További információért kattintson a képre.

 

erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

1632. november 3. ; I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem születése

1632. november 3-án született Ebesfalván I. Apafi Mihály, az Erdélyi Fejedelemség utolsó szuverén uralkodója. Apafi a történelmi emlékezetben gyengekezű, tehetségtelen fejedelemként maradt meg. Az Apafit elmarasztalók azonban nem veszik figyelembe, hogy uralkodása nem a fejedelem hibái miatt, hanem Erdély megroppanása, a változó politikai körülmények miatt nem lehetett aranykor, terveit pedig olyan erők fullasztották kudarcba, melyeket nem irányíthatott.

 

Apafi olyan időszakban került a trónra, mikor az erdélyi állam végzetesen meggyengült: miután 1657-ben II. Rákóczi György (ur. 1648-1660) a török tiltás ellenére hadjáratot indított Lengyelország trónjának megszerzéséért, az engedetlen fejedelmet a Porta úgy büntette, hogy rászabadította Erdélyre a krími tatárokat. Az 1657 utáni években az aranykor minden alkotása hamuvá porladt, ráadásul biztosítékként 1660-tól közvetlen török uralom alá került Várad és a Partium területe is. A szászfenesi csatában (1660. május 22.) életét vesztő Rákóczit Kemény János követte a fejedelemségben, miután legyőzte a törökök által kezdetben támogatott Barcsay Ákost. Végül a Porta választása az 1657-es lengyel hadjárat után tatár fogságban lévő, és tetemes váltságdíj fejében szabaduló Apafira esett, akit 1661. szeptember 2-i beiktatására szülő felesége mellől vittek el Ali budai pasa katonái.

Az új fejedelem érthető módon nem volt népszerű Erdélyben, vele szemben továbbra is Kemény Jánost támogatták az ország nemesei. Apafi uralmát végül a törökök 1662. januári nagyszőlősi győzelme biztosította, mely ütközet során Kemény János is meghalt. A hatalmat egyedül birtokló uralkodó nehéz körülmények között jutott a hatalomhoz, Rákóczi György példája nyomán országlása során az a baljós tanulság lebegett előtte, hogy egyetlen rossz döntés is Erdély és vele a majdani önálló magyar állam reményének pusztulását eredményezheti. Apafi uralkodása a lehetőségekhez mérten a prosperálás időszaka volt: rendbe hozatta a manufaktúrákat, oktatási intézményeket – köztük román iskolákat is – alapított, vallási toleranciát hirdetett és nagy vendégszeretettel fogadta a királyi Magyarországról elmenekült tudósokat és politikusokat (pl. Teleki Mihály, Bánffy Dénes, Bethlen Miklós) is. Külpolitika terén azonban szűk mozgástere volt, hiszen 1660 után a Porta minden eddiginél nagyobb nyomást helyezett Erdélyre, megnövelte az adót, a hadisarcokat, beleszólt a mindennapi ügyekbe, így Apafinak nem volt könnyű továbbvinni elődei örökségét.

A fejedelem célja Erdély részleges függetlenségének megőrzése és a török kiűzése után a független Magyarország megteremtése volt, legfőbb feladatának az erőgyűjtést tekintette. Apafi érdeklődéssel fordult a királyi Magyarország felé, felvette a kapcsolatot a bécsi udvarral is, ugyanakkor támogatta, később országába fogadta a Wesselényi-féle összeesküvésben részt vevő főurakat is. Mindeközben azonban, a szultán hűbéreseként kénytelen volt részt venni az 1663-64-es, vasvári békével záruló hadjáratban, mely egyezmény rögzítette Erdély 1660 után kialakult kedvezőtlen helyzetét.

Apafi a függetlenség megőrzése érdekében, a Habsburgokkal szemben a franciák szövetségét kereste, diplomáciájának nagy eredménye volt, hogy az 1679-es nijmegeni békeszerződésben XIV. Lajos (ur. 1643-1715) szövetségeseként megemlítette Erdélyt is. Az óvatosan politizáló fejedelem számára nagy csapás volt Thököly Imre fellépése, a kuruc mozgalom megszervezése elszívta az országból a bujdosókat, akik Apafi elgondolásában egy felszabadító hadsereg alapjaként szerepeltek. Thököly felkelésével lényegében elfecsérelte ezt az erőt, felvidéki „királyságával” pedig egy negyedik részt is kihasított Magyarországból.

Kara Musztafa 1683-as bécsi hadjáratának kudarca után aztán megindulhatott a Szent Liga ellentámadása, megkezdődött az ország felszabadítása, ami Erdélyben kezdetben állandó török katonai jelenlétet eredményezett. Apafi már 1684 elején titkos egyezménnyel csatlakozott a Szent Ligához, de a gyengülő Oszmán Birodalom és a tatár segédcsapatok még mindig akkora erőt jelentettek, amivel a fejedelemség nem bírt volna el. Buda visszafoglalása és az 1687-es nagyharsányi keresztény győzelem okozott csak a Portának akkora veszteséget, hogy lemondjon Erdélyről, ahova Lotharingiai Károly fővezér csapatai még az év folyamán bevonultak, hogy téli szállást kérjenek, amit a kimerült Erdély fejedelme kétmillió forinttal tudott csak megváltani.

Apafi Balázsfalván egyezményt kötött Károly főherceggel, mely alapján a Habsburg Birodalom elismerte volna Erdély önálló államiságát, ezen kívül pedig számos pontban garantálta a katonaság zaklatásainak és fosztogatásainak megakadályozását. Bécsben azonban a fennálló helyzethez képest túl előnyösnek ítélték ezt az egyezményt, Caraffa tábornok Fogarason még 1688-ban fegyveres erővel kényszerítette Apafit egy új szerződés aláírására, melyben a fejedelem elfogadta a császár főségét, kénytelen volt tehát lemondani a Habsburgoktól független magyar állam megtartásáról. Már az uralkodó halála után adta ki I. Lipót (ur. 1657-1705) az 1690-es Diploma Leopoldinumot, mely a Habsburg Birodalom keretein belül rendezte Erdély helyzetét, önálló kormányzóságot, országgyűlést és nagyobb vallási toleranciát biztosítva a fejedelemség számára.

Apafi április 15-én, Fogaras várában hunyt el, fejedelemségét fiára, II. Apafi Mihályra hagyva, aki tényleges hatalommal már nem rendelkezett, csak címét viselte 1713-ban bekövetkező haláláig. Apafi a történelmi emlékezetben gyengekezű uralkodóként, tehetségtelen fejedelemként maradt meg, ezt az ítéletet pedig sokszor Bethlen Gábor (ur. 1613-1629) vagy I. Rákóczi György (ur. 1630-1648) alakjával párhuzamosan hozzák meg. Az Apafit elmarasztalók ugyanakkor nem veszik figyelembe erényeit, illetve, hogy uralkodása nem a fejedelem hibájából, hanem Erdély megroppanása, a változó politikai körülmények miatt nem lehetett aranykor, terveit pedig olyan erők fullasztották kudarcba, melyeket nem irányíthatott.

Szerző: Tarján M. Tamás

 

rubicon.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog