Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

 Folytatása a 2018. február 1-ei megjelenésnek.

A székelység egy nem tipikus társadalom a középkori Erdélyben (1)
A székelység egy nem tipikus társadalom a középkori Erdélyben (2)
A székelység egy nem tipikus társadalom a középkori Erdélyben (3)
A székelység egy nem tipikus társadalom a középkori Erdélyben (4)
A székelység egy nem tipikus társadalom a középkori Erdélyben (5)

A székelységnek életformájában leginkább
a vármegyei nemességhez hasonlító rétege, a primor

Azok a katonáskodó székelyek, akik a hadjáratok alkalmával vitézségükkel kitűntek, az uralkodótól birtokadományban részesültek. Ezek a birtokok a Székelyföldön kívül helyezkedtek el, betagozódva a királyi vármegyék feudális rendjébe.[96] Ezekben az adományokban többnyire természetesen azok a székelyek részesültek, akik nagyobb áldozatokat vállaltak, esetleg egy egész csapattest parancsnokai voltak. Így természetes, hogy ezek az adományok is elsősorban a székelység felsőbb rétegeit illették, főképpen a primori állapotúakat, esetenként a lófőket is. Ez a két réteg viselte a tisztségeket is, és mivel a legnagyobb részt ők vállalták a katonáskodás terheiből, a falvak közös földjeinek nyílhúzással történő évenkénti újraosztása alkalmával is nekik juttatták a legnagyobb földterületeket, a legtöbb telket. Ez azzal a következménnyel járt, hogy noha a Székelyföldön hosszú ideig nem beszélhetünk személyi függés kialakulásáról,[97] a vagyoni differenciálódás már egészen korán megkezdődött.

Ez a folyamat eredményezte, hogy bizonyos, korábban is tekintéllyel bíró családok felemelkedtek, vagyoni helyzetük és az általuk betöltött tisztségek révén a székelység között egyfajta primus inter pares szerepre tettek szert. A vármegyék területén nyert birtokaik pedig esetenként azt is lehetővé tették, hogy néhányan az országos nemesek soraiba emelkedjenek.

Arra a kérdésre, hogy 1562 előtt ki tekinthető primornak, a források nem adnak egyöntetű választ, sőt olyan is előfordul, hogy az egymást követő évek összeírásai illetve feljegyzései némelyeket hol primorként, hol lófőként említenek. A székelységnek 1506-ban Agyagfalván tartott nemzetgyűlésén hozott végzések aláírói a széki "elsők", azaz a primorok voltak.[98] Az aláírások számából ítélve az egész Székelyföldön összesen 30 primor volt, Sepsi és Orbai szék területén Bíró Miklós, Czirjék Balázs,[99] Daczó Péter, Kálnoki Bálint, Laczok Mihály, Mihályfi István és Mikó Mihály.

Kézdiszékben Apor Istvánt, Csomortán Lászlót, Czirják Bernádot, Demjén Orbánt és Kun Antalt sorolták a primorok közé. [100]

Az anyaszéknek tekinthető Udvarhelyszékben Benedekfi János, Benedekfi Péter, Bögözi János, Gergely János, Kaczai Antal és Nyujtódi Pál számított primornak.

Marosszéken és Aranyosszéken összesen hét primort tartott számon az összeírás, név szerint Alard Ferencet, Apaffi Lénárdot, Barcsai Gáspárt, Dénes Andrást, Gyalakuti Mihályt, Tatár Gergelyt valamint Tót Miklóst.

Csíkszéken öt primor volt 1506-ban, Blaskó János, Becz Imre, Czakó János, Győrfi Sándor és Lázár Balázs, míg Gyergyószéken összesen egy, Lázár András.

Ezt a létszámot inkább arányaiban vehetjük eligazító értékűnek, ugyanis több olyan primor család neve hiányzik a névsorból, akik a korban fontos szerepet játszottak, ám távol maradtak a nemzetgyűlésről. A felsoroltak közül és azokon kívül is volt néhány család, amely a többinél jóval többször fordult elő az oklevelekben, és jelentős adományok birtokosa volt. Ilyen az egy közös őstől származó Hidvégi Mikó és Hidvégi Nemes család. Az első említésük 1252-ből származik, amikor IV. Béla Vinczének, a sepsi székely Akadás fiának adományozta Szék földjét, a kerci oláhok, a brassói szászok és a sepsi székelyek földje között. 1291-ben az említett Vincze (itt Benczencz) fiai, István és Domokos, magok és testvérük Mikó nevében Bottelek nevű földjükről rendelkeztek, ami Fejér vármegye területén feküdt. I. Lajos uralkodása alatt újabb birtokok kerültek a család kezébe, Felső-Fehér vármegyében.[101] 1366-ból származó oklevelek alapján tudjuk, hogy székely jogon telkeket birtokoltak a Sepsi széki Oltszemen és Málnáson is.[102] 1476-ban az oklevél már nemesekként említi őket,[103] akik az ország egész területén nemesekként élhetnek.

Szintén a Sepsi szék területén találjuk azt a családot, amely nem székely eredetű, de már a 15. század második felében a Székelyföldre telepedett és magát Homoród-Szentpáli Kornisnak nevezte.[104] 1486-ban Szentpáli Kornis Gergely más székely főemberek, az oklevél szerint "nemes emberek" társaságában jelent meg Báthori István országbíró, erdélyi vajda és székely ispán előtt,[105] ami a székely primorok közé történt betagozódását mutatja. 1529-ben is "főszékelynek" titulálták azt a Kornist, akit a Lázár Ferenc-féle összeesküvésben való részvételéért fej- és jószágvesztésre ítéltek.[106] Az eddigiek alapján látható, hogy a középkor folyamán a magyar uralkodók a székelyeknek elsősorban a Székelyföldhöz közel eső területeken, főleg a régi Fehér megye vagy Küküllő vármegye földjén adományoztak birtokot. Így történt ez a Kézdi székből származó Aporok esetében is, akik Zsigmondtól kapott adománylevelük értelmében kapták meg Kanta, Karatna, Alsó- és Felsővolál, Peselnek és Szárazpatak birtokait mint Bálványos vár tartozékait.[107] Az Apor család azonban, a csíki és gyergyói Lázárokhoz hasonlóan, elsősorban a Székelyföldön belül gyarapította birtokait.[108] Az Aporok tulajdonában voltak Fel-Torja bizonyos területei is.[109] A jelentős primor családok között volt, különösen a középkorban a Becz család. A csíkszentmártoni Becz Jakabnak és rokonainak V. László 1456-ban adományozott címert.[110] A címeradomány a székely nemességgel kapcsolatos bizonytalanságot is jelzi. A kollektív nemesség általánosan elismert volta ellenére időnként megtörtént, hogy székely ember olyan kiváltságokban részesült, amelyek nemesítéssel jártak együtt vagy azzal voltak egyenértékűek. Ilyen különösen a középkorban a birtokadományozás, de ilyen a később megjelenő címeradomány is. A Becz családhoz hasonlóan jelentős primorcsalád volt az Andrássi és a Lázár család is, valószínűleg mindketten rokonságban állottak a Beczekkel. A Lázárok, noha területeiket főleg a Székelyföldön belül gyarapították, a 15. századra már jelentős befolyásra, hatalomra tettek szert. 1462-ben ugyanis a család egyik tagjára, Lázár Bálintra ruházták minden ágban a bíróságot és a hadnagyságot, amelyek átszálltak utódaira is.[111] A 16. századra pedig a szárhegyi Lázárok a kászoni királybíróságot már családi tulajdonnak tekintették. A Lázár család története roppant érzékletesen mutatja azokat a sajátosságokat, amelyek egyes családok felemelkedését jellemezték a székelység alapvetően nem feudális tagolódású, nem személyi függésen alapuló struktúrájában. Abban a már-már népmesei stílusban íródott emlékiratban, amely arról értekezik, hogy miként vált külön Kászon szék Csík széktől,[112] az foglaltatik, hogy a kászoniak a Lázár családdal egyfajta szerződést kötöttek. A szerződés értelmében a család vállalta, hogy garantálja Kászon széknek Csíkkal szembeni függetlenedési törekvéseit, jogát ahhoz, hogy maga választhassa bíráit és hadnagyait a saját közgyűlésén. Ennek fejében a Lázár család Kászonba költözött, ahol a szék földterületet és állandó tisztséget biztosított a számára. Mivel az emlékirat minden bizonnyal sokkal később keletkezett, mint az az esemény, amelyről megemlékezik,[113] feltehetjük, hogy a Lázár család iránti elfogultság vagy a család nagy hatalma eltorzíthatta a tényeket. Az azonban még így is valószínűnek látszik, hogy a szék népe és a család között kölcsönviszony létezett, ami némileg hasonlít a feudális társadalmi berendezkedések nemes-jobbágy vagy nemes-familiárisa viszonyához. A védelem fejében ugyanis a föld népe hűségét ígérte. Lehetséges, hogy a szék tagjai is érezték, hogy a tendencia a személyes szabadságuk elveszítésével fenyegethet, mert az emlékiratba iktatták, hogy "Lázár Bálint úgy szólott volt arról, hogy ő sem kívánja külömben az ő szolgálatjokat, hanem csak úgy mint szabad emberektől."[114] A Lázárok és az Aporok a középkor végére magánvárakkal is rendelkeztek a Székelyföldön belül, Gyergyóban a Lázár család birtokolta Szárhegy várát,[115] Kézdiszékben pedig az Aporok voltak Bálványos várának urai.[116] A primorok között Csíkszékben fontos szerepet töltött be a csíkszentmihályi Sándor család is. Feljegyeztetett, hogy az 1479. október 13-án lezajlott kenyérmezei ütközetben a csíki primorok közül hősiesen küzdött a csíkszentmihályi Sándor Mihály és a szintén csíkszentmihályi Andrássi Lázár is.[117] Az udvarhelyszéki primor Daniel család tagjairól szintén több hadjárat katonáiként tudunk. A legkorábbi adat szerint az első Daniel 1393-ban Nikápolynál harcolt, Dániel Péter pedig 1444-ben Várnánál esett el.[118]

