erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Igazi bravúr volt a pozsonyi győzelem


A 907. évi diadalt őseink sajátos harcmodora és reflexíjai vívták ki a jelentős fölényben levő bajor csapatok ellen, ezzel fejeződött be a magyar honfoglalás a Kárpát-medencében

Történelmi múltunk egyik méltatlanul elfeledett diadala az ezeregyszáztíz esztendeje, 907. július 4. és 5. között aratott sorsdöntő pozsonyi győzelem, amelyet honfoglaló őseink arattak a Pannónia visszaszerzésére készülődő bajorok felett. A kétnapos összecsapás a magyar fegyverek győzelmével zárult, amelynek köszönhetően megszilárdult a Dunántúl feletti magyar uralom, és egészen Szent István király uralkodásának végéig ellenséges hadak nem merészkedtek országunk területére.



A pozsonyi csatáról – jelentősége ellenére – igen kevés írásos forrás maradt fent, csak a német annalesek és az ott elesett előkelőségek nekrológumai hagytak róluk emlékeztetőt. A Hóman Bálint és Szekfű Gyula nevével fémjelzett Magyar történet az alábbiakban emlékezett meg ezen csatáról – melyet tévesen ennsburgi győzelemként írtak le – és jelentőségéről: „Liutpold őrgróf – megsokalva a magyarok pusztításait – a bajor grófokkal és püspökökkel hadbaszállt a magyarok ellen.

A döntő csatát a magyar becsapások ellen épített Ennsburg vára alatt 907. július 5-én vívták meg. A véres ütközetben a bajor sereg színe-java a csatamezőn maradt. Elestek vezérei, a vitéz Liutpold és Theotmár salzburgi érsek s velük együtt estek el a keleti grófságok is. Nagy Károlynak az avarok ellen szervezett keleti őrgrófsága, az Ostmark százéves fennállása után megszűnt. Területe az Enns-folyóig hatoló magyarok uralma alá került s ők vették birtokukba a karinthiai őrgrófság keleti részét (…) Megszállásra e vidéken nem gondoltak, csupán a nyugati szomszédokat elválasztó semleges zónát, a nyugati gyepűelvét bővítették ki, alkalmas felvonuló terepet szerezve nyugatnak induló seregeink számára. Az ennsburgi győzelemmel ért voltaképen véget a honfoglalás s ekkor állapíttatott meg Magyarország, illetőleg a magyar uralom alá tartozó terület nyugati határa.”

A hadjárat előkészületei
Színlelt-menekülés
Honfoglaló őseink 895–896 táján telepedtek le ismét a Kárpát-medencében, ám ez a folyamat még évekig elhúzódott, így a Dunántúl csak a 900. évi hadjárat során került magyar fennhatóság alá és a magyarság nyugati szállásterületei egészen a Fischa és a Morva folyókig terjedtek. Ekkortájt semmisült meg Szvatopluk morva nagyfejedelemsége, őseink megszállták a Keleti Frank Birodalom keleti részét, amely addig a bajor őrgróf és a szláv fejedelmek kezében volt. Liutpold őrgróf ebbe nem nyugodott bele, és vissza akarta szerezni elveszített területeit, továbbá el akarta venni a magyarok kedvét az évente ismétlődő vad portyázásaiktól, ezért is indult meg a 907. évi bajor hadjárat. Az őrgróf több helyről kapott segítséget, így Gyermek Lajos királytól (uralkodott: 900 és 911 között), a pápától, valamint a német egyháztól. Ennsburgban 907 júniusában nagyszámú hadaik gyűltek össze, melyek Liutpold és Theotmár (másutt: Ditmár) salzburgi érsek vezetésével indultak el a magyarok kiűzésére.

Liutpold őrgróf hadműveleti célja Pozsony – akkori nevén: Brezalauspurc – elfoglalása volt és már csapatai megindulása előtt cselhez folyamodott, ezért a magyar felderítés félrevezetése végett seregeinek gyülekezését az évente esedékes ennsburgi hadi szemle idejére tette. Ezen furfang bevált, ugyanis a magyar kémek semmi gyanúsat nem észleltek, joggal vélték, hogy csak a szokásos hadi mustra zajlik.

A bajor csapatok aztán 907. június 17-én indultak el az Enns folyó melletti vár alól, méghozzá két csoportosításban. Az őrgróf által vezetett északi hadoszlop katonái a Duna bal, míg a salzburgi érsek és az egyházi méltóságok hadai a folyó jobb partja mentén, az ókori limes-úton haladtak. A csapatok utánpótlását a Sieghard herceg parancsnoksága alatti dunai hajóhad biztosította, a tartalék pedig Gyermek Lajos vezetésével Ennsburg alatt maradt.

A kétnapos ütközet

Tíz nappal később a gyepűelve őrei értesültek arról, hogy nyakukon az ellenség. Ekkor már nem tehettek mást, mint hogy rajtaüté­seik­kel nyugtalanítsák az ellenség felvonulását, miáltal időt biztosítottak a magyar seregek összegyülekezéséhez. Ennek köszönhetően a közelgő veszedelemről értesített nyugati törzsek majd negyvenezer könnyűlovasa érkezett meg Pozsony alá, míg a Duna jobb partján a portyázók színlelt megfutamodásaikkal igencsak kifárasztották a salzburgi érsek csapatait.

A magyar taktika legfényesebben vált be Pozsonynál, mivel a színleg megfutamodók egy elzárt medencébe csalták be Theotmár csapatait, ahol a kelepcébe került katonák zömével nyílzápor vagy a közelharc végzett.

A július 4-i első csatanapon a Duna jobb partján operáló ellenséges csapatok java elpusztult az utánpótlást szállító hajók többségével egyetemben, amelyeket a magyar harcosok tüzes nyilaikkal gyújtottak fel. Ami hajó megmaradt, azok később a győztesek kezére kerültek. A bajor őrgróf csapatai csak július 5-én érkeztek meg Pozsony alá, amikor a magyar könnyűlovasok észrevétlen átúsztattak a Dunán és Liutpold meglepett seregét hasonló módon győzték le a Dévényi-szorosnál, mint Theotmár hadait Pozsonynál. A bajorok veresége iszonyatos méretű volt. Több ezer harcos mellett elesett Liutpold és tizenkilenc gróf, a salzburgi érsek, Ottó freisingi és Zakariás säbeni püspökök, továbbá három apát.

Bajor tudósítás a vereségről

A bajor humanista, Aventinus – azaz Johann Turmair – a Bajorok évkönyvei című, 1522-ben megjelent történeti munkájában a következő forrásértékű feljegyzés olvasható a pozsonyi csatáról: „Germánia és a bajorok királya, Lajos az egész Bajorországra kiterjedt újoncozás után a bajorok új városába, Ennsvárba megy. Megjelennek itt a püspökök, a szerzetesek elöljárói, a bajorok előkelői (…) közös elhatározással döntenek arról, hogy a magyarokat ki kell űzni a bajorok országából. (…) De a magyarok sem maradnak tétlenek és gondatlanok, komolyan felkészülve tűnnek fel, mindent, ami hasznukra lehet, fegyvereket, katonákat, lovakat jó előre készenlétbe helyeztek, s mivel már nem is a dicsőségért, hanem az életükért harcolnak, kemény ellenállást fejtenek ki. Közben néhány katonájukat a bajor csapatok harcba csalogatására küldik (…) a rendelkezésükre álló legnagyobb számú lovassággal a püspökök oszlopára támadnak. Mintha csak fürge lovaikkal át akarnák törni a harcvonalat, nagy erővel támadnak, s hatalmas nyílfelhőt bocsátanak ki. A bajorokat a szaru-íjakból kilőtt nyílvesszőkkel borítják el, majd ismét hátrálnak. A magyarok ellenfeleiket a távolból támadják nyilaikkal (…) Szokásuk szerint cseleket alkalmazva küzdenek, hol meghátrálnak, hol szorongatják ellenfelüket, s mindezt annyi velük született fortéllyal, akkora gyorsasággal és katonai tapasztalattal teszik, hogy eldönteni is nehéz, hogy mikor veszedelmesebbek ránk nézve: amikor éppen ott vannak vagy már el is vonultak, amikor menekülnek vagy éppen támadnak, amikor éppen békét színlelnek vagy hadakoznak. Miközben ugyanis elsöprő rohammal ott teremnek, ugyanolyan hirtelen eltűnnek, először menekülést színlelnek, majd lovaikat megfordítva támadnak, de bármit is tegyenek, nyilaznak és dárdát vetnek, jobbról, balról, szemből vagy éppen hátulról körbe száguldoznak, kifárasztják a mieinket, majd minden oldalról ránk rontanak, a megfáradt bajorokat letámadják, fölébük kerekednek, eltiporják és legyilkolják őket. (…) a magyarok éjjel a Dunán titkon átúsztatnak, Lajos legátusát Liutpoldot, Isangrim étekfogó mestert egész csapatával, tizenöt vezérrel együtt a táborban megölik. A rákövetkező napon (…) azokkal végeznek hasonló módon, könnyedén és erőfeszítés nélkül, akik halálra váltan a hajókon tartózkodnak. Három napon át folyamatosan folyik a harc az égiek haragvásának közepette: a bajor nemesség legnagyobb része elpusztul, a köznépet számolás nélkül vágják le. (…) A magyarok, miután ilyen nagy győzelmet arattak, zsákmánnyal teli táborokat kaparintottak meg, a menekülők nyomába erednek. Megfékezésükre Lajos a sereg szétszéledt katonáit egybegyűjti, újabb csapatokkal egészíti ki a mellette maradt tartalékból. Nem tudván az ellenség által előkészített cselvetésről, kivezeti seregét. Ugyanis a magyarok a mezővel szomszédos erdőben rejtették el az övéiket, ahonnan mindkét sereget szemmel lehetett tartani. Az ellenfél menekülést színlel, a mieink türelmetlenül üldözik őket, miközben alakzataik felbomlanak, a csatarend szétesik. A menekülők a lesvetés helyéhez vezetik őket, s mihelyst elhaladnak az erdő mellett, az ott rejtőzködők kiáltozva hátulról váratlanul rárontanak a mieinkre, s az elöl menekülők is megállnak és keményen szembeszállnak az üldözőkkel. A hátulról, szemből, mindenfelől körbefogott bajorokat legyilkolják. Lajos király Passauba menekül.”
*
A magyar csapatok üldözőbe vették a nyugat felé menekülőket, miközben szállásterületeik határát egészen az Enns folyóig tolták ki. A Nyugat számára hatalmas sokkot okozott a fényes magyar győzelem, és csak II. Konrád (uralkodott: 1024–1039) császár merészelt arra vállalkozni, hogy 1030-ban fegyverrel támadjon Magyarország ellen.

Nyilvánvaló, hogy a pozsonyi diadalt őseink sajátos harcmodora és reflexíjai eredményezték. Igaz, a bajor csapatok jelentős számbeli fölényben voltak, ám nem ismerték a magyarok lesvetési taktikáját, ezért a törzsszövetség erői­nek könnyed játékszerévé váltak.

A magyar hadvezér kilétét máig nem sikerült egyértelműen tisztázni: egyesek szerint maga Árpád fejedelem vezette a magyar hadakat, mások szerint viszont Árpád ekkor már halott volt. Vannak, akik szerint Árpád ebben a csatában esett el. Lehet, hogy erre már sohasem derül fény, de az bizonyos, hogy az ezeréves magyar vitézség egyik legszebb fegyverténye volt a pozsonyi csata, a győzelem eredményeként a törzsszövetség megszilárdult, és sikerrel fejeződött be honfoglalásunk a Kárpátok karéjában.

Babucs Zoltán

 

Magyar Hírlap

Illusztráció:  László Gyula 50 rajz a honfoglalókról című könyve (Budapest, 1982)

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog