erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Méltatlanul elfeledve

Az Erdélyi Lovas Egyesület meghívásának eleget téve csütörtök délután Cseri Dávid magyarországi író tartott vetített képes előadást a Székely Nemzeti Múzeumban. Megtudhattuk, hogy a ló szeretete miként függ össze a hazafisággal, hogyan lehet lovasként a nemzetet szolgálni, és kik tették eredményessé, illetve világhírűvé többek között az amerikai, angol és holland lovassportot. A rendezvény egyúttal a Cseri tollából Elfeledett lovaslegendáink címmel megjelent könyv bemutatóját is képezte.

 

A szerző saját bevallása szerint hagyománytisztelő és lószerető családból származik, így a legnemesebb állatnak tartott négylábú iránti érdeklődése már gyermekkorában kicsírázott és szárba szökkent. Ehhez még az is hozzájárult, hogy az otthonukban gyakorta megforduló Némethy Tamás egykori huszárfőhadnagy elbeszéléseiből a lovassport kimagasló magyar egyéniségeinek élettörténetével is megismerkedett. Maga is díjugratóvá válva azonban rádöbbent, hogy ezekről a lovassportok berkeiben ma is világszerte ismert és tisztelt férfiakról Magyarországon a fiatalabb nemzedékek tagjai még csak nem is hallottak. Ekkor határozta el, hogy közülük azoknak, akik valamilyen módon az ő pályaválasztását is meghatározták, emléket állít egy könyvben. Meggyőződése szerint ugyanis a magyar lovassportban csak akkor lesz előrelépés, amikor ezek a különleges emberek a ma felcseperedő nemzedékek példaképeivé válnak.

Ezek a személyek három kivétellel huszároknál vagy más fegyvernemnél szolgáló tisztek voltak. Nem véletlenül, ugyanis eredményeiket katonai iskolákban, majd a Ludovika Akadémián és végül az Örkénytáborban működő Magyar Királyi Lovagló és Hajtótanárképző Iskolában kapott neveltetésnek és szellemiségnek köszönhették. Itt ugyanis nem csak elméleti és gyakorlati tudással, valamint magas értékrenddel vértezték fel őket, hanem olyan erős magyarságtudattal is, mely a továbbiakban, a haza ügyeihez való hozzáállásukon kívül emberi tartásukat és cselekedeteiket is meghatározta. Éppen ezért a nemzet tragédiája is, hogy a II. világháború utáni kommunista diktatúrában elítélték, üldözték és mellőzték őket, egyesek a képességeiket kénytelenek voltak idegen országok szolgálatába állítani.

Közéjük tartozott: Némethy Bertalan huszárszázados is (1911–2002), aki 25 évig irányította az amerikai díjugrató válogatottat, és ló-, illetve lovasképző módszerével felhozta a világ élvonalába. Vitéz Hazslinszky-Krull Géza (1900–1981) testőrezredes a budavári Spanyol Lovasiskola feltámasztója, majd Hollandia lótenyésztésének és lovassportjának a legjobbak közé emelője. Endrődy Ágoston (1902–1990) tüzérezredes olimpiai aranyéremhez juttatta Nagy-Britannia military csapatát.

A könyvben még hét, hasonló eredményeket elért személyről, Némethy Tamás huszárfőhadnagyról, Platthy József huszárezredesről, vitéz Pettkó-Szandtner Tibor huszár vezérőrnagyról, Visy István tüzér alezredesről, Kállai Pál mesterzsokéról és Túri József díjugratóról olvashatunk. A sort Balczó András (1938) háromszoros olimpiai és tízszeres öttusázó világbajnok zárja, aki későbbi születése okán nem válhatott ugyan honvédtisztté, azonban a már említettekkel azonos értékrend hordozója volt és maradt.

 Brdő Zoltán

 

Székely Hírmondó

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog