Szerző: Korzenszki Richárd

"Minden korban, a teremtés kezdete óta nehezen fogadja el az ember, hogy nem ő a világ ura. Tornyot akartak építeni, a bábeli tornyot, akik még egy nyelvet beszéltek, égig érő tornyot akartak építeni. Jelképes a történet: az önmagukat Istennek képzelő embereket az Úr megzavarja, szétszórja, többé nem értik egymást. Bábeli zűrzavar lesz úrrá az egész világon.

 

Széthúzás, önös érdekek keresése, mások kirekesztése, idegennek tekintése, háborúskodások végeláthatatlan sorozata, pusztulás, pusztítás. Az ember, aki arra teremtetett, hogy éljen, szerepet téveszt. Ahelyett, hogy gondozója lenne a rábízott világnak, képtelen arra, hogy összhangban éljen a többi emberrel és a teremtés csodájával.

Akik mélyebben ismerik az emberiség történetét, világosan látják, hogy a történelem mintha szétválások, elszakadások sorozatából állna. Ki-ki megpróbálja a maga útját járni. Az ember határokat húz maga köré. S aki erősebb, megpróbál terjeszkedni, területet szerezni magának, úgy, hogy a másik védekezni kényszerül. S közben bezártságában saját nyelvet beszél, úgy, hogy a szomszéd már alig érti. Végül mindenki külön nyelven szól, elkülönülve a többitől, elzárkózva másoktól, bezárkózva önmagába."

A teljes cikk itt olvasható: orszagut,com

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog