Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 


Fotó: Iochom István

A kézdiszentléleki önkormányzat távlati tervei között szerepel a Tarnóczy–Mikes-várkastély romjainak (fotó) feltárása, restaurálása és konzerválása, ugyanakkor egykori fényképek alapján bizonyos magasságig vissza szeretnék építeni a régi falakat – tudtuk meg Balogh Tibor polgármestertől. Mint elmondta, mindeddig nem történt szakszerű ásatás, feltárás a helyszínen, idén a várkastély történetének a levéltári kutatására kértek fel műemlékvédő szakembert.

 

A kézdiszentléleki Perkő lábánál, a községközpont északnyugati részén találhatóak a hajdani reneszánsz Tarnóczy–Mikes-várkastély maradványai. Első írásos említése 1465-ből való, a középkorban több gazdája is volt. Mikes Benedek építtette az 1400-as évek elején, 1634-ben zabolai Mikes János ide zárta be az elrabolt Tarnóczy Sárát, és ez Kemény Zsigmond Özvegy és leánya című regényének egyik helyszíne. Utolsó tulajdonosai az Aporok voltak. A kastély a 19. század elején még lakható volt, Orbán Balázs ottjártakor csaknem kétemeletnyi magasságban álltak reneszánsz kőfaragványos falai. A romokon kívül az egykori várkastély egyik bejárati kapuja és a vár kőkerítésének egy része látható még, sajnos, romos állapotban.
Az önkormányzat elképzelései szerint a következő évben a feltárási terv elkészítése következne, és a restaurálás során a megmaradt bejárati kaput is felújítanák; mindezt pályázati pénzből valósítanák meg. Ehhez előbb a várromnak és környékének a tulajdonjogát kellett tisztázni, addig nem lehetett előrelépni; ez tavaly megtörtént, most már az önkormányzat a tulajdonos – hangsúlyozta az elöljáró, aki azt is közölte: nemrég kérte fel Csáki Árpád történészt, műemlékvédő szakembert, hogy állítson össze egy tanulmányt, végezzen kutatásokat a Mikes, Hiller, Apor és Kálnoky család levéltárában, illetve a Székely Nemzeti Múzeum irattárában és a megyei levéltárban a várkastély történetével kapcsolatosan. A feltárás és konzerválás után a várkastély romjai igazi turisztikai látványosságot jelentenének Kézdiszéken – összegzett a polgármester.

Iochom István

 

Háromszék