Bár a korábban említett 1506-os nemzetgyűlési jegyzőkönyv "elsőkről", azaz primorokról beszélt, sok esetben nehézzé teszi a besorolást, hogy ugyanazok a nevek időnként a lófők között szerepeltek. Az 1505-ben Udvarhely várában tartott székely nemzetgyűlés végzései között ugyanis azt olvassuk, hogy a székelység bíráinak tisztére az elsők és a lófők közül is választottak, Udvarhelyszékről Nyujtódi Pált, Kaczai Antalt, Benedekfi Jánost és Pétert, Patakfalvi Pétert, Kedei Kelement, Lokodi Pétert, Kedei Ferencet, Szombatfalvi Gergelyt, Vágási Imrét, Patakfalvi Kelement, Márkos Balázst, Lengyelfalvi Boldizsárt, Fancsali Balázst, Mihályt, Bíró Akadács Mihályt, Patakfalvi Lukácsot.[119] A felsorolásból nem derül ki egyértelműen, hogy kiket tartottak primornak és kiket lófőnek. Az 1506-ban megemlített primorok közül ugyanakkor 1519-ben feltűnik a Kézdi széki Kún Antal, mégpedig szintén primori, azaz székely előkelői minőségében. Egy Prázsmáron megkötött szerződés szerint Szapolyai János erdélyi vajda előtt a székely előkelők megegyeztek arról, hogy a jövőben a Székelyföldön minden pártoskodást és lázadást közös erővel megakadályoznak. A jelen lévő főemberek közül egyedül a Kún Antal nevét ismerjük.[120] A főemberek töltötték be a diplomáciai feladatokat is, őket választották, mikor a székelyek közül követséget küldtek valahová. A 16. században ilyen esetekben egyre gyakrabban tűnik fel a Béldi család egy-egy tagja is.[121] Úgy tűnik, hogy a család egyik tagja, Béldi Pál a felemelkedés útját az erőszakos hatalmaskodásban látta, amint az kiderül a Prázsmárral folytatott pereskedéséből is.[122] A mezőváros bírái védelemért fordultak Szapolyai János erdélyi vajdához. A későbbiekben majd bővebben kitérünk arra, hogy a székely köznép már egészen korán érzékenyen reagált minden olyan kísérletre, amely a fennálló viszonyokon változtatni igyekezett. Igaz ugyan, hogy a szék első családjainak a jogszokást követve a közösség is megszavazta a nagyobb földterületeket, ezáltal az anyagi felemelkedés lehetőségét, ám amikor ezek a jogosítványok már azzal fenyegettek, hogy bármely csoport kivonta magát a közös szolgálatok, terhek alól, a szabadságát féltékenyen őrző székely köznép ezt igyekezett minden eszközzel megakadályozni.

Balogh Judit: A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század első felében  (részlet)

Folytatjuk


Forrás: mek.oszk.hu/

Jegyzet

96. Azért elsősorban a Székelyföldön kívül, mert 1562-ig de jure érvényben volt a székelység azon kiváltsága, hogy a ius regium nem érvényes a székely közösség birtokaira. Szabó Károly még úgy tartotta, hogy 1562 előttről csak két adományozás vonatkozott székely örökségre (SZABÓ K. 1890.), Jakó Zsigmond azonban több oklevél felsorolásával igazolta, hogy a 15. századtól a királyi adományozás jelen volt a Székelyföldön is. JAKÓ ZS. 1979. 20. Ennek ellenére úgy véljük, hogy a székely közösség, sőt a kívülvalók közös tudása szerint ez a kiváltság csak 1562-ben szűnt meg, és éppen ezért az uralkodói adományok is elsősorban vármegyei birtokokról szóltak, még a hadban kitűnt székelyeknek adott adományok esetében is.

97. Legalábbis nem a klasszikus jobbágy-földesúr értelemben.

98. SZOkl. I. 316.

99. A Czirjék család a legrégibb székely családok egyike, birtokaik voltak Sepsizoltán, Kálnok és Bodok területén. A családból a középkor folyamán 1458-ból egy Ciriag János nevű nótáriusról tudunk, 1420-ban egy bizonyos Dénes Sepsi szék főkapitányi tisztét töltötte be, Hunyadi Mátyás uralkodása alatt pedig egy Vitelius nevű főember volt a szék királybírója. 1480 körül egy Czirjék Antal nevű székely primor volt Háromszék főkapitánya, 1501-ben egy Czirjék Mihály nótárius, később ennek Simeon nevű fia II. Lajos kamarása volt, ennek Vitelius nevű fia Csíkszék főkapitánya. ENDES M. 1938. 28-29.

100. HANUSZIK E. 1942. 38.

101. 1349. szeptember 9-én kelt Nagy Lajosnak az az oklevele, melyben elrendeli, hogy Hidvégi Jakab mester, Mikó fia, valamint testvérei, János, Mihály, Miklós és Péter, és nagybátyjai János és László, Domokos fiai, s János és István részére a gyulafehérvári káptalan járassa ki a küküllői kerületben fekvő Zsombor, Gerebencz és Árapataka helységek határait. SZOkl. I. 53-54. Zsombor és Gerebenc Felső-Fehér vármegyében, Háromszék és Csíkszék között, Árapataka pedig Háromszék és a Barcaság között helyezkedett el..

102. SZOkl. I. 70-71, 72-73.

103. SZOkl. I. 223. Az oklevélben Hidvégi Mikó Lőrincz és Hidvégi Nemes Mihály egymást és több megnevezett nemeseket minden egy év alatt általuk vagy ellenük az ország bármely bírósága előtt indítandó pereikben a kolozsmonostori konvent előtt ügyvédeiknek és teljes meghatalmazottjaiknak vallják.

104. 1403. november 5-én kelt oklevél szerint Zsigmond király, aki a gyermektelen Izsipi Péternek megengedte, hogy az Abaúj vármegyében lévő Ruszka nevű faluját Debrői Istvánnak hagyhassa, de ez felségsértés bűnébe esett, Izsipi Péternek megengedi, hogy Ruszkát Tabajdi Bertalannak, Perényi Péter egykori székely ispán udvari emberének, és általa testvéreinek, Antalnak és Kornisnak hagyhassa. Ez a Kornis lett az őse annak a göncruszkai Kornis családnak, melynek egyik ága a Székelyföldön telepedett meg. Sz. Okl. I. 94-95.

105. SZOkl. I. 256-261.

106. ENDES M. 1938. 29.

107. ERŐSS J. 1929. 130. Ezek a területek a 13. század előtt még egyáltalán nem voltak részei a Székelyföldnek, ám később fokozatosan a részévé váltak.

108. 1311. július 24-én a kézdi székelyek közül való Balázs, Olcs fia végrendeletében Apor fia János fiainak, Istvánnak, Miklósnak, Demeternek és Péternek hagyta Szárazpatak földjét. SZOkl. I. 33-34. Az 1324. június 17-én kelt oklevél szerint Károly Róbert elrendelte, hogy a Csíkszentgyörgy és Menaság között fekvő Lok-Kászont Sándornak, egy bizonyos Opor fiának s általa Egyednek, Sándor testvére fiának adományozván, az adományosok iktattassanak be. SZOkl. I. 42-43.

109. SZOkl. I. 40-41.

110. SZOkl. I. 170.

111. ENDES M. 1938. 26.

112. SZOkl. I. 297-301.

113. Az emlékirat arra hivatkozik, hogy az oklevelet, amelyben Mátyás megerősítette Kászon széknek a Zsigmondtól kapott önkormányzati jogait, (SZOkl. I. 194-196.), a kászoniak Lázár Bálint közbenjárása révén kapták.

114. SZOkl. I. 298.

115. Egy 1508-ban kelt oklevélben, amelyben Esztergomi Székely Ferenc a Székely-Vásárhely mellett fekvő Kisfaludot minden más székely örökségeivel (három lófőséggel) együtt 1000 aranyforintért Lázár Andrásnak eladta, a szerződő Lázár András neve előtt már ott szerepel a Gyergyai vagy Szárhegyaljai előnév is.

116. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 281-282.

117. ENDES M. 1938. 27.

118. ORBÁN B. 1868. I. 228.

119. SZOkl. I. 308.

120. Uo. 337-339.

121. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 110. 1542 októberében például arra a hírre, hogy Péter moldvai vajda Erdélyre akart törni, a székelyek követeket küldtek hozzá Kún Lázár, Béldi Pál, Mihályfi Ferenc, Dániel Péter, Andrássy Márton és Tamássy Ferenc személyében. 1510-ben egy bizonyos Béldi Pál pereskedik többekkel is, rokonával, majd két román szolgával, akik Béldi Pál 200 juhát ellopták. SZOkl. I. 321-322.

122. SZOkl. I. 331.

123. SZOkl. II. 269-277.