erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

2017. május 31-én este 7-
kor rendkívüli koncert lesz
marosvásárhelyi Kultúrpalota 800
fős nagytermében, ahol két
világklasszis magyarországi
hangszeres szólista, Baráti Kristóf
és Várdai
István
 Antonín Dvořák a-moll
hegedű- és h-moll csellóversenyét
fogják megszólaltatni a helyi
filharmonikusokkal, 

1919. március 21-én kiáltották ki Budapesten a tanácsköztársaságot, létrehozva a proletárdiktatúrát, ahol a hatalom a Kommunisták Magyarországi Pártját (KMP) illette meg.

 

A kommunisták megerősödése a népköztársaság idején elsősorban demagóg ígéreteik eredménye volt, a proletárállam egyenlősítő utópiájával nagy hatást gyakoroltak a szegényebb rétegekre. Az is segítette őket, hogy a demokratikus rendszerben az őszirózsás forradalom (1918. október 31.) kulcsproblémái megoldatlanok maradtak: nem sikerült például kielégítő földreformot végrehajtani, de szabad választások sem kerültek kiírásra. A legsúlyosabban mégis a Károlyi-féle naiv megbékélési külpolitika esett latba, amely a várt pozitív hatás helyett a március 20-án benyújtott Vix-jegyzéket eredményezte. Ebben az antant újabb területek kiürítését követelte a magyar kormánytól, amit a Berinkey-kormány elfogadni nem akart, elutasítani nem mert.

A kormány ezért lemondott, Károlyi Mihály köztársasági elnök pedig a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot bízta meg a kormányalakítással. A párt Landler Jenő vezette balszárnya azonban március 20-án megegyezett a bebörtönzött Kun Béláékkal a proletárdiktatúra megalakításában. A puccsot másnap reggelig végre is hajtották, szétkürtölve Károlyi lemondását. Ez nem felelt meg a valóságnak, bár az államfő végül is belenyugodott eltávolításába (tehát nem ő adta a hatalmat Kun Béláék kezébe).

1919. március 21-én Budapesten plakátok hirdették a Garbai Sándor (gyakorlatban Kun Béla külügyi népbiztos) vezette Forradalmi Kormányzótanács megalakulását, az első szovjet mintára létrehozott európai állam születését. A tanácsköztársaság 133 napja alatt megpróbált Leninék példája után kormányozni: megkezdte a földek és üzemek állami tulajdonba vételét, diktatúrát hozott létre, harcot indítva a „régi rend”, főként a nemesség, a gazdag polgárság, parasztság és az egyházak ellen. Az „osztályharc” a szovjet Cseka mintájára létrehozott terrorkülönítmények vezetésével folyt, amelyek a vidéket járva „bíráskodtak” a gyanús elemek felett, gyilkolásztak és túszokat szedtek a lakosság köréből.

A Lenin-fiúk vérengzései, a Szamuely Tibor különítménye által vezetett „halálvonat” felbukkanása rettegéssel töltötték el az egész országot. Ugyanakkor Böhm Vilmos vezérkari főnöksége alatt állt fel a Vörös Hadsereg, amely a Vix-jegyzék visszautasítása után harcba kezdett a Felvidéken, részsikerei után pedig kikiáltotta Eperjesen a Szlovák Tanácsköztársaságot.

A kommunisták hadseregében a későbbi Horthy-korszak számos tisztje végzett szolgálatot. Kun Béla azonban júniusban elfogadta Clemenceau jegyzékben tett ajánlatát, aki a harc beszüntetése fejében megígérte a Tiszántúl kiürítését. A Vörös Hadsereg visszavonulása után teljesen szétzilálódott, az egyezség következtében az országos elégedetlenség – és ezzel a terror – tovább fokozódott (június 24-én a ludovikások is fellázadtak).

Végül Kun Béla mégis hadi sikerekkel próbálta növelni a tanácskormány népszerűségét. Júliusban a Tiszántúlon a Vörös Hadsereg támadásba kezdett az ígéretüket megszegő románok ellen, azonban az offenzíva pár nap alatt összeomlott, az ellentámadásba lendülő antant csapatok pedig augusztus elsején elfoglalták Budapestet, véget vetve a proletárdiktatúrának.

Szerző: Tarján M. Tamás

 

rubicon.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog