Nyomtatás


Román járőrök a Nagykörúton (fotó: budapestcity.org)

A román művelődési minisztérium úgy gondolta, hogy folytatni kell az ünneplést, hadd tudja meg a 21. századi idős, ifjú és gyermek a hős tetteket amelyek végbementek száz éve. Úgy gondolják érdemes megünnepelni Erdély után Budapest megszállását. A minisztérium szerint erre méltó ünnep nap lenne augusztus 4-e, Ekkor vonult fel Budapesten a román hadsereg.

 

Tény, hogy a román hadsereg bevonulása véget vetett a kommunista diktatúrának, de a bevonulásnak és a kegyes felszabadításnak az ára is megvolt a román katonaság kirabolta Budapestet és a nagyobb városokat. Elképzelhető, hogy nem lesz a rekvirálásokról. Közben Erdélyben is megkezdték még a végleges döntés előtt a berendezkedést és a román adminisztráció beköltözött mindenüvé. Felettébb érdekes, hogy nem kötelezik minden településen megünnepelni azt a napot mikor átvették a helység vezetését.

A mai Magyarország területére bevonulva igaz, hogy olyan középkori módszerekre nem adtak parancsot mint a szabad rablás de meg se akadályozták. A korabeli román vezetés úgy gondolta, hogy a történelmi Magyarországon egészen addig felhalmozott értékekből Erdély révén arányos rész illeti meg Romániát. Ide értve készterméket, gyárat, műkincseket, gyakorlatilag mindent, ami Magyarországon fellehető volt, (ugyan így gondolkodtak a szlovákok és csehek is), nekifogtak összeszedni mindent, ami mozgatható volt, gyárakat szereltek le, állatokat raktak vagonokba, persze vagonostól vittek, Benda Jenő újságíró, aki tudósítóként részt vett a trianoni tárgyalásokon írja visszaemlékezésében, a tárgyaló bizottság utaztatása kapcsán:

Nyolcvanegynehány szalonkocsija volt a magyar államnak – mondja nekünk Praznovszky Iván, amikor a békevonat összeállítására tereljük a szót. - A románok egyetlenegyet sem hagytak meg belőlük. Minden könnyebbség és minden előny, amit gróf Apponyinak nyújtani tudunk, annyi, hogy egy úgynevezett „udvari kísérőkocsiban” helyeztük el. Ezt a kocsit azonban már úgy kellett visszalopnunk a románoktól…”

Annyira elfajult a rablás, hogy az antant emberei léptek közbe, hogy megállítsák, de erről később lesz szó.

 Vittek mindent ami mozgatható, nem kíméltek sem állami sem magán vagyont (néhány példa)

A megszálló hadsereg teljes üzemeket szerelt le és szállított haza, vidéken gabonakészleteket és jelentős állatállományt gyűjtött össze s irányított Románia felé, különféle mezőgazdasági eszközökkel, szerszámokkal együtt. Nem mellesleg azokon a vasúti szerelvényeken, amelyeket a MÁV-tól vett el. Miszlay Zsolt írása szerint a románok 1140 mozdonyt, kétezer személykocsit és 40 ezer teherkocsit vettek el Magyarországtól. Mardarescu eredetileg négyszáz személy-, s szintén négyszáz teherautót is követelt, üzemképes állapotban. Gabonában pedig 20 ezer vagon búzát és 10 ezer vagon tengerit kért. Egyes források szerint a megszállás során összesen 1,5 milliárd aranykoronányi értéket szállítottak ki hazánkból a román katonai hatóságok. (tudjuk meg a http://tortenelemportal.hu/ írásából)

Így került Romániába több ezer mozdony, vasúti kocsik tízezrei, egész gyárak komplett gyártósorai, vagonszámra cipők, takarók, a legkülönfélébb ipari és mezőgazdasági cikkek, nem utolsó sorban múzeumok gyűjteményei, műkincsek. Bár az antant többször erélyesen követelte a nyilvánvaló szabad rablás leállítását, a román tábornokok erre nem reagáltak.

 

A híres debreceni Arany Bika szálló igazgatója a szállodát ért megpróbáltatásokról így számolt be:

Újabb és újabb rekvirálások nap-nap után. Az egyiknek tojás, a másiknak parafadugó, a harmadiknak üveg, majd tányér, ezüstkés, villa, kanál, ágynemű, teljes ágyfelszerelések, szőnyegek, butorok, pezsgő, bor, konyhafelszerelés és minden, ami csak a nagy szállodában található és el nem rejthető. Az egyik divisió felszerelte magát a mi dolgainkkal s akkor elhelyezték innen s a kölcsönvett ingóságainkat nem hogy egyszerűen magukkal vitték, hanem még arra is volt eset, hogy nekünk kellett a vasúthoz fuvarozni. S jött a másik divisió. S akkor elölről kezdődött a rablás. Cédulákat, bonokat néha adtak, néha nem. Sok esetben az átadott elismervényt a legdurvább fenyegetéssel visszacsikarták. (…) Az ételek, italok árait önkényesen, saját szájuk ízük szerint állapitották meg, mitsem törődve a beszerzési árral.”

Román megszállás – Hajdúböszörményben

A megszálló román hadsereg propagandája szerint nem hódítani, hanem a „bolsevizmus letörése végett” érkeztek. Ennek megfelelően elsőként a vörös uralom vezetőinek átadását követelték. A direktórium helyben maradt huszonhét tagját elfogták és részben Debrecenbe részben pedig Brassóba és Moldvába szállíttatták.

A közbiztonság biztosítása érdekében a rendőrséget és a csendőrséget a helyén hagyták, de szolgálatukat csak fegyverük leadása után kezdhették meg, melléjük pedig román járőr csatlakozott. A polgármester által 1919. augusztus végén írott jelentés szerint a megszállók öt alkalommal tartottak a városban állat és takarmány rekvirálást. Ezek során a lovak és a szarvasmarhák nagy részét elvitték és csak néhány esetben fizettek értük. De a cséplőgépeket is kiszállíttatták a vasútállomásra, amelyeket tulajdonosaik kiválthattak. A „hivatalos” rekvirálások mellett folyamatosak voltak a rablások, mivel a román katonák minden mozdítható értéket hadizsákmányként kezeltek.

 Végül a nyugati hatalmak elégelték meg a rablást

 A nyugati nagyhatalmak végül annyit tettek, hogy egy négyfős (amerikai, brit francia és olasz) tábornoki bizottságot küldtek Budapestre azzal a feladattal, hogy megakadályozza a „túlkapásokat”. Ezt olvashatjuk a 24.hu portál oldalán

Így érkezett 1919. augusztus 11-én Magyarországra az akkor 45 esztendős Harry Hill Bandholtz, mint a bizottság amerikai tagja. Néhány nappal később ki is adta első parancsait a fosztogatás beszüntetésére, az elrabolt javak visszaszolgáltatására.

Megvolt a magánvéleménye is:

Magyarország román megszállásából ítélve, kis latin szövetségeseink egy Mississippi folyóbeli ragadozó hal kifinomult fosztogató étvágyával rendelkeznek, egy fiatal kakukkmadár lovagi ösztönével, s ugyanazzal az igazság utáni vágyakozással, mint amilyen vágyakozást egy tengeribeteg tanúsít sertéshús és bab iránt.

 Történelmi tette” viszont az volt, amikor 1919. október 5-én állítólag lovaglóostorával törve utat a román katonák között megakadályozta, hogy teherautókra pakolják és elszállítsák a magyar Nemzeti Múzeum kincseit. Ő maga naplójában nem írt lovaglóostorról, de nem is ez a fontos:

Tegnap este alighogy felálltunk azon kitűnő lakomák egyike után, amelyekkel Gore százados táplál bennünket, bejelentkezett Horowitz ezredes és elmondta, hogy a románok egy egész konvojnyi teherautóval a Nemzeti Múzeumnál és készülnek elvinni számos művészeti alkotást. … Loree ezredes és egy amerikai katona társaságában visszakísértem Horowitz ezredest a Múzeumhoz, amelyet szoros román őrség vett körül. Az egyik férfi megpróbált megállítani bennünket, de nem szereztünk neki nagy örömöt, mi pedig bementünk az épületbe, s végül előkerítettük az igazgatót.
Úgy körülbelül délután 6 órakor Serbescu tábornok, tisztek és civilek egy csoportja kíséretében megjelent a Múzeum előtt egy tizennégy kamionnyi konvojjal és egy különítmény katonával. Kijelentette, hogy Mardarescu tábornoktól és Diamandi főbiztostól felhatalmazást kapott arra, hogy átvegye az Erdélyből származó tárgyakat és követelte a kulcsokat. Az igazgató tájékoztatta őt arról, hogy a Szövetséges Katonai Bizottság vette át a Múzeum felügyeletét, és hogy nem adja ki a kulcsokat. Serbescu tábornok ezt követően elmondta neki, hogy reggel visszajönnek és amennyiben a kulcsokat nem kerítik elő, erőszakkal viszik el a műtárgyakat.
Mindezért elkértem az igazgatótól a raktár kulcsát és egy darab papírt hagytam ott a következő szöveggel: »Annak, akit megillet – Mivel a Szövetséges Katonai Bizottság felelős a Budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban található valamennyi tárgyért, a kulcsot a soros elnök, Bandholtz tábornok, az amerikai képviselő vette magához.« Mindezt aláírásom követte. Ezt követően Loree ezredessel lepecsételtettem valamennyi ajtót, amelyekre a következőket írattam ki: Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság parancsára pecsételték le.
H. H. Bandholtz, soros elnök, 1919. október 5.

Elképzelhető, hogy ezért nevezik a művelődési minisztérium illetékesei a közlönyükben „termékeny pillanat a román nemzet történelmében” 1919. augusztus 4-ét, mert vittek amit megfoghattak. (Az alábbi képen az alsó kiemelt sor, fotó: g4.ro portál.) A román csapatok nélkül is megdőlt volna a kommunizmus Magyarországon, ebből a szemszögből nézve az eseményeket feltehetjük a kérdést mit lehet ünnepelni a szabad rabláson?

 

Utólag a két világháború között elgondolkodhattak a 19-es eseményeken és nem dicsőséges eseményként látták a megszállást. 1936-ban mikor Harry Hill Bandholtz szobrot állítottak Budapesten, a román diplomácia kiakadt és vehemensen tiltakozott, hogy ne kürtöljék világgá a szoboravatás apropóját. Ám úgy látszik ahogy telnek az évek az akkor lezajlott rekvirálások megint erényként lépnek elő.

 

Szék-helyek összeállítás: Tóth