Loading

 

Elnézést a kellemetlenségért, a webhely karbantartás miatt

nem frissül.Kérjük térjen vissza később.

A vajdasági rendező által megálmodott darab elsősorban a zene és a mozgás nyelvén eleveníti fel a legendát.
A Szent Anna-tó keletkezéséről számtalan mítosz és legenda kering, melyek nem csak a természeti csodát, de a székely lelkületet is pontosan megragadják. Erdély egyik legköltőibb helyszínének a története nem véletlenül van tele zsarnoksággal, telhetetlenséggel és kapzsisággal. A lányok önfeláldozói magatartásának kérdése az emberiség élethez való viszonyának szimbóluma – áll a Tamási Áron Színház közleményében.

 

A Szent Anna-tó legendáját feldolgozó előadás történetfoszlányainak forrása Tamás Menyhért Szent Anna-tó regéje című műve, de a leganda pszichológiai mélységeinek kibontása a társművészetek révén válik lehetségessé.

Mezei Kinga, a produkció rendezője, vajdasági származású, Szerbiában, Magyarországon és Erdélyben egyaránt jelenlévő színész-rendező, most dolgozik első alkalommal a társulattal. A körülötte lévő vajdasági és magyarországi alkotói stáb pedig szintén egy olyan színházi kultúrából érkezett, amellyel eddig nem találkozhatott a közönség.

A szó helyett elsősorban a zene és a mozgás nyelvén megszólaló Anna legenda című előadását március 9-én 19 órai kezdettel mutatják be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében. A bemutatót követően március folyamán még két alkalommal játsszák: 11-én, vasárnap és 13-án kedden 19 órai kezdőidőpontokkal a nagyteremben. Jegyeket a Kulturális Szervezőirodában, valamint a biletmaster.ro weboldalon lehet váltani.

foter.ro