Lehet más a nemzetpolitika? – Külhoni magyarokról rendezett előadást a Momentum

 
Szerző: Kecskés Csoma
 
A Momentum előadója szerint a magyar kormány nemzetpolitikája megosztó, és hazánk nem szolgál jó mintaként a kisebbségek kezelésében a szomszédok számára. Bárdi Nándor, az MTA kutatója volt a Momentum rendezvényének vendége. Beszámolónk.
 

Diplomáciai összecsapás az ésszerűség fölött

Alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis román államfő a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti magyar-román nemzetközi közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen - közölte pénteken a román elnöki hivatal.
Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán reagált Iohannis óvására. kiemelte Klaus Iohannis "folyamatosan belekeveri Magyarországot és a magyar kormányt a romániai választási kampányba", mostani döntésével "szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek", és olyan ügyet akadályoz, amely mind a magyar, mind a román embereknek fontos.
Románia elutasítja Szijjártó Péternek a román államfővel szemben megfogalmazott bírálatát.

Nem sikerült eltörölni a különnyugdíjakat, most progresszív adózást vezetnének be

A parlamenti pártok azt követően egyeztek meg a luxusnyugdíjak megadóztatásáról, hogy a luxusnyugdíjak eltörléséről rendelkező, januárban elfogadott törvénytervezet elbukta az alkotmányossági kontrollt.
A speciális törvények révén bevezetett luxusnyugdíjak progresszív adózásának bevezetéséről fogadott el törvénytervezetet szerdán a román parlament.

Szalmamese

Szerző: Bayer Zsolt

Mégis csak rossz lehet, ha az ember nem egyszerűen hülyét csinál magából, de ezt még meg is szavazza.

„Az történt, hogy a parlament teljes egyetértésben megszavazta a veszélyhelyzet megszüntetését.

Orbán Lajcsinak (Ludovic) úgy néz ki nincsen más dolga, mint a magyarokat fenyegetni

Szerző: Szék-helyek


Fotó:Playtech.ro

Most ugyan nem az erdélyi magyarokkal volt baja, hanem Magyarországgal ugyan is feljelentette volna az uniónál ha továbbra is korlátozzák a román állampolgárok szabad átutazását vagy bóklászását magyar honban. Tudta, vagy sem a (inkább igen mert előző egyeztetés nélkül nincsenek ilyen döntések) a romániai Orbán kormányfő de mindig  egy kevés magyarozás belefér, addig is a belügyek valós helyzetével nem kell foglalkozni.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog