Dragnea Szijjártónak is megígérte, kedden a szenátusban előrébb jutott a vásárhelyi iskola ügye

– MTI, Krónika, transindex.ro, maszol.ro, hirado.hu

Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke megerősítette kedden, hogy alakulata támogatja a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítását. A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus újságírók kérésére számolt be arról, miről tárgyalt Szijjártó Péterrel, akit hétfőn házelnöki irodájában fogadott. Dragnea beszámolója szerint megígérte a magyar külügyminiszternek, hogy a kormánytöbbség megszavazza a szenátusban, majd kihirdetésre küldi az államfőnek a marosvásárhelyi iskola újraalapításáról szóló, az RMDSZ által előterjesztett törvénytervezetet. A jogszabályt tavaly december végén a képviselőház már elfogadta, a szenátus tanügyi bizottsága pedig éppen kedden szavazta meg a római katolikus iskola újraalapításáról szóló RMDSZ-es törvénytervezetet.

 

 

Átadták Magyarország új nagykövetségi épületét Pozsonyban

– MTI, Origo.hu, Lokál, Webrádió, hirek.sk, Felvidék Ma, Új Szó, bumm.sk

A visegrádi négyek - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - a legsikeresebb csoport Európában, Szlovákia pedig Magyarország barátja és fontos szövetségese - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Magyarország pozsonyi nagykövetsége új épületének átadásán. A magyar diplomácia vezetője Menyhárt Józseffel, az MKP elnökével is egyeztetett a nap folyamán. A magyar diplomácia vezetője köszöntőjében rámutatott: a most átadott új épület végre méltó módon fejezi ki, hogy mit gondol Magyarország a Szlovákiával való kapcsolatáról, azt, hogy olyan barátként és fontos szövetségesként tekint rá, amelyhez "félmillió szállal" és "olyan sikertörténetekkel kötődik, mint a V4".   

 

Jogerősen érvénytelenítette a táblabíróság a katolikus gimnáziumot létrehozó határozatot

– MTI, maszol.ro, transindex.ro, szekelyhon.ro

A Marosvásárhelyi Táblabíróság keddi ítéletében jogerősen érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015 augusztusában létrehozta a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot, és ebbe sorolta be a Bolyai Farkas Gimnázium és az Unirea Főgimnázium egyes osztályait. Az ítéletnek a romániai bíróságok portálján közölt kivonata szerint a táblabíróság elutasította a katolikus gimnázium és a szülők egyike által benyújtott fellebbezést a Maros megyei törvényszék korábbi ítélete ellen. A fellebbező szülőt képviselő Kincses Előd ügyvéd elkeserítőnek tartotta az ítéletet, mely - szerinte - minősíti a romániai jogállamiságot. Csíky Csengele, a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője viszont úgy vélte: az ítélet akár kedvezőnek is tekinthető, hiszen "eltakarítja" a régi intézmény jogi maradványait a megalapítandó új útjából.

Vezető hírek

 

Kárpátaljai magyar festők munkáiból nyílt kiállítás Bonyhádon

– MTI, Kormany.hu, Kárpátalja.ma

Kárpátaljai magyar festők alkotásaiból nyílt kiállítás kedden Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A megnyitón a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: Kárpátalja a nemzetpolitika kiemelt területe, a kormány az elmúlt években több programot indított az ott élő magyarság megsegítésére. Potápi Árpád János a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban kárpátaljai magyar festők alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitóján hozzátette: a magyar kormány az óvodásoktól az egyetemi tanárokig, az egészségügyi dolgozókig minden kárpátaljai magyart segít abban, hogy "ne hagyja el szülőföldjét, és Kárpátalján a magyarságról ne csak most, hanem a jövőben is tudjunk beszélni".

 

Az EBESZ kisebbségi főbiztosa Kárpátalja vezetőivel egyeztetett

– MTI, Magyar Idők, Origo.hu, karpatalja.ma

Az új ukrán oktatási törvénynek kiegyensúlyozottnak kell lennie, és biztosítania kell a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogát az anyanyelven történő tanuláshoz, egyúttal biztosítania kell az államnyelv megfelelő szintű tanulását - jelentette ki Lamberto Zannier, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa kedden Ungváron, ahol Kárpátalja megye vezetőivel és az ukrán külügyminiszter-helyettessel egyeztetett az új ukrán oktatási törvény alkalmazásáról. A kisebbségi főbiztos a megbeszélésen azt mondta, az oktatási törvényt meg kell vitatni a közösséggel, megfelelő módon kell tájékoztatni róla, hogy elkerülhető legyen a vele kapcsolatos viták politizálódása. A törvénynek kiegyensúlyozottnak kell lennie, és biztosítania kell a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogát az anyanyelven történő tanuláshoz, egyúttal biztosítania kell az államnyelv megfelelő szintű tanulását - hangsúlyozta.

 

Az ukránosítás újabb példája: Lilija Hrinevics levelét megírta

– karpatalja.ma

Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának vezetője 2018. február 1-jei keltezéssel 1/9-74. iktatási számmal levelet küldött a megyei állami közigazgatási hivatalok oktatási osztályainak. Sajnos – ismerve az ukrán nyelv- és oktatáspolitika céljait és törekvéseit – a levél tartalma nem szokatlan. A hivatalos miniszteri levél első bekezdésében ugyanis az áll, hogy „Ukrajna Alkotmánya és oktatási törvénye értelmében az oktatási folyamat nyelve az oktatási intézményekben az államnyelv”. A kétoldalas hivatalos levél szerint az oktatási intézmények dolgozóinak – az óvodától az egyetemig, illetve az intézményvezetőktől kezdve a pedagógusokon, adminisztratív munkatársakon és portáson át egészen a takarítókig – munkaidőben az államnyelvet kell használniuk, az órákon kívül is.

 

Magyarország

Magyarságból jeles

– Nagy Ida – Demokrata

Hányatott történelmünk okán világnemzet lettünk. Dél-Afrikától Alaszkáig országok tucatjaiban élnek magyar közösségek, tagjaik komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy fenntartsák hétvégi iskoláikat, gyermekeik, unokáig megőrizzék nemzeti identitásukat. Az iskolákban tanítok képzését a Balassi Intézet szervezi.

(A cikk teljes terjedelmében a Demokrata 2018. február 7-i számában olvasható)

 

Erdély

 

Szerdán dönt a szenátus a marosvásárhelyi római katolikus líceum megalapításáról

– Krónika, transindex.ro

Döntő házként tárgyalja szerdai ülésén a szenátus a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum létrehozására vonatkozó törvényjavaslatot, miután a képviselőház első fórumként múlt év decemberében már elfogadta azt. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a ház tanügyi bizottsága – módosító javaslatok megfogalmazása mellett – pozitívan véleményezte a tervezetet. Az elfogadott szöveg értelmében „a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum részleges kettéosztásának eredményeként, az országos oktatási rendszer keretében létrehozzák a magyar tannyelvű II Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumot, amelynek Marosvásárhelyen lesz a székhelye, a Mihai Viteazul utca 15 szám alatt, a B épületben”. A jogszabály elfogadásától számított harminc napon belül a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak fel kell vennie a líceumot a város iskolahálózatába, amelynek az 2018 - 2019-es tanévtől kezdődően lesz része.

 

Eltűnt a szemet szúró kétnyelvű megyehatárjelző tábla

– MTI, Krónika, transindex.ro, Bihari Napló, Nyugati Jelen

Eltűnt a Maros és Fehér megye határában korábban elhelyezett kétnyelvű megyehatárjelző tábla, amelynek levételére korábban Florin Roman, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Fehér megyei képviselője szólította fel a Maros megyei önkormányzatot. A tábla eltávolítását a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Marius Paşcan jelentette be kedden egy fotóval ellátott Facebook-bejegyzésben, melyben azt állítja, a magyar feliratot is tartalmazó megyehatárjelzőt Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnökének utasítására távolították el.

 

Péter Ferenc tanácselnök: visszakerül a kétnyelvű tábla Maros megye határába

– maszol.ro, transindex.ro, Krónika

Hamarosan visszakerül Maros megye határába a „Fehér megye” feliratú tábla, amelyet azért távolítottak el, mert korábban tévedésből Fehér megye közigazgatási területére került – tudta meg a maszol.ro kedden Péter Ferenc Maros megyei tanácselnöktől. Péter Ferenc a Maszolnak elmondta: nem ő adott utasítást a tábla eltávolítására. A Maros megyei tanács útkezelő igazgatóságának alkalmazottai vették le, a Fehér megyei tanács felszólítására. Kiderült ugyanis, hogy tévedésből ezt a táblát nem Maros megye területére helyezték el korábban – mint ahogy hétfői közleményében a Maros megye önkormányzat sajtóirodája állította –, hanem Fehér megye közigazgatási területére.

 

Bukarest szerint aránytalanság polgárháborúról beszélni a Romániával „egyesülő” moldovai települések ügyében

– Krónika, Erdély Ma, MTI, transindex.ro, maszol.ro

Az egyes moldovai települések Romániával való egyesüléséről szóló szándéknyilatkozatok Bukarest szerint csupán annak az óhajnak a megnyilvánulásai, hogy a Moldovai Köztársaság polgárai közeledjenek a romániaiakhoz, anélkül, hogy azoknak bármilyen jogi következménye lenne – jelentette ki kedden Teodor Meleşcanu román külügyminiszter azt követően, hogy Bukarestben tárgyalt Tudor Ulianovschi moldovai külügyminiszterrel tárgyalt.

 

Tüntetnek a marosvásárhelyi repülőtér megmentéséért

– Krónika

Tüntetés szerveződik a közösségi médiában a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér megmentése érdekében: a Save Transylvania Airport elnevezésű kezdeményező csoport által létrehozott Facebook-esemény szerint szombaton 15 és 17 óra között tartják a megmozdulást a Maros megyei önkormányzat épülete előtt. A szervezők bejegyzése szerint az akcióval azt szeretnék elérni, hogy haladéktalanul kezdjék újra a kifutópálya felújítási munkálatait, amit még decemberben függesztettek fel meghatározatlan időre, továbbá szükségesnek tartják a pálya legalább 500 méterrel történő meghosszabbítását. A civilek ugyanakkor követelik Péter Ferenc megyei tanácselnök és Peti András, a repülőtér igazgatójának leváltását.

 

Magyarországi választás: eddig 35 ezer erdélyi szavazónak segített az Eurotrans Alapítvány

– MTI, Krónika, maszol.ro, Nyugati Jelen

Az Eurotrans Alapítvány 2017 júliusa óta 35 000 személynek segített abban, hogy adataik felkerüljenek a magyarországi választási névjegyzékbe – számolt be közleményében Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke. „Elsődleges szerepünk a tájékoztatás volt, ismertettük az emberekkel a magyarországi választásokon való részvétel feltételeit. Mint ismeretes, ahhoz, hogy valaki szavazhasson, kell rendelkeznie magyar állampolgársággal, és előzőleg regisztrálnia kell, hogy szerepeljen a neve a választási névjegyzékben” – tette hozzá Nagy Zoltán Levente. Az Eurotrans Alapítvány elnöke kifejtette: a tájékoztatással párhuzamosan a névjegyzékbe való felvétel folyamatát helyi irodáikban és ingyenes telefonszámon könnyítették meg, ezt pedig egy olyan közel három hónapos időszak követte, amikor otthonukban keresték fel az erdélyi magyarokat, és segítették regisztrációjukban.

 

A magyar javaslatok benyújtása után leállt az országprojekt-bizottság

– maszol.ro

Ez derül ki többek között abból az interjúból, amelyet a tavaszi ülésszak apropóján készített Korodi Attilával, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjével, az országprojekt-bizottság tagjával a Bukaresti Rádió. A két fejlemény között nem mutatható ki egyértelmű ok-okozati összefüggés – ezt a politikus sem állítja –, de az egybeesés több mint érdekes, különösen annak tudatában, hogy a bizottságnak konszenzussal kellene elfogadnia a javaslatokat.

Erdély

 

Lezárul egy korszak a Temes megyei RMDSZ életében

– Nyugati Jelen

Az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének elnöke, Halász Ferenc a tavalyi év megvalósításairól és kudarcairól számolt be a Nyugati Jelen olvasóinak. Az RMDSZ elnökétől azt is megtudták: 2018 a tisztújítások éve lesz a bánsági RMDSZ-szervezetek életében.

 

Ha mindenki tartja a szavát, akkor megyéket összekötő útszakaszok fognak teljesen megújulni

– szekelyhon.ro, Krónika

Kovászna és Brassó megyén áthaladó megyei út korszerűsítéséről szóló európai uniós pályázat finanszírozási szerződéseit írták alá kedden délben a megyehatárt jelentő ágostonfalvi hídon. Ebből a pályázatból a két megyében közel 50 kilométer utat építenek újjá. A projekt Kovászna megyében 33 kilométer út felújítását jelenti, Málnásfürdő – Mikóújfalu – Nagybacon – Bibarcfalva – Barót – ágostonfalvi híd közötti szakaszon, míg a Brassó megyei részen az Ágostonfalva – Ürmös – Apáca – Szászmogyorós közötti 15 kilométeres szakasz teljes modernizációját jelenti.

 

Pestre „vándorol” Gábor Áron ágyúja

– Krónika, szekelyhon.ro

A budapesti hadtörténeti múzeumban állítják ki 2019 márciusában a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egyik leghíresebb darabját, Gábor Áron ágyúját, valamint a szabadságharcos tárlat több műalkotását. Ugyanakkor már idén augusztusban a sepsiszentgyörgyi közgyűjtemény nyolcvan legreprezentatívabbnak ítélt darabját bemutatják a budapesti Vigadó kiállítóterében.

 

Ígéretekkel válaszol a kormány a panaszokra

– Krónika

Továbbra is csak ígéreteket kapnak a kormánytól az önkormányzatok arra vonatkozóan, hogy valamilyen módon és arányban pótolni kell az ettől az évtől bevezetett pénzügyi reformok, elsősorban a személyi jövedelemadó csökkentése miatt alaposan lefaragott helyi költségvetéseket – vonta meg Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a municípiumok szövetsége találkozójának mérlegét. A kormány adócsökkentése nyomán Kolozsvár 30 millió eurót, Bukarest főpolgármesteri hivatala 100 millió eurót veszít.

 

Felvidék

Pozsonyban is tüntettek a magyar civilekért az Amnesty International aktivistái

– MTI, bumm.sk

Hétfő este Brüsszelben, Stockholmban, Pozsonyban és Londonban is tüntettek a magyar civilek és civil szervezetek mellett az Amnesty International aktivistái. Ulrike Schmidt, a nemzetközi emberi jogi szervezet londoni központjának kelet-európai koordinátora az egyórás demonstráció helyszínén az MTI-nek elmondta: ha az indítványt törvénybe iktatják, az súlyosan hátráltatná, akár lehetetlenné is tenné a magyarországi civil szervezetek, emberi jogi csoportok, nem kormányzati szerveződések tevékenységét, mindazok munkáját, akik a társadalom legelesettebb tagjainak nyújtanak segítséget.

 

Közzétették a Baross-pályázatok eredményeit

– Körkép, Felvidék Ma

A Magyar Közösség Pártja és a Baross Alapítvány októbertől indította útjára a dél-szlovákiai gazdaságfejlesztési csomagját, most pedig közzé is tették a pályázatok eredményeit. Az 5 milliárd forintos (mintegy 16,5 millió eurós), magyar kormányzati forrásokból létrehozott keretösszegből felvidéki pályázók igényelhettek támogatást legalább 30 százalékos önrésszel legfeljebb 15 ezer euróig. A gazdaságfejlesztési csomagból a mezőgazdaság, illetve a kis- és középvállalkozók támogatására lehetett pályázni. Mindkét területen a pályázati keretösszeg összesen 2,425 milliárd forint volt.

 

A Fórum Kisebbségkutató Intézetben járt az Egyesült Államok nagykövete

– hirek.sk

Ma látogatást tett a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézetben Adam Sterling, az Amerikai Egyesült Államok szlovákiai nagykövete. A diplomatát az intézet elnöke, Öllös László és igazgatója, Simon Attila fogadták és tájékoztatták őt a Fórum Intézet tevékenységéről, valamint a szlovákiai magyar közösség helyzetéről.

 

Kiss Réka: Erős családmodell él bennem, meghatározó apaképpel

– bumm.sk

Kiss Réka neve szorosan összefonódik a szlovákiai magyar médiával. Tudósításai, riportjai rendre megjelennek a szlovák és a magyar közszolgálati csatornákon, kereskedelmi televíziókban, emellett helyi televízióknak és hírportáloknak is dolgozik. A Média a Családért Alapítvány második alkalommal ítélte oda a Külhoni média a családért díjat. Az elismerést Kiss Réka érdemelte ki Otthontalan memoár című írásáért.

 

Két hónap alatt még 400 ezer aláírás kell a kisebbségvédelemre

– Új Szó

Az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) abban reménykedett, hogy mostanra már meglesz a szükséges egymillió támogató aláírás a Minority SafePackhez, de az eddig összegyűlt 600 ezret sem tartják rossz eredménynek. Vincze Lóránt elnök szerint a kisebbségvédő kezdeményezés bukása nagy érvágás lenne.

 

Vajdaság

Kilenc kisebbségi lapkiadó sajtótermékeit támogatja a tartomány

- Pannon RTV

278 millió dinárral támogatja idén a tartományi kormány a kisebbségi nyelven megjelenő nyomtatott sajtótermékeket. A támogatásról szóló szerződéseket Újvidéken írták alá a nyertes pályázókkal. A támogatást 9 kisebbségi lapkiadónak ítélték oda, akik összesen 22 lapot jelentetnek meg Vajdaságban. A tartományi költségvetésből idén 94 millió dinárt irányoztak elő a Magyar Szó Lapkiadó Kft. működésének támogatására.

Kárpátalja

 

A KMKSZ székházában tárgyalt az ukrán külügyminiszter-helyettes

– Kárpátalja

Vaszil Bodnar külügyminiszter-helyettes február 6-án délelőtt a KMKSZ ungvári székházában találkozott Brenzovics László parlamenti képviselővel, a KMKSZ elnökével. Megbeszélésük során áttekintették a kárpátaljai magyarság helyzetét, különös tekintettel a KMKSZ székháza ellen elkövetett vasárnapi támadásra és az oktatási reform kisebbségek által sérelmezett kérdéseire. Vaszil Bodnar miniszterhelyettesnek a KMKSZ székházában tett látogatása megelőzte a másnap, február 7-én Magyarország külügyi államtitkárával, Magyar Leventével tervezett ungvári hivatalos találkozóját, amelyre a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal épületében kerül sor.

 

Immár ötödik alkalommal indultak magyar, mint idegen nyelvtanfolyamok Kárpátalján

– karpatalja.ma, KárpátHír

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a 2002/2003-as tanévtől kezdődően minden szeptemberben meghirdeti nyelvtanfolyamait angol, német, francia, ukrán, orosz és magyar nyelvből alap, közép és haladó szinten. A nyelvtanfolyamokon minden évben több száz jelentkező vesz részt, többségük az utóbbi években a magyar, mint idegen nyelvet választotta. Ezért fontosnak tartottuk, hogy magyar nyelvtanfolyamokat indítsunk 2016 márciusától Kárpátalja szerte.

 

Muravidék

Véleményt formáltak az iskoláról, az oktatási rendszerről

– Muravidéki Magyar Rádió

A szlovén gyermekparlament idén az oktatást és az oktatási rendszert vette górcső alá. Az iskolák közti gyermekparlamentnek – amelyen kilenc környékbeli iskola tanulói fejtették ki álláspontjukat – a Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola volt a házigazdája.

 

Meseszínház és farsangi bál Linzben

Őrvidék

– volksgruppen.orf.at

Két rendezvényre is sor került az elmúlt hétvégén a Felsőausztriai Magyarok Kultúregyesülete és a Hétvégi Magyar Iskola közös szervezésében Linzben: pénteken a Kuttyomfitty Meseszínház műsorát láthatták a gyerekek és az érdeklődők, szombaton pedig a felsőausztriai magyarok közös farsangi bálját rendezték meg, nagy érdeklődés mellett.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog