További információért kattintson a képre.

 

erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

1629. november 15. ; Bethlen Gábor halála

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
(Bethlen Gábor)

1629. november 15-én hunyt el Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (ur. 1613-1629), választott magyar király, a török hűbéri sorba kényszerített államocska történetének egyik legjelentősebb uralkodója. Bethlen 16 évnyi uralkodás után fejezte be életét, országlásának köszönhetően pedig Erdély gazdasági, kulturális és diplomáciai tekintetben is beléphetett híres „aranykorába.”

 

A köznemesi és – anyai ágon – székely lófő felmenőkkel rendelkező iktári Bethlen Gábor 1580-ban, Marosillye várában látta meg a napvilágot, amit édesapja Báthory István fejedelem (ur. 1571-1586) és lengyel király bőkezűsége folytán birtokolt. Bethlen korán árvaságra jutott, Báthory Zsigmond (ur. 1588-1594/1594-1598/1598-1599/1601-1602) pedig visszavette Illyét, később azonban gyulafehérvári udvarába hívta a fiatalembert.

Erdély későbbi fejedelme már kamaszként bekapcsolódott a tizenötéves háború küzdelmeibe, harcolt például Bocskai 1595. évi havasalföldi hadjáratában, majd a hadiszerencse elpártolása után a „törökös” párt híve lett. Bethlen Székely Mózes (ur. 1603) támogatójaként a Basta elleni küzdelemben is aktívan részt vett, az ő bukása után pedig török területre bujdosott, ahol magához ragadta az erdélyi politika és diplomácia szálait. A politikusnak oroszlánrésze volt abban, hogy a Rudolf (ur. 1576-1608) ellen 1604-ben felkelt Bocskai Istvánt (ur. 1604-1606) Erdély, majd Magyarország fejedelmévé választották, ugyanis ő járta ki számára a Porta beleegyezését tartalmazó athnamét.

Bocskai két évvel később meghalt, Bethlen pedig hamarosan elérte, hogy Rákóczi Zsigmond (ur. 1607-1608) lemondjon a trónról az ő pártfogoltja, Báthory Gábor (ur. 1608-1613) javára; az utolsó Báthory-fejedelem kezdetben hálásnak is mutatkozott – tanácsadójának, főkapitánynak és főispánnak nevezte ki pártfogóját –, az uralkodó Habsburg-barát politikája és kicsapongó élete miatt azonban kettejük viszonya fokozatosan megromlott. 1612 során Bethlen Gábor ismét török területre menekült, ahonnan a népszerűtlenné vált Báthory meggyilkolása után már fejedelemként térhetett vissza.

A Portához lojális Bethlent 1613. október 23-án, a török csapatok jelenlétében iktatták be tisztségébe. Bár utólag kevéssé hihető, mégis való igaz, hogy az új uralkodó kezdetben igen népszerűtlen volt, hiszen szemmel láthatóan az oszmánok pártfogását élvezte, nem volt gazdag – vagyis a kincstár részéről súlyos követelésekkel lehetett számolni –, ráadásul megválasztása után át kellett adnia Lippát a Porta számára. A fejedelem helyzetét tovább súlyosbította, hogy a királyi Magyarország eközben a Partiumban terjeszkedett Erdély kárára, egyúttal a Habsburgok – felkarolva Homonnai Drugeth György trónigényét – Bethlen-ellenes hangulatot keltettek Európában.

Ebből a kedvezőtlen helyzetből kiindulva alkotta meg aztán életművét – a „tündérkertet” – a 16 esztendőn át regnáló fejedelem. Az uralkodó első és legfontosabb teendője természetesen a gazdaság felvirágoztatása és a kincstár feltöltése volt, amit többek között a merkantilista szemlélet átvételével és a Nyugat-Európában üldözött protestánsok – elsősorban anabaptisták, vagy más néven habánok – betelepítésével alapozott meg. Bethlen a szász tiltakozás dacára komoly hangsúlyt fektetett a magyar kézműipar fejlesztésére, külföldi szakembereket hívott az erdélyi bányakincsek kiaknázására, és fellendítette a kereskedelmet is.

