Kártérítést kér a cigányoknak egy aktivista a rabszolgaság miatt – itt a román BLM?

Kategória: Publicisztika

Évekkel azelőtt, hogy Afrikából elinduljanak az első rabszolgákkal megpakolt hajók Amerika felé, a mai Románia területén élő romákat már rabszolgasorsba kényszerítették – írja Margareta Matache roma aktivista és jogkutató, az FXB Center for Health and Human Rights romaprogramjának vezetője, harvardi oktató az Al Dzsazírán megjelent cikkében. Ez a kizsákmányolásra épülő rendszer aztán 500 évig tartott, és úgy Romániában, mint a rabszolgaság globális történelmében feledésbe merült.

 

A legkésőbb 1370-ben megkezdődött elnyomás és rabszolgasors kezdeményezői és haszonélvezői között három entitást sorol fel a szerző: a Korona (később az állam), az Ortodox Egyház, és a nemesség. A törvény szerint a rabszolgák a tulajdonosok magánjavát képezték, az úr nélküliek pedig a Korona tulajdonává váltak.

A romániai területeken az indai származás miatti sötétebb bőrszín lehetővé tette, hogy a romákat megkülönböztessék a nem romáktól, és a nem keresztényektől, ez az etnikai megkülönböztetés pedig az egyik indokát képezte a romák rabszolgaságának, amelynek intézménye csak 1855-ben szűnt meg Moldovában, majd 1856-ban Havasalföldön, a rabszolgaságot eltörlő 1856-os törvénynek köszönhetően pedig közel 250.000 roma rabszolga szabadult fel. Ez az akkori alkosság 7 százalékát jelentette, és az általuk elszenvedett embertelen körülmények miatt semmiféle kátérítést nem kaptak. Ahogy az más kontinenseken is történt, 500 évnyi kizsákmányolás után a rabszolgaság intézményének haszonélvezői kaptak kártérítést, amiért felszabadították romáikat.

Októberben lesz 635 éve a rabszolgaságot bizonyító első írásos emléknek – 1385 októberében Dan I, Havasalföld uralkodója és rabszolgatulajdonos 40 roma családot ajándékozott a Tismana-i kolostornak. Ennek a történelmi ténynek az évfordulója évről-évre észrevételemül és ismeretlenül telik el, miközben a román intézmények és az Ortodox Egyház nem sok érdeklődést mutatott a romák rabszolgaságával kapcsolatos felelősség felvállalása iránt. Még csak formális bocsánatkérésre sem futotta tőlük.

 

Ez a nemtörődömség egyáltalán nem meglepő, lévén a cigányellenes rasszizmus a mai napig jelen van Romániában, és Európa más vidékein. A történelemkönyvek tagadják romák rabszolgasorsát, miközben a globális kultúra alig ismeri, és még kevésbé említi. Mi több, egyes történészek azon véleményüknek adtak hangot, hogy a romák „szerencsések” voltak, amiért rabszolgákká váltak, ugyanis ennek az intézmények köszönhetően megtarthatták identitásukat, és az „megvédte” őket. A tagadás ezen hangjai mellett, számtalan haladó szellemű román továbbra is úgy tekint a romák rabszolgaságának kérdésre, mint egy olyan problémára, amely veszélyezteti Románia imázsát.

Az egykori rabszolgatartók leszármazottai a világon mindenütt nehezen fogadják el azt a tényt, hogy felmenőik elnyomók voltak, és ez egy komplikált folyamat lehet, cserében viszont az egykori elnyomók mai leszármazottai közül sokan igazolni próbálják a strukturális és egyéb különbséget, amivel az egykori rabszolgák leszármazottjai szembesülnek.

Fél évezreden keresztül őseinket arra kényszerítették, hogy nehéz körülmények között, fizetség nélkül dolgozzanak, és egyértelmű, hogy ez az ötszáz éves gazdasági kizsákmányolás minden perspektívától megfosztotta a romákat, elvette a lehetőséget az örökség nyomán előálló vagyonfelhalmozástól. Románia gazdasági vagyonának jelentős része ebből a gazdasági kizsákmányolásból származik, a romák napi kényszermunkája a román gazdaság növekedésének jelentős tényezője, hasznot hozott a román államnak, az Ortodox Egyháznak és az arisztokráciának.  Példaként említhetjük az Ortodox Egyház területeit, ingatlanait – a templomok és kolostorok többsége a cigány rabszolgák ingyenmunkájából épült fel, mint például az 1650-ben épült bákói Casin kolostor, amit 800 cigány rabszolga épített. Nem kéne fizessen az Ortodox Egyház a cigányoknak azért, amiért a nulláról felépítették neki Casin-t és a többi kolostort és egyéb ingatlant?

Az arisztokrácia is jelentős vagyont halmozott fel a romák rabszolgasága nyomán. A faluban, ahol gyerekkoromat töltöttem még mindig létezett egyfajta bojároktól való függőség, a nekik kötelezően kijáró tisztelettel együtt, és a helyiek még mindig használták a bojár kifejezést. Tulajdonképp nagynéném adta meg az okokra a választ, amikor megkérdeztem, miért nem ment iskolába, amikor gyerek volt, a negyvenes években. Csodálkozva nézett rám, és magától értetődő természetességgel mondta, hogy „azért, mert dolgoztam a bojárok földjein”.

1906-ban, az ő nagyszülei, az én dédszüleim Maria Nicolae és Marian Ghita – a házassági oklevelükben még mindig „emancipált román”-ként szerepeltek, a fogalmat akkoriban az egykori roma rabszolgák megjelölésére használták. Ők maguk nem voltak ugyan rabszolgák, de szüleik igen. Az „emancipált” fogalom pedig még két-három generáción át jelen volt a különböző hivatalos iratokban. Következtetésképp: az, amit a románok ma már régmúltnak tartanak, nagymértékben a megfosztás és a megbecstelenítés örökségét jelenti, amely mai napig sok roma családot érint.

A romák számára két alternatíva létezett a szolgaság, megaláztatás és megbecstelenítés ellen: a halál és a szökés. A rabszolgatartók nemcsak törvényekkel és egyházi szabályozással nyomták el őket, hanem azáltal is, hogy a jövevények hamis képét terjesztették róluk, bűnözőknek, alsóbbrendű lényeknek és nem-embereknek állították be őket.

A felejtés, az eltorzítás vagy a múlt eltörlése mindig is hatékony eszköznek számítottak az elnyomók és leszármazottaik kezében, azonban most eljött az idő, hogy megemlékezzünk a múltunkról, és kijavítsuk a jelent. Eljött az ideje annak, hogy a szolgasorsba taszított emberek mai leszármazottai egymással szolidarizálva fellázadjanak (sarkukra álljanak) és igazságot, valamint kártérítést követeljenek. Itt az ideje annak, hogy a kormányok ne csak meghallgassák az érveket, hanem kompenzáljanak, és kérjenek bocsánatot, részt vegyenek az igazság feltárásban és az ellenállásra történő megemlékezésben.

Forrás: Al Jazeera és nethuszár.ro

Borítókép: Cigányok, 1920, kép forrása: Vocea Romilor