Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

FUEN: Átlépte az egymilliós küszöbértéket a Minority SafePack polgári kezdeményezés támogatóinak a száma

– MTI, Magyar Idők, Magyar Hírlap, origo.hu, mno.hu, Krónika, maszol.ro, Pannon RTV

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) összesítése szerint átlépte az egymilliós küszöbértéket a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatóinak a száma. A FUEN csütörtöki közleményében arra figyelmeztetett, hogy az egymilliós számot becslésnek kell tekinteni, hiszen ez az online aláírásokból, és a FUEN tagszervezetei által lejelentett, papíron gyűjtött aláírások összesítéséből származik. A szervezet fontosnak tartotta az aláírásgyűjtés folytatását az április 3-án éjfélkor lejáró határidőig.

 

 

Orbán Viktor: most az EU-n a sor!

– MTI, Magyar Idők, Origo.hu, mandinder.hu, pestisracok.hu, hirado.hu, foter.ro, Pannon RTV

Levélben gratulált Orbán Viktor Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének ahhoz, hogy átlépte az egymilliós küszöbértéket a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatóinak száma - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtök este."Örömmel értesültem róla, hogy az európai polgárok kellő számban kimondták: olyan Európát akarnak, amely egységesen kiáll az Európai Unióban élő, őshonos nemzeti kisebbségek mellett. Büszkék vagyunk rá, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és az RMDSZ által közösen elindított nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést aláírók száma átlépte az egymilliót" - áll a levélben. Orbán Viktor felhívta a figyelmet: most már az Európai Unión a sor, hogy eleget tegyen polgárai kérésének.

 

Semjén az aláírások további gyűjtését kéri a Minority SafePack kezdeményezéshez 

– MTI, Magyar Idők, heol.hu, althir.org, hirstart.hu

A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese csütörtökön az MTI-nek Kelemen Hunor nevében is köszönetét fejezte ki a Rákóczi Szövetség felé, amely az aláírások gyűjtését koordinálta. Semjén Zsolt (KDNP) kiemelte: arra kéri a magyarokat, hogy „rendületlenül” folytassák az április 3-i határidőig az aláírások gyűjtését. Előfordulhatnak ugyanis rontott vagy hibás adatok, és ezért szükséges, hogy egy 10 százaléknyi biztonsági tartalék legyen.

 

Nemzetegyesítés ellenzéki szélben

– Borsodi Attila – Magyar Idők

Nekünk kiemelten fontos a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés ügye, mert a nemzet egyharmada Magyarország határain kívül él, akik szeretnének is megmaradni – jelentette ki a Magyar Időknek adott interjújában Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Hozzátette: ugyan a becslések szerint összegyűlt a kezdeményezéshez szükséges egymillió aláírás, de várják a további csatlakozókat, mert a papíralapon kitöltöttek között sok lehet a rontott. A politikus beszélt a választások tétjéről is, ezzel kapcsolatban kijelentette: a kérdés az, hogy folytatódhat-e az a sikeres nemzetpolitika, ami 2010-ben elkezdődött.

 

 

Megnyílt Székesfehérváron a Mecénás és katona című vándorkiállítás

– MTI, hirado.hu

Csütörtöktől Székesfehérváron, az egykori koronázó bazilika romterületén látható a Mátyás király - Mecénás és katona című vándorkiállítás a Mátyás-emlékév keretében. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a vándorkiállítás korszerű módon kívánja bemutatni Mátyás uralkodását a Kárpát-medence tíz pontján, egyszersmind emléket állítva a királynak, aki "egyszerre törekedett naggyá tenni a hazát és munkálkodott annak megvédéséért".

 

Kulturális központ épül – Négymilliárd forintos támogatást nyújt a magyar kormány Sepsiszentgyörgynek

– MTI, Krónika

Négymilliárd forintos (60 millió lejes) támogatást szavazott meg szerdai ülésén Magyarország kormánya a sepsiszentgyörgyi kulturális központ megépítésére. Erről Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet a művelődési centrum leendő helyszínén, a helyi tömegközlekedési társaság udvarán parkoló autóbuszban tartott annak apropóján, hogy a kulturális központot ott fogják megépíteni, ahol jelenleg a vállalat elavult műhelyei és garázsai találhatók – ezeket le fogják dózerolni. Az elöljáró rámutatott: a magyar kormány három év alatt folyósítja a célirányos támogatást. A városrendezési tervre már aláírták az urbanisztikai bizonylatot, a három évig tartó építkezésnek pedig jövő tavasszal látnak neki. A korszerű épületbe a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központ, a Tamási Áron Színház és a Bod Péter Megyei Könyvtár költözhet be.

 

Kárpátaljai magyar szervezetek: nincs megállapodás az ukrán oktatási törvényről

– MTI, Magyar Idők, hirstart.hu

Cáfolta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) csütörtökön közzétett közös nyilatkozatában az ukrán külügyminiszter-helyettes állítását, amely szerint megállapodás jött volna létre az ukrán oktatási miniszterrel a tanügyi törvény kapcsán "a magyar közösséget nyugtalanító problémák megszüntetéséről". Az MTI-hez is eljuttatott közleményükben a magyar szervezetek Olena Zerkal ukrán külügyminiszter-helyettesnek a Novoje Vremja országos ukrán rádióállomás szerda esti műsorában elhangzott kijelentésére reagáltak, amely szerint Lilija Hrinevics ukrán oktatási tárcavezető a múlt pénteken találkozott a kárpátaljai magyar közösség képviselővel, és sikerült megállapodniuk az oktatási törvény kapcsán.

 

 

Magyarország

 

Rákóczi Szövetség: Magyarországon több mint félmillióan támogatták a kisebbségvédelmi kezdeményezést

. – MTI, Magyar Idők, hirado.hu, Krónika

Magyarországon több mint félmillióan támogatták a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést (Minority SafePack), amelynek aláírási határideje április 3-án jár le - mondta a Rákóczi Szövetség főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán. Csáky Csongor közölte: azt gondolják, ez egy sikertörténet, hiszen mind az online, mind a papíralapú aláírások száma szépen növekedett az elmúlt napokban is. Hozzátette: úgy becsülik, a magyarországi aláírások száma 550-600 ezer lesz majd, az európai össz-aláírásszám elérheti az 1,2 milliót.

 

Erdély

 

Minority SafePack: Vincze Loránt büszke az egymillió aláírásra, de még nincs ok ünneplésre

– Krónika

Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a Krónikának elmondta, célul tűzték ki, hogy legalább 10-20 százalékkal túlteljesítik a polgári kezdeményezésekre vonatkozó európai uniós szabályozás által előírt egymilliós küszöbértéket. „Minden kétséget kizáróan elmondhatjuk, hogy a Minority SafePack európai mozgalommá tette a kisebbségvédelmet. Az adatok azt mutatják, hogy több mint tíz országban túlléptük az aláírások területi eloszlására vonatkozó követelményt, így az eddigi sikeres polgári kezdeményezések között is a középmezőnybe kerültünk” – mutatott rá. Vincze örvendetesnek nevezte, hogy olyan országok is bekapcsolódtak – Bulgária, Litvánia, Spanyolország, Lettország –, amelyek nem is tagjai a FUEN-nek, így a kampány elején nem is számoltak azzal, hogy ott is gyűlnek majd az aláírások.

 

Elfogadták: Kálvin Jánosról nevezik el a kolozsvári Farkas utcai templom előtti teret

– Krónika, maszol.ro

Egyhangúlag elfogadta csütörtöki ülésén a kolozsvári önkormányzat Gergely Balázs tanácsos javaslatát azzal kapcsolatban, hogy a kincses városbeli Farkas utcai templom és a Református Kollégium közti teret nevezzék Kálvin János térnek (románul Piaţeta Jean Calvin). A tér átnevezését Gergely Balázs önkormányzati képviselő tavaly kezdeményezte az RMDSZ frakciójának támogatásával, a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére. A javaslattervezetet 2017. október 8-án iktatta a városházán.

 

 

Nagy-Debreczeni Hajnalt delegálta az RMDSZ a TVR igazgatótanácsába

– Krónika

Megalakult a TVR új igazgatótanácsa: a parlament két kamarája együttes ülésén jóváhagyta szerdán Doina Gradea kinevezését a Román Televíziótársaság elnök-vezérigazgatói székébe. Az ülésen jóváhagyták az új igazgatótanácsot, amely Gradeát jelölte a tisztségre – írta az Agerpres. Az RMDSZ Nagy-Debreczeni Hajnalt jelölte az igazgatótanácsba, helyettese Rostás-Péter István. Nagy-Debreczeni Hajnal televíziós újságíróról, aki korábban Kelemen Hunor sajtósa volt, 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, évente közel 44 ezer lejt keresett ott, holott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Nagy-Debreczeni Hajnal kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került. Nagy-Debreczeni Hajnal férjével – aki korábban Kelemen Hunor kabinetfőnöke volt – RMDSZ-alapítványi segítséggel nyitott éttermet Kolozsvár belvárosában.

 

Jogász szakkollégium indul a Sapientia egyetem kolozsvári karán

– MTI, Krónika

Az erdélyi magyarságnak a bírói, ügyészi karokban való alulreprezentáltságán próbál javítani a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem azáltal, hogy az Erdélyi Református Egyházkerülettel közösen jogász szakkollégiumot hoz létre. A lakhatást is biztosító Collegium Iuridicum következő tanévtől kezdi el működését. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem az alap- és mesterképzésen túl eddig is számos program révén próbálta felkészíteni az erdélyi magyar joghallgatókat a bírói, ügyészi karokba való bejutásra, mondta Tonk Márton, a felsőoktatási intézmény kolozsvári karának dékánja a jogász szakkollégium indításának alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Ezek között a budapesti Igazságügyi Minisztérium támogatásával zajló Moór Gyula Programot említette, mely a szakkollégium beindításával teljesedik ki. Úgy vélte, a szakkollégiummal a Sapientia olyan lehetőségeket tud nyújtani a jogászhallgatóknak, amelyeknek nincsen párja a romániai egyetemeken.

 

A Minority SafePack támogatására kérték az ET Önkormányzati Kongresszusát

– maszol.ro

Támogassák a Minority SafePacket – kérte Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsa alelnöke, miután a Régiós Kamara alelnökévé választották Strasbourgban, ahol március 26-28. között tartotta soros gyűlését az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa. Az alelnökség teljes jogú kongresszusi büró tagsággal is jár. A büró tagjai között van Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi német ajkú közösség szenátora is. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnöke elmondta, amióta Románia tagja az ET Önkormányzati Kongresszusának ez az első alkalom, hogy erdélyi magyar alelnöki tisztséget tölt be. Azért fontos a székelyföldi önkormányzatok jelenléte Strasbourgban, az ET Önkormányzati Kongresszusában, mert így hatékonyabban lehet lobbyzni a kisebbségi jogok érdekében.

 

 

– maszol.ro

A Maros megyei tanfelügyelőségnek legkésőbb két héten belül vissza kell állítania a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása előtti állapotokat, így elképzelhető, hogy a tavaszi vakáció után a korábbi felekezeti iskola tanulóinak egy része a vegyes tannyelvű Unirea Főgimnázium diákja lesz. „Most van a legnagyobb gondban a szülők közössége. Nem tudjuk, hogy hova mennek iskolába a tavaszi vakáció után a katolikus gimnázium diákjai. Kevés az információ, az illetékesek elzárkóznak a válaszadástól” – nyilatkozta a Maszolnak Csíky Csengele. A Magyar Szülők Szövetségének elnöke szerint ugyanis esély van arra, hogy vissza kell állítani a felekezeti iskola megalapítása előtti állapotot, így a katolikus gimnázium 1-8. osztályos tanulói az Unirea Főgimnáziumba kerülnek, míg a 9-12-es diákok a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz fognak tartozni. Jelenleg jogilag mindannyian a Bolyaihoz tartoznak.

 

Új utak építésével csalogatnák haza a székelyföldi fiatalokat

– maszol.ro, transindex.ro

Szorosabban összekapcsolják Erdővidéket és Udvarhelyszéket annak a Regionális Operatív Programban megnyert pályázatnak köszönhetően, amelyben közel 63 kilométernyi megyei besorolású utat építenek vagy újítanak fel a következő években. A finanszírozásról szóló szerződést csütörtökön írta alá Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Régió igazgatója, Borboly Csaba és Tamás Sándor, Hargita, illetve Kovászna megye tanácsának elnöke.

 

Jelentős anyagi támogatás a Téglásnak

- Nyugati Jelen

Több mint 650 ezer lejnyi külső támogatást kapott oktatásfejlesztésre a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum a 2017-18-as tanévre – újságolta örömmel Kocsis Attila-Levente igazgató. Bár az összeg nagy részét a magyar kormány biztosította különböző forrásokból, az iskola fenntartásához, fejlesztéséhez a Communitas Alapítvány is jelentősen hozzájárult, összesen közel 42 ezer lejjel támogatva a tanintézmény bentlakó, illetve ingázó diákjait. – A bentlakók, és fél bentlakók költségeinek fedezésére 15 373 lejt kaptunk, ingázásra pedig 26 536 lejt, ami azt jelenti, hogy a Zsil-völgyi, vajdahunyadi és csernakeresztúri diákjaink ingyen utazhattak (napi vagy heti rendszerességgel) az iskolába – magyarázza a tanintézmény vezetője.

 

Tóth László főkonzul: nem elég regisztrálni, szavazni is kell

– szekelyhon.ro

Április 7-én este 10 óráig vehetők át a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusára kért választási levélszavazatok: az érintett 15 ezer külhoni magyar állampolgár kiszolgálására a főkonzulátus munkatársai hosszított programmal dolgoznak – jelezte megkeresésünkre Tóth László főkonzul. Egyébként a világszerte regisztrált 378 ezer személyből 250 ezer erdélyi lehet, s több mint 150 ezer székelyföldi; nagyrészüknek a posta szállítja ki a levélszavazatokat.

 

– Krónika

A decentralizáció a Szociáldemokrata Párt (PSD) választási programjának fontos része, és a minisztereknek kötelező feladat ez irányban dolgozni – jelentette ki csütörtökön Focşani-ban Liviu Dragnea, a PSD elnöke. „A minisztereknek tudomásul kell venniük, hogy amikor elfogadták kinevezésüket, felvállaltak egy kormányprogramot is, amelyben főhelyen szerepel a decentralizáció. Márpedig én azt nem fogom innentől kezdve elfogadni, hogy a minisztérium tisztségviselői mindenféle anyagokat tegyenek eléjük, amiben azt magyarázzák, hogy miért nem lehet ezt megcsinálni. Két nagyon egyszerű eset létezik: vagy vállalják a kormányprogramot, és akkor mindenki a saját területén véghezviszi a decentralizációt, vagy nem vállalja, akkor viszont nincs tovább helye a kormányban. (...) Én meg vagyok győződve arról, hogy minden miniszter megértette, hogy nem lehet tovább játszadozni a decentralizációval” – nyilatkozta az Agerpres szerint Dragnea.

 

Hogy mondják magyarul, hogy Palat administrativ? Megbüntették Tamás Sándor háromszéki tanácselnököt

– Krónika, transindex.ro, maszol.ro, szekelyhon.ro

Megbírságolták a Kovászna megyei tanácselnököt, amiért nem ültetett gyakorlatba egy jogerős bírósági ítéletet, amely arra kötelezi, hogy függessze ki a Palat administrativ „helyes magyar fordítását”. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a Kovászna megyei törvényszék ítélete értelmében Tamás Sándornak az országos minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget kell befizetnie minden nap késésért. A törvényszék március 29-én döntött a magyarellenes megnyilvánulásairól és akcióiról elhíresült Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által kezdeményezett perben. Az indoklás szerint azért rótták ki a bírságot, mert a megyei tanácselnök nem hajlandó a Megyeháza feliratot a Palat administrativ „helyes magyar fordításával” helyettesíteni, ahogyan azt a brassói táblabíróság jogerős ítéletében elrendelte.

 

Fejlesztési tervek a vajdahunyadi magyar háznál

– Nyugati Jelen

Ki kell használni a turizmust, hogy a helyi magyarság is profitáljon Vajdahunyad – és Hunyad megye – magyar történelmi és kulturális örökségéből. Ehhez azonban infrastruktúrára lenne szükség. A Corvin-Savaria magyar ház például nemcsak a közösségi összejövetelek helyszíne lehetne, hanem magyar turisztikai központ is. Ferenczi István helyi sikeres vállalkozó, a kohászvárosi RMDSZ szervezet és a magyar házat működtető Corvin-Savaria társaság elnöke legalábbis ezt célozza meg.

 

A Néppárt is segít a levélszavazásban

– szekelyhon.ro

Sokan vitatják, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak van-e jogunk szavazni Magyarország jövőjét meghatározó kérdésekben. Igenis van, és erősíteni kellene ezt a tudatot bennünk, erdélyiekben. Sőt, igazából ott kellene legyen a helyünk, saját képviselőink kellene legyenek az országgyűlésben” – fogalmazott Kolcsár András, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke. A gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatón Tőkés Lehel gyergyószéki EMNP-elnökkel közösen az április 8-i választásokat megelőző munkát összegezték, és a soron lévő feladattal, a levélszavazatok begyűjtésével kapcsolatos tudnivalókat ismertettek.

dély

Civil összefogás román állami támogatás helyett

– szekelyhon.ro

Közel 11 millió forint értékű, korszerű számítástechnikai felszereléssel gazdagodott a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium. A pályázó Studium Alapítvány ezzel a román állam oktatásügyi feladatainak egy részét teljesítette. A Studium Alapítvány továbbá egy hatmillió forintos pályázatot is megnyert a Római Katolikus Gimnázium részére, de mivel a Maros Megyei Tanfelügyelőség az iskola megszüntetése mellett döntött, a pénz lehívására már nem adódott lehetőség.

 

Magyarországi választások: ezt fontos tudni az erdélyi szavazóknak

– maszol.ro

Akadozva jutnak el a magyarországi szavazói levélcsomagok Bukarestből a megyei postahivatalokhoz. Az RMDSZ arra kéri az erdélyi választókat, figyeljék a postaládájukat, és haladéktalanul jutassák hozzájuk a levélszavazatukat. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szombaton a Facebook-oldalán arra figyelmeztetett: a korábbi alkalmakhoz viszonyítva is kevesebb szavazói levélcsomag érkezett meg Erdélybe. A politikus érthetetlennek tartja, hogy Magyarországról elindultak a küldemények, Bukarestből viszont akadozva érkeznek a megyei postahivatalokhoz, ezért sokan nem kapták még meg.

 

Magyarországon több mint félmillióan támogatták a Minority SafePack kezdeményezést

 – MTI, Krónika

Magyarországon több mint félmillióan támogatták a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést (Minority SafePack), amelynek aláírási határideje április 3-án jár le – mondta a Rákóczi Szövetség főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán. Csáky Csongor közölte: azt gondolják, ez egy sikertörténet, hiszen mind az online, mind a papíralapú aláírások száma szépen növekedett az elmúlt napokban is. Hozzátette: úgy becsülik, a magyarországi aláírások száma 550-600 ezer lesz majd, az európai össz-aláírásszám elérheti az 1,2 milliót. Ez azt jelenti – folytatta a főtitkár –, hogy kellő tartalék lesz az aláírásokban, amikor a nemzeti hatóságok ellenőrzik azok hitelességét. A számokból az látszik, hogy az egymillió szükséges aláírás biztosan meglesz” – jelentette ki.

 

Választás: az EMNP szerint már nem érdemes a román postára bízni a levélszavazatokat

– Krónika

 

Nem ajánlja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a magyarországi országgyűlési választáson szavazásra jogosult erdélyi magyaroknak, hogy postai úton küldjék el levélszavazatukat, ez ugyanis valószínűleg nem érne el időben Magyarországra. Az alakulat az április 8-ai országgyűlési megmérettetéssel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a postai úton visszaküldött levélszavazatoknak legkésőbb április 7-ig meg kell érkezniük a Nemzeti Választási Irodához (NVI). Tekintettel arra, hogy az említett határidőig kevesebb, mint egy hét van hátra, illetve hogy a keleti rítusú húsvét miatt április 6-a, péntek munkaszüneti nap lesz Romániában, a postai úton visszaküldött levélszavazatok biztosan nem fognak időben Budapestre érni, így azok érvénytelenek lesznek. Az EMNP közleménye szerint számos panasz érkezett arra vonatkozóan, hogy nem kézbesítettek ki minden levélcsomagot, sőt előfordult, hogy akár egy háztartáson belül sem érkezett meg minden családtag választási küldeménye.

 

Magyar alkotmánybíró: nem szerzett jog a határon túliak szavazása

– maszol.ro

Az utóbbi időben – a választások közeledtével – ismét közbeszéd témájává vált a határon túli magyarok szavazásának a kérdése. Az egyik oldalon vehemensen fogalmazódik meg, hogy aki nem Magyarországon él, az ne szavazzon, tehát ezt a jogot meg kell vonni. Ettől némiképp eltérő álláspont, amely szintén a szavazati jog korlátozását célozza, de „jó szándékkal”, miszerint ezzel oldható volna a feszültség, amely megterheli egyfelől az anyaországi és a határon túli magyarok, másfelől a magyarok és a szomszédos országok viszonyát. Mindkettővel szögesen ellentétes az a pozíció, amely szerint (még ha az ezt vallók történetesen nem is értenek egyet a határon túliak szavazásával, vallják, hogy) „márpedig demokrata szerzett jogot nem von meg”.

 

Felvidék

 

Gál Gábor igazságügyi miniszter felgyorsítaná a bírósági eljárásokat

– bumm.sk

Gál Gábor (Híd), az új igazságügyi miniszter néhány részleges lépésre készül, amellyel szeretné megállítani azt a több éves negatív tendenciát, miszerint a bírósági eljárások egyre tovább tartanak. Gál ezzel az igazságügyi tárca statisztikájára reagált, amelyből kiderült, hogy a bírósági eljárások időtartama a tavalyi évben is hosszabbodott. „Foglalkoznunk kell a bírói foglalásokkal, a félretett ügyekkel, ami számos részfeladatot jelent” – közölte a miniszter szerdán (március 28.), a kormányülés után. Szerinte a cégnyilvántartás előkészített reformja is fontos előrelépés lesz az ügyben. A cégek nyilvántartásával újabban már csak egy vagy két bíróság fog foglalkozni. 

 

Jubilált a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny szlovákiai döntője

– bumm.sk

Március 28-án Érsekújvárott, a Csemadok székházban tartották meg a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny szlovákiai országos döntője. Az esemény 20 éves jubileuma alkalmából a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége jutalomban részesítette azokat a pedagógusokat, akik segítettek a verseny megszervezésében, lebonyolításában, illetve azokat, akik diákjai a korábbi megmérettetéseken a döntőben jól szerepeltek.

 

 

Hatszor merült le a Szent István csatahajóhoz Zetényi Csukás László

– bumm.sk

Zetényi Csukás László 1994 szeptemberében egy osztrák-német expedíciós csapat tagjaként hat alkalommal merült le az első világháborúban elsüllyesztett legnagyobb magyar csatahajóhoz, a Szent Istvánhoz. A búvárkutató a dél-komáromi Múzeumbarát Kör meghívására tartott előadást a 20 ezer tonnás monstrum tragédiájáról és megtalálásáról.

 

Erdő Péter bíboros a kassai Kartizász kápolnának adományozta Salkaházi Sára ereklyéjét

– bumm.sk

Erdő Péter bíboros a napokban a kassai Főegyházmegyei Karitász kápolnájának adományozta Boldog Salkaházi Sára ereklyéjét – tájékoztatott csütörtökön Adriana Čurajová, a Főegyházmegye Karitászközpontjának PR-menedzsere. A budapesti és esztergomi érsek, Magyarország prímása az ereklyét Bernard Bober kassai érsek-metropolita, valamint a Szociális Testvérek Társasága rend nővérei és több pap jelenlétében adományozta a Boldog Salkaházi Sárának szentelt kápolnának.

 

Idén is érdemes lesz kilátogatni a Komáromi Napokra

– Felvidék Ma

Immár huszonhetedik alkalommal rendezik meg Észak- és Dél-Komárom közös ünnepét, a Komáromi Napokat április 26. és május elseje között. A déli régió egyik legnagyobb rendezvényén idén is számos élmény várja a látogatókat. Gasztronómiai különlegességek piaca, street food, borutca, sörsátor, komoly- és könnyűzenei koncertek, valamint gyermek- és hagyományőrző programok gondoskodnak a dicsőséges tavaszi hadjárat emlékére létrehozott rendezvénysorozat sokszínűségéről.

 

Helyesírásból egyesre vizsgáztak

Immár két évtizede, hogy rendszeresen megrendezik a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyt. Az Érsekújvárott megtartott döntőn újra bebizonyosodott, hogy a diákok számára még mindig fontos az anyanyelv ismerete. „A helyesírási verseny a számos megmérettetés közül egyike a legigényesebbeknek, mintegy a magyar nyelv és irodalom olimpiája. Mindannyian, akik itt vannak, ebben kitűnők. Vannak olyan pedagógus kollégák, akik nem csak az országos döntőig, de a Kárpát-medencei versenyre is eljuttatták a gyerekeket. Ők az elmúlt húsz év során arany oklevélben részesültek. Most, a jubileum kapcsán a pedagógusszövetség is szeretne ezekről a kollégákról megemlékezni, szebbé, emlékezetessé tenni ezt a huszadik alkalmat” – üdvözölte a jelenlévőket Novák Mónika, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola igazgatónője.

 

 

Palóc húsvét a füleki várban

– Új Szó

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Palóc húsvétot Fülek várában hétfőn; a programra tojásdíszítéssel, népi hangszerek készítésével, és disznóvágással is várják az érdeklődőket - tájékoztattott a Füleki Városi Művelődési Központ igazgatója. Illésné Kósik Andrea elmondta: a látogatók a kézműves foglalkozásokon kipróbálhatják a tojásdíszítést, a gyékényezést, a mézeskalács-díszítést, vagy a népihangszer-készítést, de arcfestés, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok, lovagoltatás, gyermek íjászverseny és mesekuckó vár rájuk.

 

Felújításokra kap pénzt a pozsonyi magyar múzeum a kulturális tárcától

– Felvidék Ma

A kulturális minisztérium idén lényegesen nagyobb támogatást ad a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának, mint tavaly. A kiemelt jelentőségű projektjein belül az alsósztregovai Madách-kastély 100 ezer euró, a Brämer-kúria pedig 180 ezer euró támogatáshoz jutott. „A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma dolgozói olyan szaktevékenységet végeznek, amely a legmagasabb szinten is elismert, ezt szeretnénk megőrizni és bővíteni. A múzeum létrejöttének 15. évfordulója alkalmából fontosnak tartottuk, hogy megvalósuljon az alsósztregovai Madách-emlékmű és park megújítása” – mondta Rigó Konrád kulturális államtitkár.

 

Martin Vivien célja a lévai magyar fiatalok bevonása a közösségi életbe

– Felvidék Ma

A kárpátaljai Zápszony településről érkezett Lévára Martin Vivien. A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa immár fél éve tevékenykedik a szórvány magyar vidéken. Feladatairól, tapasztalatairól, az eltérő külhoni magyar helyzetről és szemléletről is beszámolt, válaszolva a Felvidék.ma kérdéseire.

 

A békére találás ideje Érsekkétyen

– hirek.sk

A Via Nova Ifjúsági Csoport első ízben szervezte meg húsvétváró rendezvényét a tájházban. Ebben több szervezet is segítségükre volt, mint például a Csemadok, a sportszervezet, a Magyar Közösség Pártja. „Célunk ezzel a rendezvénnyel is, összefogni az embereket, hogy kicsit másra is tudjanak gondolni, ne csak a botrányokkal tarkított elmúlt időszakra, amelyekkel teli volt a sajtó” – mondja Farkas Attila, a helyi MKP elnöke. „A húsvét az öröm, a békére találás ideje, ezért hívtunk mindenkit – gyermekeket, szülőket, nagyszülőket –, hogy közösen hangolódjunk az ünnepi „húrokra”. Reggeltől tojást festünk, most jön a nap fénypontja – az ovisok és iskolások tojásokat keresgélhetnek az udvaron –, de itt vannak a báránykák és nyuszimama is a kicsinyeivel. Szóval, móka és kacagás.”

 

 

10 év küzdelem után végre megépülhet a helembai Ipoly-híd

– hirek.sk

Az Ipoly-hidakról írt legutóbbi írásában az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke, Farkas Iván arról tájékoztatott, hogy a Helemba és Ipolydamásd között megépítésre váró Ipoly-híd ügye megtorpanhat, hiszen a szlovák kormány egymást követő két kormányülésén sem hagyta jóvá, majd levette napirendjéről a híd 2012-ben megkötött kormányközi megállapodásának módosítását. Tették ezt annak ellenére, hogy a műszaki paraméterek módosítását a szlovákiai oldal kérte.

 

I. Húsvéti Keresztény Családi Kerékpártúra

– Felvidék Ma

Az eső sem riasztotta el március utolsó napján az I. Húsvéti Keresztény Családi Kerékpártúra résztvevőit Szőgyénben, hogy részt vegyenek azon a találkozón, amelyet a Csemadok helyi alapszervezete és a Mária Légió szervezett. A résztvevők a kerékpártúra alkalmával a falu határában levő szakrális helyeket keresték fel és tekintették meg. A találkozó megnyitóját húsvét nagyszombatján a helyi Nagyboldogasszony templomban tartott szentségimádsággal kezdték, ahol dr. Farkas Zsolt atya fogadta és köszöntötte a keresztény családi kerékpártúra résztvevőit.

 

Simoncsics Sára: A Nagykürtösi járást összetartó magyar közösségek lakják

– Felvidék Ma

A szegedi Simoncsics Sára a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként tavaly szeptember óta a Nagykürtösi járás magyar közösségeiben tevékenykedik. Munkájával a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányt segíti. Sárát az elmúlt közel fél év tapasztalatiról, további terveiről, a járásbeli szórvány magyar közösségekről is kérdezte a Felvidék.ma.

 

Magyar Majális Dunaszerdahelyen

– Felvidék Ma

Hat év után újra lesz Magyar Majális Dunaszerdahelyen, melyet a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya mellett működő ifjúsági csoport szervez nagy lendülettel és lelkesedéssel. Erről beszélgettünk az ifjúsági tanács elnökével, Sátor Veronikával.

 

Vajdaság

Mától lehet beíratni a gyerekeket az általános iskolák első osztályba

- Szerbiai RTV, Pannon RTV

Az Oktatási Minisztérium adatai szerint szeptemberben 65 510 új diák foglalja el helyét az iskolapadokban. Május 31-éig azokat a gyerekeket lehet iskolába íratni, akik 2011 március 1-je és 2012 február 28-a között születtek. A szülőknek az iskolákba a gyerekek anyakönyvi kivonatát, a lakhelyet igazoló dokumentumot, az orvos által kiállított igazolást, valamint az iskoláskor előtti intézménytől kapott dokumentumot kell magukkal vinniük.

 

- Pannon RTV

A hagyományhoz híven már éjfél után elindult a csapat, így nem sokat alhattak a helyiek. A leányok népviseletbe öltözve, hímes tojással, ajándékokkal és húsvéti finomságokkal várták a fiúkat. Hangos nótaszó kísérte a locsolkodókat Kupuszina utcáin. A legények már éjjel elkezdték járni a lányos házakat

 

Egyedülálló húsvéti szokás Vajdaságban

- Pannon RTV

Húsvéthoz számos hiedelem és hagyomány fűződik. Krisztus katonái, illetve a szent sír folyamatos őrzése a templomban Vajdaságban csak Szenttamáson szokás. A hagyományt először a múlt század elején jegyezték fel, majd kisebb–nagyobb megszakításokkal a mai napig megtartották.

 

Egymilliárd dinár a termelői szövetkezeteknek

– Magyar Szó

A termelői szövetkezetek erősítése elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy a hazai mezőgazdasági termelők versenyképesek legyenek és fennmaradjanak a piacon, az állam támogatása is kell azonban ahhoz, hogy még több szövetkezet alakuljon még több taggal a falvakban, értettek egyet pénteken Újvidéken a Vajdasági Szövetkezeti Szövetségben megtartott tanácskozáson, melyen a témával foglalkozó köztársasági, tartományi, akadémiai tisztségviselők vettek részt.

 

Új határátkelőhely nyílik ma Szerbia és Magyarország között

– Pannon RTV

Bácsszentgyörgy és Haraszti között nyílik határátkelőhely.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági- és külügyminiszter, valamint Ivica Dačić szerb külügyminiszter közösen nyitja meg a Bácsszentgyörgy és Haraszti közötti határátkelőhelyet.

 

 

Kárpátalja

 

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház is részt vesz az V. Keresztény Színházi Fesztiválon

. – karpatalja.ma

Április 6. és 13. között az idén ötödik alkalommal rendezi meg az Újszínház a Keresztény Színházi Fesztivált, amelyen a vidéki művészek vendégjátéka mellett több külföldi produkciót is láthat a közönség Budapesten. A Keresztény Színházi Fesztivál célja, hogy színes és változatos programokkal minél szélesebb réteghez szóljon a színház nyelvén – olvasható az Újszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

Horvátország

 

Botrányos pénzelosztás a Hercegszőlősi járásban

- kepesujsag.com

Összesen 1000 kúnát kaptak a HMDK-s szervezetek a Hercegszőlősi járás által kiírt idei pályázaton, miközben a járás területén működő MESZ közeli egyesületeknek összesen 130 ezer kúnát ítéltek oda. Ráadásul egyikük a József Attila MKE, amely nem számolt el a zágrábi Kisebbségi Tanács felé a 2016. évi programjaira jóváhagyott 74 ezer kúnányi állami támogatással.

 

Folytatódnak a milliós építkezések

– kepesujsag.com

Tavaly adták át a dályhegyi és a szentlászlói kultúrotthont, a laskói Ifjúsági Otthont és a pélmonostori Magyarok Otthonát. A HMDK-vezetőség ígéretéhez híven idén is folytatódnak a milliós beruházások. Jól haladnak a sepsei magyar ház renoválásával, a várdaróci tájház környéke is tovább szépül, Bellyén épül a háromszintes médiaközpont. A laskói ifjúsági otthon mellékhelyiségei is megújultak, és végre a kórógyi művelődési ház felújítása is megkezdődött. Hamarosan pedig az eszéki magyar iskolaközpont kollégiumának az építése is elkezdődhet.

 

A magyar Országgyűlés hivatalának külügyi igazgatósága Zágrábban

– kepesujsag.com

Dr. Sárdi Péter, a külügyi igazgatóság vezetője, valamint Pappné Farkas Klára, a parlament Nemzeti Integrációs Irodájának főosztályvezetője vezetésével a magyar Országgyűlés Hivatalának Külügyi Igazgatósága Zágrábban szakmai konzultáció céljából tett látogatást horvát száborbeli partnereinél.

 

Kórógyi népdalokat énekelt a magyar parlamentben

– kepesujsag.com

Dezső Regina gyerekkora óta számos műsorban, versenyen mutatta meg tehetségét népzenei szólóének kategóriában. Legutóbb a magyar parlament épületébe kapott meghívást, ahol szülőfaluja, Kórógy népdalhagyományából adott önálló műsort. Két évvel ezelőtt Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke nyitotta meg a Vukovári Magyarok Egyesülete székházát. Az avatóünnepségen Dezső Regina is énekelt, s a magyar küldöttség akkor ígéretet tett neki, hogy szereplésre hívja őt a budapesti parlamentbe.

 

Őrvidék

Időutazás a „Burgenland Heute” adásában

 –  volksgruppen.orf.at

30 éve, 1988. május 2-án jelentkezett először a tartomány híreit összefoglaló képes híradó. Az ORF Burgenland munkatársai ezért a tévéarchívum mélyére ástak, és április 1-től 30 napon át újra felidézik az elmúlt évtizedek történeteit.

 

Jubilálnak a felsőőri magyar néptáncosok

– volksgruppen.orf.at

55 éves idén a Felsőőri Református Ifjúsági Olvasókör Néptánccsoportja. Az együttest 1963-ban alapították, hogy a térség magyar néptáncörökségét a következő generációknak is át tudják adni. A jubileumot fesztivállal ünneplik júniusban.

 

Véssük szívünkbe: békesség néktek!”

– volksgruppen.orf.at

Nem véletlen, hogy a Húsvét a keresztyén hit legfontosabb ünnepe: olyan csoda történik meg, ami szinte hihetetlen, mégis ez a hit alapja – mondta húsvéti rádióüzenetében Németh Kitti, az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet helyettes lelkésze.nemzeti