Nyomtatás

Bukarestnek maga felé hajlik a keze – tiltakozik az RMDSZ önkormányzati tanácsa a költségvetés-kiegészítés ellen

– Krónika

Az önkormányzatok pénzügyi keretének a 2017-es szintre való maradéktalan visszaállítását, valamint a helyi és megyei infrastrukturális fejlesztésekhez szükséges pénzalapok biztosítását követeli tiltakozó közleményében az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa. A költségvetés-kiegészítés újra ellehetetleníti a helyi önkormányzatokat – hívja fel a figyelmet hétfői tiltakozó közleményében az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa. Mint fogalmaznak, tiltakoznak amiatt, hogy “Bukarestnek ismét erőteljesen saját maga felé hajlik a keze, a csaknem hatmilliárd lejnyi költségvetés-kiegészítési összeg több mint négyötödét a központi költségvetésben tartva”.

 

 

Több mint kilencszáz résztvevővel kezdődött el a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó

– MTI, Webrádió, Magyar Idők, Magyar Kurír, Maszol, Krónika, Napló

Több mint kilencszáz résztvevővel kezdődött el kedden este a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT), a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye legnagyobb ifjúsági rendezvénye. A 14 és 30 év közötti fiatalokat megszólító, szombatig tartó rendezvény keretében három korcsoportba osztják a résztvevőket, akik számára délelőttönként lélekindító előadásokat tartanak, amelyeket kiscsoportos beszélgetések követnek. Szó lesz többek között a párkapcsolatról, a házasságról és a papi hivatásról. Délutánonként műhely-foglalkozásokra, sport- és szabadidős tevékenységekre várják a fiatalokat. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára köszöntésében arra biztatta a jelenlévőket, hogy erősödjenek meg önbizalomban és hitben, hogy amikor hazamennek a találkozóról, sugározzon belőlük a CSIT ereje.

 

Vasárnap kezdődik a Kolozsvári magyar napok

– MTI, Webrádió, Maszol, Erdély.ma, Magyar Idők, Hír.ma, Főtér

Vasárnaptól nyolc napon át a Kolozsvári magyar napok rendezvényei foglalják el Erdély fővárosa központi utcáit, tereit - jelentették be a szervezők egy kedden tartott sajtótájékoztatón. A rendezvénysorozat keretében több mint 630 programra látogathatnak el az érdeklődők. Amint Gergely Balázs főszervező elmondta, idén az 575 éve Kolozsváron született Mátyás király és a 450 évvel ezelőtt Tordán kikiáltott vallásbéke köré szerveződik az események jelentős hányada. A Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke úgy vélte: a magyar napok nemcsak fesztivál, hanem a magyarság ünnepélye. Napjai során azt a közös sikert ünnepelheti a kolozsvári magyarság, hogy túllépett azon a koron, amikor csak tiltakozni, valami védelmében gyűlt össze a téren.

 

Vezető hírek

Nem adjuk fel soha

– Szakács Gábor – Demokrata

Teljes körű autonómia vagy a társnemzeti státusz megadása nélkül sehol nem lehet teljes jogbiztonságról beszélni, és nem állítható meg a népességfogyás – mondta Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója. Miután a tényleges és teljes körű autonómia évtizedek óta nem valósul meg, miközben a magyarok lélekszáma rohamosan csökken az elcsatolt területeken, tűzoltó munkára van szükség. Európai szintű megélhetést és jogbiztonságot kell teremteni külhoni honfitársaink számára, hogy legyen még magyar őseink földjén, mire megvalósul az autonómia.

(A cikk teljes terjedelmében a Demokrata 2018. augusztus 15-i számában olvasható)

Erdély

 

Johannis: a PSD lejáratta a kormányzást és a törvényhozást

– Krónika, transindex.ro, maszol.ro

Klaus Johannis szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) az elmúlt másfél évben lejáratta a kormányzást és a törvényhozást, vitatott intézkedéseivel, kaotikus, ésszerűtlen kormányzásával, valamint a bírói és ügyészi hatalom elleni támadásaival felbolydította az országot.

 

A Székelyhíd–Létavértes-határátkelőhely bővítését kérik az érintett önkormányzatok

– Krónika

A Bihar megyei Székelyhíd és a magyarországi Létavértes közötti határátkelőhely állandó nyitva tartását és egy új, autóbuszoknak és tehergépkocsiknak szánt ellenőrző kapu megnyitását kérik a román és a magyar belügyminisztériumtól a két ország érintett önkormányzatai.

 

A párton belülről követelik Dragnea és Dăncilă lemondását

– maszol.ro

Liviu Dragnea pártelnök és Viorica Dăncilă miniszterelnök lemondását követeli nyílt levelében Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor. A szenátor mint "a PSD lojális tagja, mint professzor és mint állampolgár" azt írja, hogy párttársai "ne tüzeljenek" az országra és a pártra. Azt írja, túl messzire mentek a dolgok, nincsenek rendjén, a PSD-tagok pedig nem bújhatnak el a felelősség elől és húzhatják rá másokra azt.

 

Oltean Csongor MIÉRT-elnök: semmi értelme, hogy további ötven évig sirassuk a múltat

– maszol.ro

A fiatalok körében is elő kell segíteni a mentalitásváltást, ugyanakkor a romániai magyar társadalom az elmúlt száz év siratására sem pazarolhat további évtizedeket, mert ezalatt sem lépük előre – véli Oltean Csongor, aki egy éve tölti be a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöki tisztségét. Átfogó helyzetkép megrajzolására kértük, amelyben főként a fiatalokkal kapcsolatos tervek, ügyek, problémák és lehetőségek feltérképezésére voltunk kíváncsiak.

Erdély

 

Megújul a Bolyai Farkas Elméleti Líceum bentlakása

– maszol.ro

Elhárult minden bürokratikus akadály, elkezdődhetett a marosvásárhelyi Református Kollégiumnak és a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak otthont adó két épületszárny felújítása. A tulajdonos, Erdélyi Református Egyházkerület közel tíz évet várt erre.

 

Felvidék

 

Knirs Imre az MKP komáromi helyi szervezetének polgármester-jelöltje

– Ma7.sk

A Magyar Közösség Pártja bő négy hónappal ezelőtt újjáalakult komáromi helyi szervezete augusztus 13-án megtartott négyórás taggyűlésén 19-ből 12 támogató szavazattal Knirs Imrét, Komárom e választási ciklusban váratlanul leváltott alpolgármesterét választotta meg polgármester-jelöltjévé.

 

Minden szempár Bugárra szegeződik

– Ma7.sk

Trinh Xuan Than vietnami vállalkozó elrablása kapcsán újra felröppentek az előrehozott választásokról szóló hírek. Az ellenzék azonnal választásokat kiáltott, köztudott azonban, hogy az ilyen helyzetekben ez már szinte kötelező folklórnak számít. Az egyetlen jelzést, hogy a koalíción belül az ügy okán mégiscsak kirobbant valamiféle botrány, a Most-Híd elnökének, Bugár Bélának a kijelentései jelzik, aki a Pátria Rádióban belebegtette a távozásuk lehetőségét. Persze, azonnal érkezett az utólagos magyarázat is, hogy az olyan helyzet, ami őket kilépésre késztetné, csak akkor következne be, ha a belügyminisztérium részvételét az akcióban a rendőrség vagy az ügyészség erősítené meg, írja a Postoj.sk portál kommentátora, Jozef Majchrák.

 

Bugár: Ha beigazolódik az emberrablás, ki kellene utasítanunk a vietnami nagykövetet

– bumm.sk, Új Szó, Körkép

Ha beigazolódik Trinh Xuan Thanh vietnami vállalkozó elrablása, s hogy kihasználták hozzá Szlovákiát, ki kellene utasítanunk a vietnami nagykövetet – véli Bugár Béla, a Híd párt elnöke. Az ügy kapcsán Bugár megismételte azt a korábbi kijelentését is: kilép a Híd a kormánykoalícióból, ha bebizonyosodik, hogy valamelyik szlovák állami szerv tudatosan és aktívan vett benne részt.

 

A korrupciós ügy egyik gyanúsítottja Bugár pártját támogatta

– Felvidék Ma, Ma7.sk

Felvidék

A múlt hét folyamán a Pozsonyi Járási Hivatalban tartott razzia során a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) korrupcióellenes egységének nyomozója hét ember ellen indított vádemelést korrupció gyanújával. A korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Tomáš Weis a csúcspolitikusokkal is kapcsolatban volt. Mint kiderült, a múltban Bugár pártját szponzorálta, a Most-Hidat több ezer euróval támogatta.

 

Vajdaság

Szent István-napi programok Magyarkanizsán

– Pannon RTV

Magyarkanizsa augusztus 18-án és 19-én szervezi meg a hagyományos Szent István-napot és az Újkenyér ünnepet. Szombaton egy kiállításmegnyitóval veszi kezdetét a rendezvénysorozat, a Régiség érték, hagyaték címmel a Dobó Tihamér képtárban. Vasárnap délelőtt hagyományosan a katolikus, majd a pravoszláv templomban megszentelik az új kenyeret, majd délután programokkal színesítik az ünnepséget.

 

Ismét megnyitja kapuit a vajdasági Szabadkán az Etnopolis

– Pannon RTV

Az Interetno fesztiválon idén hat hazai és nyolc külföldi táncegyüttes bemutatóját láthatja a közönség. A rendezvényre augusztus 22 és 26 között várják a látogatókat.Színesen pörgő-forgó szoknyák, koppanó csizmák, egzotikus táncmozdulatok, változatos népi viseletek. Hamarosan kezdetét veszi Szabadkán az Interetno fesztivál. A rendezvényre idén Oroszországból, Mexikóból, Kolumbiából, Panamából, Paraguayból és Magyarországról is érkeznek fellépők.

 

Kárpátalja

 

Ismét Kárpátaljára érkezik az ukrán oktatási miniszter

– karpatalja.ma

Munkalátogatást tesz megyénkben augusztus 16-án Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter – tájékoztat a pmg.ua hírportál. A vizit során részt vesz a megyei oktatásügyi testület ülésén, megtekinti a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció átriumában található tárlatot, továbbá beregszászi járási pedagógusokkal találkozik. A portál információi szerint a miniszter a nemzeti kisebbségek oktatási intézményeit is felkeresi, valamint elbeszélget a GoCamp nemzetközi projekt keretein belül megvalósuló nyelvi táborok résztvevőivel.

 

Keresztyén Balázs Olvasótábor nyolcadszor is

– karpatalja.ma

Nyolcadik alkalommal szervezett olvasótábort a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) Beregszászban. A Keresztyén Balázs nevét viselő tábor megnyitójára augusztus 13-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RFKMF). A megnyitón Kudlotyák Krisztina, a II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének tanára, a tábor vezetője köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte Keresztyén Balázs – kárpátaljai származású pedagógus, helytörténész – alakját, példaértékű munkásságát. Majd ismertette a programot és a házirendet.

Kárpátalja

 

Beregrákosi hazaváró és gyermek bibliahét

– karpatalja.ma

A helyi református gyülekezet idén első alkalommal szervezte meg a Beregrákosi Hazahívó Napot, melyre a településről elköltözött híveket várták egész napos programmal augusztus 12-én, a Beregrákosi Református Templomba. Páll László, helyi református lelkész elmondta, hogy idén – a már hagyománnyá vált – gyermek bibliahét zárónapját összekötötték az első ízben megrendezett hazaváró nappal, melyre meghívták a településről elköltözött családokat, híveket.

 

Bemutatkozott a “GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a dublini nemzetközi ECHA konferencián

– karpatalja.ma

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség 2011-ben hozta létre a ’GENIUS’ Jótékonysági Alapítványt, amely többek között az esélyegyenlőség jegyében végez széleskörű tehetséggondozást, fejlesztést, valamint tehetségkutatást a Kárpátalja magyar anyanyelvű iskolásai, egyetemi- és főiskolai hallgatói, fiatal kutatói között.

 

Őrvidék

 

Új tagjait várja a „Délibáb” Bécsben

– volksgruppen.orf.at

Két néptánccsoport, a dalkör és a citerazenekar is várja új és visszatérő tagjait a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesületnél. Az őszi programok között táncház, Mátyás-emlékünnepség és egy különleges bemutató is szerepel Kremsben.

 

AMAPED-óvoda indulhat Badenben

– volksgruppen.orf.at

Újraindítaná óvodai csoportját Badenben az AMAPED. Jelenleg az érdeklődő szülők igényeit mérik fel, de ha elegen jelentkeznek, már szeptember közepétől elindulhatnak a foglalkozások.