erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Illúziónak bizonyult, hogy legyen olyan értelmiségünk, amely a trianoni a veszteséggel szembe tud nézni

Azzal, hogy minden évben megkoszorúzzuk az országzászlót, az asszonykórus pedig előadja a Székely himnuszt, aztán a művházban van pogi és egy pohár bor, azzal még nem változik meg semmi. Interjú.

Isten, áldd meg a magyart! Kétszázhuszonöt éve, augusztus 8-án született Kölcsey Ferenc

Kétszázhuszonöt éve, augusztus 8-án született Közép-Szolnok vármegyében, Sződemeteren Kölcsey Ferenc, nemzeti imádságunk költője.

Tiszteletére most hét végén háromnapos megemlékezést tartanak Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és szülőfalujában. Lesz koszorúzás, tudományos tanácskozás, és elhangzanak majd szép szavalatok is. Négy országból gyűlnek össze tisztelői, méltatói, Ferenc tekintetes kései atyafiai, és bizonyára jelen lesz néhány helyi nobilitás is.

Czakó Gábor: Trianonisták és mi

Az 1921-ben a Nyugatra menekült vörösök, meg a mai Európai Parlament rágalmainál borzalmasabb a belső Trianon.

Helyesebben a benső.

Annak idején Magyarországot választották az első világháború egyetlen vesztesének. A Török Birodalmat is fölaprították antanték, de a mi hazánkból még volt bajtársaink, a horvátok, a szlovének, a csehek, sőt, az osztrákok is haraphattak! Mint Dózsából.

Párbaj - a nők védelmére

A régebbi korokról a modern világ szájízének megfelelő tolmácsolás okán csak úgy hallunk, mint a nőket elnyomó, semmibe vevő, és őnekik sokszorosan hátrányos jogokat biztosító rendszerről. Mivel a mai hatalomnak az áll érdekében, hogy mintegy hitelesítse magát, mi sem lehetne természetesebb, mint hogy a régebbi „fejletlen” korokhoz képest a saját bánásmódját a nőkkel kapcsolatban piedesztálra emeli.

Legendák a Büdös-hegy lábánál

Jókai Mór a magyar nemzeti múlt mitológiájának tudatosításán dolgozott egyfajta ismeretterjesztő feladatot vállalt.. Regényeivel mindig valamilyen példaképet akart állítani az utókor számára. Ha olvassuk műveit, hamar rájövünk célja, hogy tanítson és önbizalmat nyújtson olvasóinak. Ezt szeretném dióhéjban megmutatni összeállításomban.

Negyven napos eső?

Szent Medárd szent életű frank püspök volt a 6. században, akinek emléknapját június 8-án tartja a keresztény egyház. Hazánkban nem a szent életű egyházférfira emlékezünk elsősorban, hanem a naphoz kötődő időjárási jóslásra.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog