A világunk emberét Homérosz lótuszevő emberekhez hasonlítja Matthew Pheneger, az Imaginative conservative cikkében. A különbség csak annyi, hogy Odüsszeusz az ismeretlen szigeten az embereit attól kellett megmentse nehogy a lótusz tudatmódosító növényből egyenek, mert elfelejtik céljaikat és múltjukat, és nem jutnak el Ithakába. Hasonló ismeretlen szigetté alakították világunkat. Odüsszeia IX. könyvében Odüsszeusz elmeséli Aeolus szélkirálynak azt a történetet, hogy ő és társai hogyan találták magukat a lótuszevők földjén – egy feltérképezetlen, álomszerű helyen, amelynek bágyadt lakói egy titokzatos étel elfogyasztásával töltik napjaikat. Manapság minket is az internet különböző „rejtett” kincseivel és a balliberális „színes multikulturális ideológiával” háborúval etetnek, hadd feledjük a családot a kereszténykultúránkat és múltunkat.

Szerző Matthew Pheneger

„A lótuszevő történet – amely az apátia és a felejtés veszélyeit jelképezi – találó allegóriája a modernizált Nyugatnak. Hasonlóan a fáradt görög felderítőkhöz, akik behódoltak a csábító lótuszgyümölcs hatásának, mi is behódoltunk ennek a szimbólumnak a saját korunk variációinak, és szem elől tévesztettük azokat a magasabb célokat, amelyekre ennek következtében terveztek. A nyugati világ már nem rendelkezik szilárd céltudattal vagy önmaga megértésével a történelmi idővel kapcsolatban. Nem sikerült egy hiteles és tartós ötletet fenntartania, amely ellenállna a pillanat önkényes szeszélyének. De mi vezetett a szint ilyen általános csökkenéséhez? Az Odüsszea azt sugallja, hogy a válasz szorosan kötődik az emlékezethez. Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, tisztában kell maradnunk azzal, hogy hol voltunk.

 

Ha az emlékezés a hagyományos életérzés lényeges oldala, átitatva a jelent a múlt élő folytonosságával, akkor a modern a felejtés óriási képessége révén válik el egymástól. Goethe írta:

 

Aki nem tud számot adni

az elmúlt háromezer évről,

tapasztalatlanul nyugszik a sötétben,

bár napról napra él.

 

Azok, akiket teljesen „modernnek” gondolhatunk, a haladás szkeptikusai, technokratái és főpapjai, úgy tűnik, büszkén szenvednek egy rövidlátó szűkülettől, amelynek szerencsétlen eredménye azoknak a képességeknek a csontosodása, amelyek lehetővé teszik különbséget tenni az örök és a mulandó között.

 

Az állandó figyelemelvonásra és stimulációra való hajlamunk fokozza kollektív amnéziánkat. Ernest Becker szociológus „A halál tagadása” című művében így nyilatkozott a modern élményt meghatározó érzékszervi rohamról: „A modern ember tudatosságból iszik és bekábítja magát, vagy vásárlással tölti az idejét, ami ugyanaz. Mivel a tudatosság olyan hősies elkötelezettséget kíván meg, amelyet kultúrája már nem biztosít számára, a társadalom arra törekszik, hogy segítsen neki elfelejteni.” Az először 1973-ban publikált Becker munkája könnyen frissíthető, hogy belefoglalja a digitális-technikai korszakot, amely tele van okostelefonokkal, közösségi médiával és gyakorlatilag korlátlan, nagy sebességű internetes pornográfiával: egy illuzórikus kert virtuális virágaival. Amint Becker rájött, ennek az emberi szellemre gyakorolt hatása nyugtató volt.”

A jelen emberét lesz aki, megmentse és elvigye  Ithakába? 

 

A teljes cikk itt olvasható In the Land of the Lotus-Eaters (A lótuszevők országában)

Kép forrása: https://kacagodelfinek.blogspot.com 

• < Előző
• Következő >