Szerző: Botos Katalin

 

Az ember elszégyelli magát egy-egy modern színházi rendezésen, amikor nevetségesnek, prűdnek, csökevénynek érzi magát, mert nem tetszik, ha elavultnak ábrázolják az önfeláldozó hősiességet, a szabadságeszméért életüket adni kész szereplőket. Ha a nagy eszmékből vásári mulatságot csinálnak, lufikat eregetnek a Fidelio katartikus zárójelenetében; ha a perverzió ábrázolásával kérkednek. Felidéződik egy külföldi, magyarul nem tudó karmester, aki egy modern darab magyar szövegét nem is értve így intett be a zenekari próbán (angolul): »Most onnan ismétlünk, hogy kan-kó-görcs.«

 

"A szakmaiság bolsevista trükk? Lehet. Hiszen ki mondja meg, hogy szakmailag mi az igazán helyes? Aki magának kisajátítja ezt a jogot, mások véleményét könnyen megítélheti. Ha lenne egzakt és teljesen független mérce, akkor ahhoz viszonyíthatnánk, és megállapíthatnánk, hogy mi a „szakmailag helyes”.

Kérdem azonban, hogy a művészetek terén az a blaszfémia, amelyet életem során megtapasztaltam, s amely képzőművészeti kiállításon szent tárgyak ürülékkel való bemocskolását jelentette, szakmailag indokolt művészeti produktum lenne? Produktum – nos hát az, igen. De a művészi szabadság megnyilvánulásának tekinteni – ezt?

Az ember elszégyelli magát egy-egy modern színházi rendezésen, amikor nevetségesnek, prűdnek, csökevénynek érzi magát, mert nem tetszik, ha elavultnak ábrázolják az önfeláldozó hősiességet, a szabadságeszméért életüket adni kész szereplőket. Ha a nagy eszmékből vásári mulatságot csinálnak, lufikat eregetnek a Fidelio katartikus zárójelenetében; ha a perverzió ábrázolásával kérkednek. Felidéződik egy külföldi, magyarul nem tudó karmester, aki egy modern darab magyar szövegét nem is értve így intett be a zenekari próbán (angolul): „Most onnan ismétlünk, hogy kan-kó-görcs.”

De nem csak a művészetek esetében jelentkezik mindez. A „puha” tudományok egy igen jelentős részénél is küzdünk a „szakmailag helyes” megítélésével. Ideológiamentes tudomány gyakorlatilag nincs. Ami az én meggyőződésem szerint szakmailag helyes, azt egy másik ideológia mentén érvelők egyszerűen szakmaiatlannak fogják minősíteni. Nem érvelnek ellene: csak minősítik. Megbélyegzik. Vagy egyszerűen úgy tesznek, mintha el se hangzott volna.

Szűkebb szakmámban, a közgazdaságtanban például lehet azt mondani, hogy a közösség életszínvonal-emelkedése objektív mércéje egy-egy közgazdasági elmélet helyességé­nek. Csakhogy ez a mérce térben és időben relatív: nagyon hosszú idő alatt mérhető csak, az átlag rendkívül nagy szórást takarhat. A regionális különbségek óriásiak. A hatalmas jövedelmi szélsőségek melletti gazdaságfejlődés vajon szakmailag helyes? Az átlagot valójában a világ egészére kellene értelmezni, mert csak a világ egésze zárt gazdaság, amire a törvény megfogalmazható. Az olyan gazdasági elmélet alapján folyó politikát, amely egyik országnak a másik kárára való alkalmazását eredményezi, nem lenne jogos szakmai­lag helyesnek tekinteni.

Jelenthet-e szakmailag helyes fogalmat az, ami súlyos igaz­ságtalanságot eredményez? A nagy válság óta világos, hogy a gyakorlatban egyetlen demokratikus ország gazdaságpolitikája sem teheti meg, hogy ne legyen tekintettel a jövedelemeloszlás hatásaira. A szakma elvileg elveti az erkölcsi normákat. Hiszen éppen a morálteológiából való kiszakadása miatt lett önálló tudomány. Világméretekben azonban nincs világkormány, amely újraosztaná a jövedelmeket, korrigálná az igaz­ságtalanságokat. Legalább részben. Nincs egységes világgazdaság és társadalom. Így még e területen sem lehet valamit a „szakmailag helyes” elvi magaslatáról egyértelműen megítélni."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el; magyarnemzet.hu

• < Előző
• Következő >