erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Augusztus 5-én, 76 éve hunyt el Babits Mihály

 

Ady mellett Babits (1883 – 1941) volt a Nyugat legmarkánsabb arcélű lírikusa. A XX. század legműveltebb írója: eredeti nyelven olvasta végig csaknem az egész európai irodalmat. Az európai irodalom története (1934 – 35) mégsem tudományos mű, hanem izgalmas beszámoló egy rendkívül kulturált ember olvasási élményeiről.

Nyelvtehetsége tette legkiválóbb műfordítónkká. Lefordította többek közt Dante Isteni színjátékát is.

 

Szekszárdon született 1883-ban értelmiségi családból. Apja erkölcsi szigora s anyjának finom műveltsége, a család mély vallásossága rányomta bélyegét életére. Budapesten szerzett magyar-latin szakos középiskolai tanári oklevelet. Baján, Szegeden, Fogarason, Újpesten később Budapesten tanított. A Holnap antológiában, majd a Nyugatban jelentek mag versei. A háború alatt pacifista versei miatt elvesztette tanári állását. 1919 januárjában egyetemi tanárrá nevezték ki. Az ellenforradalom győzelme után egyetemi tanszékétől és tanári nyugdíjától megfosztották. Élete vége felé az erkölcsi felháborodás fordította szembe a fasiszta embertelenséggel. Alkotóereje teljében halt meg hosszas szenvedés után gégerákban 1941-ben.

 

 

 

 

 

Néhány Babitsot méltató vers:

 

A pótolhatatlan

Babits Mihály emlékének

Nem ülhettem soha könyvtárszobádban,
s hasznos tanácsodat, intelmedet
nem hallhattam legterméketlenebb
éveimben, mikor csodára vártam,

szabadítóra a szűk környezet
fojtogatásából. De nem találtam
kiutat, s tudtam, hogy agóniádban
úgyse hívhatom föl figyelmedet

tapintatlanul. Láttam képzeletben,
hogy fuldokolsz ágyadon, mint kereszten,
kanülcserét kísérő kapkodás

közben, és a Mester kínpadja mellett
nem álltam, míg a sötét perc közelgett,
a láthatatlan napfogyatkozás.

/Kálnoky László/

***

Babits a betegágyon

Mikor már elszorult a torka,
s lázasan, egyre verdesőbb
kínban, már szinte fuldokolva
kapkodta csak a levegőt;
mikor már elszorult a torka,
s az egész ember semmi más,
csak ez volt, ennyi volt: a csonka
gégében rángó kapkodás;
mikor már elszorult a torka,
akkor, egy nyári délelőtt
látogattam meg egy mogorva,
kietlen, nagy szobában őt.

A kietlen, sötét szobában
láttam a gyűrött lepedőt,
a lapos, nyűtt párnát s az ágyban
az elhagyottan szenvedőt,
egy könyvespolc alatt, soványan,
olyan irtózatos magányban,
hogy szólni sem tudtam, csak álltam
s döbbenten néztem a kibomlott
hálóing résén át a csontok
szikár börtönrácsát, amely
mögött vergődő szíve ver,
s kezét, amint fölötte görcsbe
rándult, s nem volt levágva körme,
és nem volt megfésülve sem,
nem volt egy pohár vize sem,
feküdt a kíntól vizesen,
s nem volt mellette senki sem –

mikor már elszorult a torka,

s úgy feküdt, mint egy elhagyott
házban az otthagyott halott,
nyitott ajtók és ablakok
mellett a kietlen szobában,
olyan siralmas némaságban,
hogy nem döngött egy árva légy se,
csak egy vékony síp szólt, a gége,
és a vékony sípszóra sárgán
mozdult a halott fő a párnán,
és megvonaglott a halott,
megérezte, hogy ott vagyok,
pillája rezdült, könyökére
emelkedett, szeme sötétje
rám tapadt, nézett rám zihálva,
mint az áldozat gyilkosára,
mintha orvul csak arra jöttem
volna a házba, hogy megöljem,
gyilkoljam a torkát szorítva,
míg el nem némul gégesípja,
és elraboljam maradék,
vergődő, vézna életét –

mikor már elszorult a torka...

Csak nézett rám, s én néztem őt,
a fuldokolva rettegőt,
néztük egymást vad rémületben,
egy szörnyű szálra fűzve ketten,
egy szörnyű tű vasán, ahogy
az élve fölszúrt rovarok,
föltűzve ketten, mint a lárva,
egy fuldokló kis síp szavára –

mikor már elszorult a torka...

Mondani akart valamit,
és azt hiszem, szólni akartam,
de csak a síp, a síp, a síp,
a síp sikoltott szakadatlan,
és ő nem bírta abbahagyni,
és én nem bírtam elszaladni,
pedig az ajtó nyitva volt,
s csak néztük egymást iszonyodva,
amíg a gége sípja szólt –

mikor már elszorult a torka...

Meddig tartott e néma torna?
Meddig tartott a néma párbaj
a betörővel, a halállal?
Ő rettegve lapult az ágyban,
és én csak néztem, én csak álltam,
s egyszerre láttam, hogy megöltem,
bár nem volt nálam puska, tőr sem,
amint hátradőlt hirtelen,
s a plafonra meredt a szem,
és az arccsont is kimeredt,
s megmerevültek a kezek,
még egyet rángva elhalón
a verejtékes takarón,
s már ránc se rándult homlokán,
csak a kis síp sírt tétován –

mikor már elszorult a torka...

És én csak álltam, fuldokolva,
és nem mertem moccanni sem,
és néztem őt, amíg a percek
a síp szavára sírva teltek,
csak néztem, aztán hirtelen
megfordultam és lábhegyen
szökve a néma házon át – jaj! –
magára hagytam a halállal,
ahogy, egy évvel azelőtt, kiszáradt
csontbörtönében haldokló apámat...

Delet harangoztak, mikor kiléptem.
A kezemen nem volt egy csöppnyi vér sem.
Az utcán egy lélek se járt.
Túlsó felén, a hegy tövében,
korhadt gerendák közt, roskadtan állt
egy ócska kordé, féloldalra dűlten.
Vén bodzabokrok közt a rúdra ültem,
hallgattam a sípszót a déli csöndben
és bámultam a szürke porba,
és folyt a könnyem. Folyt a könnyem –

mikor már elszorult a torka...

/Rónay György/

***

Csak csont és bőr és fájdalom

Babits Mihály halálára

 

1.

Látjátok, annyi szenvedés után most

pihen e hűvös, barna test.

Csak csont és bőr és fájdalom.

S akár a megtépett, kidőlt fatörzs

évgyűrűit mutatja,

bevallja ő is gyötrött éveit.

Csak csont és bőr e test.

De most a nemzeté is

csak csont és bőr és fájdalom. Íme,

Balázs, kihez könyörgött, vedd karodba!

Ó, requiem aeternam dona ei… Domine!

 

2.

Szavak jöjjetek köré,

ti fájdalom tajtékai!

ti mind, a gyásztól tompa értelem

homályán bukdosó szavak,

maradjatok velem:

gyászold omló göröngy,

sírj rá a sírra most!

jöjj, könnyű testű fátyol

ó, takard be,

s akit már régen elhagyott a hang, -

gyászold meg őt, te konduló harang,

lebegő lélek és gömbölyű gyöngy,

s gyászolj megint

te csilla szó, te csillag,

te lassú pillantású szó, hold,

s ti többiek! ti mind!

 

3.

Tudtuk már rég, minden hiába, rák

marcangol és szemedben ott ragyog

egy messzi és örök dolgokból font világ,

s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok.

 

Tudtuk, hogy meghalsz, tudtuk s mégis oly

árván maradtunk most a Művel itt.

Nagysága példa. És magasság.

És szédület. Szívet dobogtató.

 

4.

Ki nézi most tollat fogó kezünket,

ha betegen, fáradtan is, de mégis...

ki lesz az élő Mérték most nekünk?

Hogy összetörte már a fájdalom,

nézd, ezt a költeményt is.

Mit szólnál hozzá? – lám az eljövő

költőnek is, ki félve lép még

most már a Mű a mérték.

 

S nem érti árvaságunk,

ha bólintunk: halott már...

nem ismert téged, ágyadnál nem ült,

s nem ült az asztalodnál.

 

Nem tudja majd, mi fáj...

s nem kérdi és nem kérdik tőle sem, –

mint egymástól mi, – évek óta már,

mint jelszót, hogy: „ki járt kint nála?

Ki tudja mondd, hogy van Babits Mihály?”

 

5.

Halott keze nem fogja már a tollat,

béhunyt szeme nem lát több éjszakát.

Örök világosság, kibomló égi láng

röppen felé a földi füstön át.

/Radnóti Miklós/

Végezetül egy Babits vers

Csak a tilos szabad már...

Átfontak a mindennap ólmos
istrángjai.
Óh jaj! e sok muszáj közt rángani,
mint a gép karja kerekek között ráng!

Más az én dolgom! Jere, szökjünk
aranykopár
csillag alá, a messze hegyre - bár
százegy szakadt szíj fáj és visszacsap ránk!

Tilosokba kell menni, édes!
Hajts, életem!
Mert a »szabad« már nem szabad nekem.
Különös böjt! csak a tilos szabad már.

Nekem züllés e jámbor-élet
s korrupció:
akkor kezdek majd lenni újra jó,
amikor a Törvény ujjal mutat rám.

Mindig azt tettem, ami kellett
s valami vár,
csöpp muszájoknál égetőbb muszáj,
amit feledtem, mint az álmok rosszát.

Oldd meg, Atyám, ereszd el ördög-
kopóidat!
Ördög, eb, vágy, bűn, riadó szimat:
csak ilyen falka vihet már Tehozzád!

/Babits Mihály/

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog