erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

1660. május 22. A szászfenesi csata

„Rettenetes kopjatörés és erős harcz tartaték mindkét részrül, úgy hogy noha a törökök közel négyannyi számmal is lévén… a mieink a harczhelyről kimozdulni nem akarának és mind a két részrül nagy sokan hullanának. De végre a mieinknek jobb szárnya, akiben a székely atyafiak is volnának, meghanyatlani és nagyon is hátat adni kezdett vala […] itt is a török seregek nekifelesedvén, azon szárnyon is újabban derekasan megnyomaték és ugyan meg is futamtaték a székelység föl a völgyen Oláhfenes felé, úgy többször meg sem fordíttathatnék.”
(Részlet Szalárdi János beszámolójából)

 

1660. május 22-én vívták Szejdi Ahmed budai pasa és II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (ur. 1648-1660) seregei a szászfenesi csatát, mely során az oszmánok döntő győzelmet arattak a Porta akaratával három éve dacoló uralkodó felett. Rákóczi a többszörös túlerő ellen vívott ütközetben súlyos fejsérüléseket kapott, melyek június 7-én a halálát okozták.

I. Rákóczi György (ur. 1630-1648) majdnem két évtizedes uralkodása a békés fejlődés időszakát hozta meg Erdély számára, 1648-ban, fia trónra lépésekor pedig úgy tűnt, az új fejedelem külpolitikai téren is kamatoztatja majd az édesapa eredményeit. Az első jelek kedvezőek voltak, hiszen II. Rákóczi György szövetségre lépett Bogdán Hmelnyickij kozák hetmannal, majd 1653-ban hűbéri függésbe vonta Havasalföldet és Moldvát, aminek révén Erdély a térség meghatározó hatalma lett. Miután Köprülü Mehmed, az Oszmán Birodalmat újra felvirágoztató nagyvezír csak 1656-ban kapta meg kinevezését IV. Mehmed szultántól (ur. 1648-1687), ebben az időszakban a Porta még „hosszú pórázon” tartotta Erdélyt, a veszélyre utaló jelek pedig azután sem mutatkoztak meg, hogy ez év decemberében X. Károly Gusztáv svéd király (ur. 1654-1660) követei az éppen zajló lengyelországi háborúba csábították Rákóczit.

A tét nagy volt, hiszen Svédország II. János Kázmér lengyel uralkodó (ur. 1648-1668) trónját kínálta fel a fejedelemnek, aki ezzel akkora erőt összpontosíthatott volna a kezében, ami akár a török kiűzésére is elegendő lehetett volna. Ezzel természetesen a Porta is tisztában volt, a lengyelek oldalán álló Habsburgok pedig ugyancsak II. Rákóczi György kezének megkötését javasolták a szultánnak, így1657 tavaszán tiltó parancs érkezett Konstantinápolyból Kolozsvárra, a fejedelem azonban ekkor már megindította hadjáratát. Rákóczi csak lengyel földön szerzett tudomást IV. Mehmed utasításáról, ám a biztos győzelem reményében ellenszegült a Portának; ezzel „rossz lóra tett”, ugyanis 1657 során a svédek, a kozákok, majd hűbéresei is cserbenhagyták, így az erdélyi hadak állandó ellátási gondokkal küszködve, nyomorúságos körülmények között kellett visszavonuljanak. A gondokat tetézte, hogy a lengyelek időközben betörtek a fejedelemségbe, ráadásul a Kemény Jánosra bízott fősereget a tatárok bekerítették és a Krímbe hurcolták.

Ilyen előzmények után lépett újra II. Rákóczi György Erdély földjére, ahol azzal is szembesülnie kellett, hogy a Porta bosszújától rettegő rendek leváltották őt, és Rhédey Ferencet (ur. 1657-1658) ültették a helyére. Bár alattvalóinak félelme nagyon is megalapozott volt, Rákóczi ragaszkodott fejedelmi székéhez, ezért Várad elfoglalásával ellehetetlenítette Rhédeyt, aki – mivel egyébként maga is a lemondatott uralkodó híve volt – két hónap után, 1658 januárjában távozott pozíciójából.

Rákóczi György makacssága kis híján már ekkor is tragédiát szült, ugyanis Köprülü Mehmed nagyvezír kihasználta a torzsalkodást, és személyesen jött „rendet tenni” az elmúlt évtizedekben túlságosan megerősödött Erdélybe, melynek rendjei – a Portának fizetett 500 000 forintos váltságdíjjal, illetve Barcsay Ákos fejedelemmé (ur. 1658-1660) választásával – ekkor még el tudták kerülni a katasztrófát. Bár esélyei minimálisra csökkentek, és egy időre hajlandónak is mutatkozott megválni címétől, Rákóczi ezután ismét megkísértette a sorsot: bázisául ekkor is Várad szolgált, ahonnan kiindulva előbb Garbónál verte meg Barcsayt, majd beszorította őt Szeben várába, melyet azonban 1659–60 fordulóján eredménytelenül ostromolt.

Az újabb engedetlenség már felbőszítette Köprülü Mehmed nagyvezírt, aki Szejdi Ahmed budai pasát és Ali temesvári pasát bízta meg az újabb hadjárattal, ezenfelül pedig a krími tatárokat is Erdélybe küldte. A hatalmas oszmán erők érkezésének hírére Rákóczi György május 10-én felhagyott Szeben ostromával, és megkezdte visszavonulását Várad felé, miközben a minden irányból özönlő ellenséges hadak kegyetlenül feldúlták az országot. Szejdi Ahmed pasa április 28-án felégette Szoboszlót, két nappal később megérkezett az utóbb kíméletlenül megsarcolt Debrecen alá, majd Székelyhíd környékén is rettenetes pusztítást vitt végbe. Rákóczi attól félt, hogy a törökök Várad ostromára készülnek, ám Ahmed pasa valójában Kolozsvár felé tartott, ahová végül két nappal a fejedelem után érkezett meg.

A város közelében fekvő szamosfalvi táborból Rákóczi György Gyalu és Várad felé akart továbbhaladni, alvezérei azonban ekkorra már elveszítették türelmüket, és csatavállalásra kényszerítették a fejedelmet. Gaudy András egyenesen azzal fenyegette meg Rákóczit, hogy leteszi a fegyvert, így az uralkodónak nem sok választása maradt: a környékbeli románság soraiból érkező segédcsapatokkal együtt körülbelül 8000 fősre duzzadt erdélyi hadak május 22-én, Szászfenes mellett megmérkőztek Szejdi Ahmed seregével, melynek nagyságát a történészek 20-25 000 főre becsülik. A különbségeket jól mutatja, hogy Rákóczi harmadik vonal gyanánt még a fuvarosokat és a szolgáló személyzetet is felállította, hogy hadserege nagyobbnak tűnjön. Az erdélyiek a Fenes-patak két partján, mocsaras terepen sorakoztak fel a csatához, hogy a törökök fölényét ezzel is mérsékeljék, ám ez csak ideig-óráig sikerülhetett.

A Kováts Gergely vezette balszárny ugyan ellenállt az oszmán lovasság rohamának, ez idő alatt azonban a székelyekből, zsoldosokból és román parasztokból álló szedett-vedett jobbszárny összeomlott. Rákóczi György igyekezett személyes jelenlétével lelket önteni a felbomló sorok katonáiba, azonban amikor átugratott a Fenes-patakon, sisakja leesett a fejéről, és az oszmánok egyszeriben felismerték őt. Természetesen azonnal nagyszámú lovas rontott a fejedelemre, aki védtelen fővel is sok törököt vágott le, ám a túlerő végül győzedelmeskedett felette; az ónodi lovasok csak komoly véráldozat árán tudták kimenekíteni a súlyosan megsebesült uralkodót, a csata azonban már így is elveszett. Aki tehette, elmenekült Gyalu irányában, Kováts Gergely bekerített gyalogosai viszont szinte mind egy szálig elvesztek, Rákóczi György ágyúi és sátrai pedig Szejdi Ahmed kezére jutottak.

Szászfenesnél tehát a törökök döntő győzelmet arattak, amit a fejedelem június 7-én bekövetkező halála pecsételt meg. Némi rosszindulattal azt mondhatnánk, hogy Rákóczi György még holtában is kárt okozott, ugyanis temetése alkalmából Gyulai Ferenc kapitány és Várad őrségének jelentős része elhagyta a Partium legfontosabb erősségét, melyet az 50 000 fős török had augusztus végére birtokába kerített. Ezen következményekért azonban csak részben lehet Rákóczit hibáztatni, hiszen a Habsburgok ugyancsak tétlenül figyelték Várad elestét, utóbb pedig Kemény Jánost (ur. 1661-1662) is rútul cserbenhagyták. A szászfenesi csata mindenesetre megpecsételte Erdély sorsát, az 1660. évi Szejdi-dúlást a fejedelemség sohasem tudta kiheverni.

 

Szerző: Tarján M. Tamás

 

rubicon.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog