1919-be a románok államosítják az erdélyi magyar sportot

Kategória: Örökségünk


A Kolozsvári Korcsolyázó Egylet elsőként veszíti el bázisát, amikor 1919-ben megtörténik a hatalomátvétel. Nagy hagyományokkal rendelkezett, teljes pénzét befektette a sétatéri pavilon felépítésébe. Magyarország második központja volt. Középen Somodi István, aki 1921-től harcol annak érdekében, hogy területet kapjanak a kétágú templom mögött. Azok a zseniális sportolók, akik innen kinőnek és meghatározzák a ’20-as, ’30-as, sőt ’40-es évek korcsolyázó egyletét, ezen a kis területen, gyerekekkel, felnőttekkel együtt készülnek fel, mert a sétatéri jeget csak nagy pénzért lehetett bérbe venni.  Fotó és képaláírás: szabadsag.ro

 

Szerző: Killyéni András-Péter

 Előző cikk:

Első rész: Erdély sportéletének nehézségei Trianontól a második bécsi döntésig

A kezdetek az I. világháború utáni berendezkedés

A trianoni békediktátummal elcsatolt területek sport életét az első világháború utáni időszakban is a profizmus jellemzi. Nem véletlen, hiszen akkoriban Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Marosvásárhely és számos más város kiforrott sportegyesületi élettel rendelkezett, ahol komoly szakemberek - akik a magyar világban szerezték tapasztalataikat - tevékenykedtek, keresték a kilátást lanságban a kiutat. Az egyik lehetőség a bizalom visszanyerésére a sport volt.


Az I. világháború befejeztével, 1919 tavaszán a román katona hatóságok még engedték a sportélet kibontakozását. Elsősorban a labdarúgók és az atléták szerveztek sportrendezvényeket, melyek gyógyírt jelentettek a nehéz mindennapokban.

“A román hatóságok előzékenysége lehetővé tette, hogy Nagyvárad és Debrecen fiai ellátogassanak mérkőzni Kolozsvárra elősegítették a Nagyváradon és Debrecenben lezajlott reváns: meccsek lejátszását is. Ezek a városok közötti mérkőzések voltak Erdély sportéletének a nagy napjai. Azzá tette őket a közönség kitöró lelkesedésének elragadó hangulata. Örökre felejthetetlen marad Kolozsvár válogatott csapatának marosvásárhelyi túrája is. Az ottani polgárság, mintha átérezte volna annak a városközi mérkőzésnek nagy sport értékét, teljes egészében megjelent a meccsen s mert a pálya kicsinek bizonyult a tizezer nyi közönség befogadására, az emberek ezreinek kellett vissza fordulniuk. Soha. sohasem hittem volna, hogy ez a fejletlen sporttal bíró Marosvásárhelyen lehetséges legyen." (Sporthírlap, 1919. október 6.)


A román katonai vezetés nem nézte mindezt jó szemmel, így 1919 nyarán betiltott mindennemű sportaktivitást, és ez a zárlat közel egy évet tartott. Csak 1920 nyarán éled újra az erdélyi nagyvárosok ban elsőként az atlétika, és ezt követte rövid időn belül a labdarú gás, illetve a korcsolyázás. Hamarosan igen élénk sportélet kezdett kialakulni Erdélyben, kerületi labdarúgó, atlétika, korcsolya, vívás, torna, úszás, tenisz, vízipóló, sí, jégkorong vagy birkózóversenyeken. A trianoni döntést megelőzően a román királyságban (úgynevezett Regát) nem létezett komoly, magas szintű sportélet, példa erre, hogy az olimpiai mozgalomban Románia részt sem vett az 1924-es játékokig, Erdély, Partium, Bánát, illetve Máramaros területének sportegyesület a magyar sport szerves részét képezték, a Kolozsvári 

Egyetemi Atlétikai Club, a Temesvári Atlétikai Club vagy az Aradi Atlétikai Club olimpikonok és országos bajnokok sorát adta 1918 előtt. Ám ez a fejlett magyar, szász, sváb sportélet 1920-ban egy rendezetlen új világban találta magát, és méltón hitte, hogy majd a román 

sportélet felnőhet mellé, vagy legalább partner lesz a fejlődésben Ehelyett egy etnikai alapú konfliktus alakult ki, amelyből az új győztes" kerülhetett ki nyertesen. A forgatókönyv minden városban igen hasonló volt. Elsődlegesen megtörtént az állami apparátus és intézmények birtokba vétele, melynek az ideológiai háttere a„helyreállító igazságosság elve volt, a visszatérés a természetes határokhoz". Az intézményekbe beözönlő románság természetesen átvett vagy államosított minden rendelkezésre álló forrást. Tehát első lépésben - ott. ahol a sportinfrastruktúra számára a telket a magyar állam biztosította, azonnal megtörtént a román állam által történt átvétel.  Íme egy példa, milyen folyamat állt a kolozsvári Universitatea.  Nem kellett ide törtvény vagy bármilyen más döntés, hiszen ez csak igazságtevés" volt.

 (Egyetem) sportklub alapítása hátterében, amint azt Sabin Tirla, az egyesület futballistája látta:

"Miután 1919. november 15-én visszatértem Cluj-ba, és talál koztam egyetemista társaimmal, barátaimmal és elvtársakkal, kérdezősködni kezdtünk a helyi sportéletről. Így hát mi, néhány oradeai, banati srác, akik már középiskolás korunk óta sportoltunk, találkoztunk más sportoló egyetemistákkal, és együtt úgy döntöttünk, valamilyen közös tevékenységbe kezdünk. Kimentünk a sportpályára, ahol kiderült, hogy a magyarok idejében mindig is volt az egyetemistáknak sportklubjuk, nevezetesen a KEAC (Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club). Próbáltuk felvenni a kapcsolatot a képviselőkkel és a vezetőikkel, de nem jutottunk dűlőre. Néhány kísérlet és némi hadakozás árán sikerült elfoglalnunk a pálya területén található öltözőiket, és ezzel megszületett az „U" Cluj Sportklub." (Florin Faje: Az erdélyi foci az első világháború után. 2000 irodalmi és társadalmi havilap, 20137-8.)

Második lépésben megalakultak a helyi román egyesületek, melyeknek be kellett lakni a rendelkezésre álló sporttereket. Ahol lehetett, a módszer a magyar egyesület kirekesztése volt, ahol erre nem volt lehetőség, ott a közös használat" elvét alkalmazták. 

 

Forrás: Erdély sportéletének nehézségei Trianontól a második bécsi döntésig 2020. 90,91 oldal

 

Folytatjuk