eszközével élhetett, önerőből azonban nem érhette el a kívánt eredményt. Ezen a nyomorúságos állapoton aztán a miniszterelnök első jelentős diplomáciai sikere segített: hazánkat 1924-ben felvették a Népszövetségbe, így – a Magyar Nemzeti Bank megalapítása után – lehetőség nyílt arra, hogy – más államokhoz képest kisebb összegben és kedvezőtlenebb feltételekkel – Magyarország kölcsönt szerezzen a világszervezettől.

A nyugati államok által hitelezett 250 millió korona megélénkítette a magyar gazdaság vérkeringését, annak köszönhetően növekedésnek indult a termelés, 1927-ben bevezetésre került az értékálló pengő, a prosperitás nyomán pedig Bethlen István kormánya később szociális jellegű intézkedésekre is komoly összegeket fordíthatott. A gazdaság konszolidálásának következtében Klebelsberg Kunó vezetésével megkezdődött – a kultúrfölény jegyében – a népiskolai rendszer kiépítése és az egyetemek fejlesztése, kialakult a kötelező biztosítások rendszere, és javult az egészségügyi ellátás színvonala is. A fejlődés Bethlen István kormányának érdeme volt, amit az 1929-ben kezdődő világgazdasági válság fékező hatása ellenére sem lehet elvitatni.

A bethleni konszolidáció túlnyomórészt a külügyek terén is megfontolt intézkedéseket hozott; az egyetlen kivételes eset az 1926-ban kipattant frankhamisítási botrány volt, ennek során ugyanis félig-meddig bebizonyosodott, hogy a kalandos bűncselekmény szálai a legmagasabb kormányzati szintekig vezettek. Bethlen részvétele ebben az ügyben kérdéses volt, mindenesetre az tény, hogy kormányának külpolitikai lépéseit mindenkor a józan belátás vezette. Az ország érdeke 1921-ben azt diktálta, hogy a legitimista érzelmű kormányfő szembeszálljon a visszatérő IV. Károllyal (ur. 1916-1918), és a kisantant szorításában ideiglenesen félretegye revíziós törekvéseit, ő pedig vállalta ezen döntések ódiumát.

Bethlen óvatos politikájának eredményeként Magyarországot 1924-ben felvették a Népszövetségbe – ennek fontosságát fentebb részleteztük –, később pedig hazánk szorosabbra fűzte viszonyát Olaszországgal, és támogatókra talált Nagy-Britanniában is. A megfelelő nagyhatalmi háttér kialakítása után a Bethlen-kormány akár elő is állhatott volna a revízió kérdésével – a miniszterelnök célja a magyar többségű részek visszacsatolása, a többi területen pedig népszavazás kiírása volt –, ám a belpolitikához hasonlóan a világgazdasági válság – az abból adódó új politikai konstelláció – ezen a téren is keresztülhúzta a kormányfő terveit.

Az Egyesült Államokból kiinduló krízis két év után, 1931 közepén gyűrűzött be Magyarországra, és néhány hónapon belül megbuktatta az áprilisban tízéves jubileumát ünneplő miniszterelnököt. A válság következtében Magyarország egyszeriben az államcsőd szélére került, a kormányzati intézkedések pedig oly mértékben aláásták Bethlen népszerűségét, hogy politikusi hitele és a konszolidáció eredményeinek védelme érdekében 1931 augusztusában úgy döntött, távozik pozíciójából. A miniszterelnöki székbe ekkor gróf Károlyi Gyula került, elődje pedig a háttérből amolyan „szürke eminenciásként” irányított, és várta az alkalmat, hogy a válság elcsendesedése után visszatérjen a hatalomba. Az események később mégsem Bethlen várakozása szerint alakultak, ugyanis Horthy 1932-ben Gömbös Gyulát nevezte ki Károlyi helyére, akit a konzervatív gróftól teljesen idegen eszmék vezéreltek.

A konszolidációt végrehajtó politikus hamarosan szembe is került a vezéri ambíciókat dédelgető Gömbössel, 1935-ben pedig ki is lépett a Nemzeti Egység Pártjából. Bethlen István a Darányi- és Imrédy-kormány alatt a konzervatív ellenzék vezéralakja lett, ennek nyomán elutasította a szélsőjobboldali eszméket, elítélte az 1938 után hozott zsidótörvényeket, és a részleges revíziós sikerek dacára is ellenezte az egyoldalú német orientációt. Bethlen 1939 után – mint felsőházi tag – óva intette a kormányt a hadba lépéstől, a hadiszerencse fordulta után – 1943-tól – pedig minden befolyását bevetette egy angolszászokkal kötendő különbéke érdekében.

Bethlen István megítélését jelzi, hogy az 1944. március 19-én kezdődő német megszállás alatt a nácik mindent megtettek azért, hogy kézre kerítsék őt. Bethlen hónapokon át bujkálásra kényszerült, ez az állapot azonban megviselte a 70 éves férfi egészségét, így 1944 során kétszer is agyvérzést kapott. Decemberben az egykori miniszterelnök szovjet fogságba jutott, és bár felajánlotta együttműködését, Sztálin attól tartott – nem is alaptalanul –, hogy a karizmatikus politikus a későbbiekben a riválisnak tekintett jobboldali pártok vezére lesz majd. Mivel a hatalomátvételre készülő kommunista párt sikerét hátráltatta volna Bethlen fellépése, az idős grófot öt hónapig házi őrizetben tartották, majd 1945 áprilisában a Szovjetunióba hurcolták. A Horthy-rendszert konszolidáló államférfi 1946. október 5-én végül egy moszkvai kórházban, feltehetőleg szívbénulásban veszítette életét. Halálával Magyarország a 20. század egyik legjelentősebb politikusa távozott el, aki egyúttal a hazai konzervatív gondolkodás utolsó nagy alakja volt.

Szerző: Tarján M. Tamás

 

rubicon.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog