Egyazon Isten és nemzet gyermekei

Kézdioroszfalvi templom, fotó Tóth László

Szerző: Bedő Zoltán

Felekezeti viszály van kibontakozóban Kézdioroszfaluban. Egy olyan településen, ahol a katolikus és református hívek felváltva ugyanabban a templomban fohászkodnak az Úrhoz immár 36 esztendeje. Súrlódások és perpatvar nélkül, a szabad vallásgyakorlás földjeként nyilvántartott Erdély szellemiségéhez méltó módon. Mára azonban az egymás irányába eddig megnyilvánuló türelem, valamint felekezeti összefogás szertefoszlóban, és a nyomában összeugrással fenyegető feszültség nyomul.

Mert a baloldali utópia lényege az ember teljes uralása

 

Szerző: Martin Ethelwolf (facebook)

 

Sokáig azért utáltam a kultúrbalt, mert egyrészt a kapitalizmusról eltereli a figyelmet, de még inkább, mert a totalitárius, orwelli világ csíráit láttam benne. Ha ez felerősödik - gondoltam -, sorra tiltanak be filmeket, könyveket, gondolatokat, szóhasználatot és humort, írnak át klasszikusokat, egyre növekvő számban, egyre több mindenre kiterjesztve a szexista meg a rasszista jelzőt, a szabadság, de még inkább az egyenlőség jelszava alatt felszámolva minden szabadságot, még a privát szféráét is, betiltva és cenzúrázva minden szót és gondolatot, ahogyan ez a baloldalon mindig is szokás volt, mert a baloldali utópia lényege az ember teljes uralása, létének és lelkének teljes kontrollja, és ehhez az osztályharc csak átmeneti eszköz volt az ipari társadalomban, most pedig mások az eszközök.

Autonómia kutyabőrön

Szerző: Erdély András

 

Szembement a román parlament saját politikahamisító szemléletével, amikor Vitéz Mihályból csináltak nemzeti hőst. Benkő Erika ugyanis egy kutyabőrre írt kiváltságlevél másolatát mutatta be, amelyben a román nemzeti hős politikai autonómiát adott a székelyeknek.
Hatalmas gondban voltak az emberjogi bizottság tagjai, mert kiderült, hogy Vitéz Mihály a „nem létező” székelyeknek „nem létező” autonómiát adott.

Bárpult, kávézó, új amerikai eredetű gyülekezetépítő modell a kézdioroszfalvi református templomban

Elmérgesedett a helyzet Kézdioroszfaluban Raff Robert szórványlelkész és a többségi romai katolikus hívek között, a református templomban történt átalakítások miatt. A gyülekező helyet a két vallás hívei közösen használják. Eddig csendben megvoltak egymás mellett de most, hogy a tiszteletes drasztikus átalakítást eszközölt „kiütötte a biztosítékot” a romai katolikus híveknél, ugyan is a padok egy részét kicserélte székekre.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog