Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 



Szijjártó: Ukrajnában brutális támadást indítottak a nemzeti kisebbségek ellen

– MTI, Magyar Nemzet, hirado.hu, lokal.hu, fidesz.hu, hirek.sk

Két nacionalista célt tűzött ki maga elé az ukrán kormány: egyik, hogy a kisebbségek ne tanulhassanak, másik, hogy ne beszélhessenek saját nyelvükön – jelentette ki csütörtökön Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Egy más témában tartott sajtótájékoztatón az MTI kérdésére arra reagált, hogy az ukrán alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azt a törvényt, amelyik lehetőséget adott rá, hogy a kisebbségek, ha a 10 százalék fölötti hányadot elérik egy bizonyos térségben, használhassák saját nyelvüket. Miközben Ukrajna támogatást és szolidaritást vár el az európai országoktól, hátba szúrja őket a nemzetiségeik elleni brutális intézkedésekkel - tette hozzá a külügyminiszter.

Bővebben: Nemzeti sajtófigyelő 2018.03.02.



– MTI, Magyar Idők, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Origo, HVG, Index, Mandiner, 444.hu, 24.hu, VS.hu, 888.hu, 168 óra, Maszol.ro, Hírek.sk, Kárpátalja.ma, OrientPress, Webrádió

Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős részben kiégett. Az elkövetők közép-európai idő szerint éjjel két óra tájban betörték a KMKSZ-székház járdára néző egyik ablakát, és robbanószerkezetet vagy gyújtópalackot dobtak az épület belsejébe. Az épület földszinti része jelentős részben kiégett, az emeleti helyiségekben nem keletkezett kár. A tűzoltókat a szomszédos irodaépület éjjeliőre értesítette, aki erős robbanásra lett figyelmes, majd az utcára kilépve meglátta a felcsapó lángokat. A rendőrség a délelőtti órákra ígér részletesebb tájékoztatást az incidensről. A mostani egy hónapon belül a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.

Bővebben: Nemzeti sajtófigyelő 2018. 02. 27.



A Miniszterelnökség segítséget nyújt a KMKSZ székházának helyreállításához

– MTI, Magyar Idők, kormany.hu, Lokál, propeller.hu, Webrádió, Kárpátinfo, fidesz.hu, Pannon RTV, vs.hu

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága segítséget nyújt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának helyreállításához - áll Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Grezsa István kormánybiztos keddi közös közleményében. A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága döbbenten áll a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség központi irodáját kedd hajnalban ért támadás előtt és a leghatározottabban elítéli azt - fogalmaznak. Mint írják, Magyarország kormánya minden támogatást megad és minden szükséges forrást haladéktalanul biztosít a károk mielőbbi helyrehozása és annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság érdekeinek képviseletét ellátó KMKSZ a lehető legrövidebb időn belül folytathassa munkáját.

Bővebben: Nemzeti sajtófigyelő 2018. 02. 28.



A diaszpórában működő hétvégi magyar iskoláknak szervez tanácskozást a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága

. – MTI, hirado.hu, kormany.hu, Webrádió

A világban működő hétvégi magyar iskolák csaknem száz képviselője érkezik pénteken Budapestre, a Hétvégi magyar iskolák találkozója című egész napos rendezvényre, amelyet a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága szervez - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel. Az eseményen a többi között az Egyesület Államokban, Kanadában, Latin-Amerikában, Nyugat-Európában, Izraelben, Ausztráliában működő hétvégi magyar iskolák képviselői és a Magyar Diaszpóra Tanács, valamint szakmai ernyőszervezetek vezetői vesznek részt, hogy megosszák a diaszpórában élő magyarok anyanyelvi oktatását érintő tapasztalataikat egymással és az anyaországi képviselőkkel - olvasható a közleményben. A találkozón ünnepi köszöntőt mond Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, majd Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára tart előadást a kormány diaszpórapolitikájáról.

Bővebben: Nemzeti sajtófigyelő 2018. 02. 25.