A fejedelem gazdaságpolitikája sikeresnek bizonyult, a konjunktúra pedig idővel más területeken is megmutatkozott: amellett, hogy Bethlen bőkezű mecénásként kezdettől finanszírozta a külföldi egyetemekre kijutott erdélyi diákok tanulmányait, idővel Gyulafehérváron főiskolát is alapított, európai uralkodóhoz illően reprezentált udvara pedig az ország tudományos és művészeti életének fellegvára lett. Nem véletlen, hogy Bethlen Gáborról később az a jelenet maradt meg a köztudatban, amint éppen tudósaival értekezik.

Bethlen ezzel együtt rendkívül aktív külpolitikát folytatott, Erdély aranykora tehát azt is jelentette, hogy az 1620-as évekre felállt a fejedelemség történetének első állandó hadserege, melynek legfőbb feladata Magyarország egyesítése lett. A Bocskai örökébe lépő fejedelemnek ezen a téren sem volt egyszerű dolga, hiszen II. Mátyás (ur. 1608-1619) a kezdetekkor komoly energiát áldozott arra, hogy – Homonnai Drugeth György trónkövetelő támogatásával – megdöntse uralmát. Az 1615-ös nagyszombati egyezség ebben a konfliktusban sok szempontból kompromisszumot teremtett, ráadásul hamarosan kirobbant a harmincéves háború, mely Bethlen javára változtatta meg az erőviszonyokat. 1618 során ugyanis a protestáns cseh rendek fellázadtak a buzgó katolikus II. Ferdinánd (ur. 1619-1637) öröklése ellen, a Német-Római Birodalmat lángba borító konfliktusba pedig idővel Erdély is belépett.

Bethlen – protestáns szövetségesként – a Porta jóváhagyásával és a csehek támogatásával szinte az egész királyi Magyarországot hatalmába kerítette – Pozsonyban ráadásul a Szent Koronát is megszerezte –, az 1620 novemberében vívott sorsdöntő fehérhegyi csatából azonban seregei elkéstek. Miután ebben az ütközetben a cseh felkelés ügye elbukott, a fejedelem is kompromisszumra kényszerült, vagyis az 1620-as besztercebányai országgyűlésen hiába vette fel a választott királyi címet, kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni II. Ferdinánddal.

Az 1622. évi nikolsburgi békében aztán a császár-király hasonló feltételekkel ajánlott békét ellenfelének, mint egykor Rudolf Bocskainak: Erdély visszaszerezte az 1606-os bécsi békében megkapott hét felső-magyarországi vármegyét, megerősítést nyertek az 1608. évi – magyar rendi jogokat és protestáns vallásgyakorlást biztosító – törvénycikkek, ezenfelül Bethlen birodalmi hercegi címet kapott, Oppeln és Ratibor birtokokkal. Az engedményekért cserében a fejedelem átadta a Szent Koronát, és visszavonult a Nikolsburgban megszabott határok mögé.

Mivel a harmincéves háború a későbbiekben is lekötötte a Habsburgok erőit, Bethlen megpróbálkozott a fennálló helyzet megváltoztatásával, ám sem fegyverrel, sem a tárgyalóasztalnál nem ért el eredményt: első felesége, Károlyi Zsuzsanna halála után hiába kérte meg Habsburg Cecília Renáta főhercegnő kezét – hogy ezáltal Ferdinánd nevében kormányozhassa Magyarországot –, ajánlata Bécsben visszautasításra talált, 1626-os hadjárata pedig a protestáns szövetségesek kudarcai miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Bethlen Gábor egészségét ugyanakkor felőrölte sokoldalú és rendkívül aktív tevékenysége, teste és lelke fáradtsága pedig már 49 esztendősen sírba juttatta őt. Erdély egyik legnagyobb formátumú uralkodója, az aranykor megteremtője 1629. november 15-én fejezte be életét, trónját pedig – rövid időre – második feleségére, Brandenburgi Katalinra (ur. 1629-1630) hagyta.

Szerző: Tarján M. Tamás 

 

rubicon.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog