Nyomtatás

Szent Mihály-napi ünnepségsorozat a Tisza-partján

 Zenta nagyszabású ünnepre készül, a városban szeptember 29-én tartják a Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom programsorozatot. A jeles napra az egész Kárpát-medencéből várnak vendégeket.

 

 

A Táncháztalálkozó szervezőbizottsága, a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, mint háttérintézmény szeptember 29-én Zentán, a Sportcsarnokban Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom címmel tartja hagyományos ünnepét. Az eseményen Vajdaság kiemelkedő népzenészei és néptáncosai lépnek fel és oktatnak. A koncerteken a legnépszerűbb vajdasági együttesek mellett erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és magyarországi zenekarok is bemutatkoznak. A szervezők a program összeállításánál minden korosztályra gondoltak, a zenészek mellett – kiegészítő programként – kézművesek várják a vendégeket. A Te csak gyere! jelmondat egyben kifejezi a nap ars poeticáját is.

A rendezvény a városházával szembeni zenepavilonban Bognár SzilviaTitoktok című gyermekkoncertjével kezdődik, az egybegyűltek a Zentai Fúvószenekarral és az Ispiláng gyermek néptáncegyüttessel vonulnak a Sportcsarnokba, ahol az Égvilág zenekarA medve nem játék című interaktív műsorával szórakoztatja az érdeklődőket.

Déltől a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Aranykapu játszóháza a gyerekeké. A kisebbek különböző kézműves foglalkozásokon (szövés, nemezelés, bőrözés, bútorfestés stb.) és mesterség-bemutatókon is részt vehetnek.

A tavalyi kedvező fogadtatás nyomán a szervezők a Helyi értékek kisfarsangja címmel bemutatkozási lehetőséget kínálnak az egyesületeknek és a települési értéktáraknak.

A Sportcsarnok előtti Folkkocsma már délelőtt 11 órától egészen hajnalig biztosítja a zenét és a jókedvet mesemondással, mini koncertekkel, lemezbemutatókkal.

A délutáni program is igen gazdag, a Sportcsarnokban moldvai, csallóközi, nyírségi, bácskai Tisza-menti, gömöri, mérai, viski és bukovinai táncoktatás várja a táncos lábúakat, mindeközben a Hencidától Bonchidáig elnevezésű hagyományőrző vetélkedőn mérhetik össze tudásukat a hatfős gyermekcsoportok.

A Gálaműsort este a Sportcsarnokban rendezik, az estet a Fölszállott a páva versenyből is jól ismert, zentai származású Sőregi Anna és Komáromi Kristóf nyitja meg, a fellépők névsora gazdag és figyelemreméltó. A gálát a budapesti Fitos Dezső Társulat Falusi színekcímű műsora zárja.

A gálaműsor után a Folkkocsmában folytatódik a mulatozás. A Heveder zenekar koncertjét követőena hajnalig tartó táncház veszi kezdetét.

 

Ne feledjük a szlogent: Te csak gyere!

 Dr. Csermák Zoltán

Információk: juhasz.gyula@hagyomanyokhaza.hu